Óriási bejelentést tett a Green Day

2019/09/11  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az amerikai banda, úgy tűnik, még azelőtt magához tért, hogy valaki szeptember végén felébresztette volna őket: megjelent a „Father Of All" című felvételük, ami a februárban debütáló tizenharmadik stúdióalbum előfutára. Ezzel ráadásul sincs vége a dalnak, hiszen az új lemezt az együttes egy turnéval koronázza meg, amit Európába is elhoznak.

Óriási bejelentést tett a Green Day

Az ötszörös Grammy-díjas zenekaron nem fog az idő, a tagok lendületes anyaggal tértek vissza, és kétség sem fér hozzá, hogy továbbra is ebben a tempóban dolgozzák meg a berozsdásodott rajongókat. Legutóbbi friss anyaguk, a Revolution Radio három éve jelent meg, majd 2017 novemberében kiadtak egy best of albumot. Mi egy éve nyáron írtunk róluk, amikor a briteknél gellert kapott az “American Idiot” – nagyjából ekkor látogatott ugyanis az USA elnöke Londonba... És most itt az új dal:

Our motto??
“Nothing says fuck you like a unicorn”

„Father Of All" egy várva-várt visszatérés, a folytatást pedig már alig várjuk. Addig is szemezgethetünk a turné dátumok között, a Green Day ugyanis egy elég combos évre készül, Ázsiától Amerikán át egészen Európáig bejárják a világot, néhány állomás erejéig pedig a The Fall Out Boy és a Weezer is csatlakozik az együtteshez.

A magyar rajongóknak pedig nem is kell messzire mennie, a triumvirátus 2020. június 21-én ugyanis a bécsi Ernst-Happes stadionban lép fel. A jegyértékesítési oldalon egyelőre csak értesítést lehet kérni, az árustíás kezdete: 2009. szeptember 18., szerda 10.00.

Green Day, új album, Father Of All, új klip, turné, Bécs, koncert, The Fall Out Boy, Weezer

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek