Munkával töltötte Soltész Rezső a bezártság hónapjait

2021/04/29  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Két dallal is előrukkolt: az egyiket, a vidámabbat már bemutattuk a FB-oldalunkon, de azért felelevenítjük most is, a másik egy romantikusabb szerzemény, amelyre az énekes 13 évet várt.

Munkával töltötte Soltész Rezső a bezártság hónapjait

Az idén 40 éves Szóljon hangosan az ének című dal szerzője és előadója, a tavaly megjelent  Akit szeretnek című slágerlemez és egy karácsonyi album után két új dallal jelentkezett.

„Nézd az élet jó oldalát" címmel egy szó szerint „fütyülhető" sláger született, hogy jókedvre derítsen mindenkit, akinek az élete során – de különösen a pandémia alatt – oka lehet a szomorúságra. A Brian élete című (Monty Python's Life of Brian) 1978-ban készült kultikus film záródala az „Always Look on the Bright side of Life", Eric Idle szerzeménye, életre szóló optimizmust közvetít számunkra.

A klipben – megjelenési sorrendben – felbukkan Till Attila, Gryllus Dorka, Simon Kornél, Lakatos Márk, Jordán Adél, Gáspár Laci, Joshi Bharat, Pindroch Csaba, Oroszlán Szonja, Ganxta Zolee, Csuja Imre, Csuja Fanni, Telekes Péter, Pataki Zita, Csonka András, Szabó Győző, Rezes Judit, Nagy Ervin és Hajdú Steve, akik Rezsővel együtt az élet jó oldalát keresik... 

 

"Régi álmom volt, hogy ezt a gyönyörű dalt elénekeljem – meséli Rezső a másik számról.  A szerző, Wolf Péter 2008-ban a lányának, Wolf Katinak írt egy nagylemezt, és megmutatta nekem a Katinak készült cédét. Emlékszem, útközben a kocsiból hívtam fel telefonon, hogy gratuláljak, annyira a lemez hatása alá kerültem, és már akkor jeleztem neki, hogy ezt a dalt én is szeretném elénekelni... 13 évet kellett várnom, hogy ez valóra váljon, és remélem, nem okozok csalódást vele Wolf Katinak, a szerzőknek és nem utolsó sorban a slágerkedvelő közönségnek sem."

Amíg ez a videó is megérkezik, a dalszöveg írója "mutatja meg", miről is van szó:

 

Kívácsiak vagyunk, milyen lesz Soltész Rezső előadásában!

 

 

Soltész Rezső, Nézd az élet jó oldalát, Válladon alszom el, Wolf Péter, Gerendás Péter

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek