Miért éppen bohóc?

2023/03/06  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Már feltűnt a kanyarban a Hét Jel második lemeze, a Vérrel írva – a megjelenés utolsó előtti állomása a Hatalmas csendek című dalra forgatott klip.

 Miért éppen bohóc?

A különösen személyes hangvételű szerzeményhez egy még különösebb hangvételű kisfilm készült, aminek írója, rendezője és egyben főszereplője is a Hét Jel név mögött „megbújó” Pócsi István, aki nem más, mint a Barba Negra koncertszervezője.

„És hogy miért éppen bohóc? Mert a bohóc az sír, ha nevet, vagy épp fordítva. Ambivalens szereplő, de közben a legőszintébb karakter számomra a színpadon, vagy a vásznon. Hányszor sírunk örömünkben, vagy épp nevetünk kínunkban. Ő meg meri ezt tenni. Ezt a fajta érzelmi amplitúdót pedig rajta keresztül tudtam a legjobban megmutatni. Rendkívül megterhelő volt az egész forgatás. Karácsony első estéjén forgattunk, eleve egy érzelmekkel teli időszakban és ott van még a dal valós mondanivalója. Igazából erre nem lehetett felkészülni. Épp ezért nem is hívtam színészt, a karakter megformálásra. Egyszerűen beleültem a helyzetbe, és hagytam, hogy az érzelmek legyenek az irányadóak. Iszonyatosan fárasztó volt. Tudtam, mindent csak egyszer lehet felvenni. Az volt Futó Zolihoz a kérésem, akivel már sokadjára dolgozunk, hogy jöjjön minden pillanatban, és forogjon, hiszen a smink miatt nem volt arra lehetőség, hogy újra és újra vegyük a jeleneteket. Amikor befejeztük a forgatást, és lemostam a sminket, egy órán keresztül ültem smink nélkül és csak bámultam ki a fejemből.”

 

Hét Jel, Pócsi István, Vérrel írva

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek