Megjelent a Punnany Massif énekesének új dala

2023/12/19  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Meszes Balázs, a Punnany Massif énekese "meszka" nevű szólóprojektjével tavaly óta egy nagylemezzel és két single-el hívta fel magára a figyelmet, mindemellett élőben fellépett többek között a Budapest Parkban, a Művészetek Völgyében, Paloznaki Jazzpikniken és a Kerekdomb Fesztiválon is.

Megjelent a Punnany Massif énekesének új dala

Most új megjelenésével, a “Minden állomás” című dallal és klippel lepte meg közönségét.

A dal szövegének ihletét meszka az utazásban találta meg:

"Kezdetben az a kép inspirált, amikor a vagonban ülve néha annyira az utazás részévé válunk, hogy nem tudunk különbséget tenni az utazó és a táj között. Erre utal a 'vonat áll, csak a peron jön felénk' szövegrész. Továbbgondolva eszembe jutott, hogy zenészként mennyi hasonló pillanatban volt részünk. Az életünket meséljük a közönségnek vagy az életünk mese a közönségnek. Ezt az élményt, ezt a pillanatot, amikor szegény-gazdagon állunk a semmi közepén, akartam konzerválni egy dalban."

A dalhoz készült klip - melyben Szabó Simon is tiszteletét teszi - Rohonczi Anita kreatív rendezésével készült, és a zenész lét elviselhetetlen könnyedségét tárja elénk egyedi képi világával. A zenei palettát pedig Kerekes Kornél nagybőgőzése, Muhari Krisztián trombitálása, Pető Szabolcs gitározása és vokálja, valamint Hoffer Gergely dobolása színesíti, melyek együtt alkotják meszka kifinomult hangzásvilágát.

Meszes Balázs, meszka, Punnany Massif, Szabó Simon

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek