Szilárd – Amikor felvették a dalt, még nem sejtették...

2020/05/11  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Quimbyből is ismert Szilárd tavaly tért vissza szólóprodukciójával a színpadokra Galambos Dorina és Kiss Flóra társaságában, de gyakori vendégük Schoblocher Barbi is. A Mondd vagy súgd című dal a szeptember 18-án érkező, Ego tréning című EP-n kap helyet, de a formáció őszig még két új klippel jelentkezik.

Szilárd

Szilárd és zenésztársai otthunokban rögzítették a bensőséges a Mondd vagy súgd videóját. A szomorkás – eredetileg romantikus– dal most kísértetiesen rímel a jelenlegi helyzetre, így szeptemberben érkező új lemezéről ezért ezt mutatták meg elsőként a nagyközönség számára.

„Amikor tavaly ősszel Stuttgartban felvettük a dal végső változatát, akkor még nem sejtettem, hogy a szövege így rímel majd a mára...” – meséli Balanyi Szilárd.

„Maga a dal is csak egy ötlet volt, amit a stúdióban megmutattam Bencének és Viktornak (Bátor Bence dob, Paczári Viktor basszusgitár), akik öt perc múlva már ki is találták, hogy mit játszanak rá, és gyorsan fel is vettük. A klip érdekessége, hogy telefonnal rögzítettük. Mindhárman az otthoni körülményekből a maximumot kihozva. Próbáltunk egy nem szokványos “karantén” videót csinálni, és szerintem sikerült” – teszi hozzá.

Rátok bízzuk a megítélését:

Balanyi Szilárd, új album, karanténklip, Mondd vagy súgd

 

 

Szólj hozzá!


Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a...

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Furby-orgonától az Eurovízióig – először lép fel Magyarországon Sam Battle

A brit elektronikus zenei különc 2027. február 19-én először ad koncertet Magyarországon. A Sam Battle által életre hívott LOOK MUM NO COMPUTER projekt a Turbina Kulturális Központban mutatkozik be, ahol saját építésű hangszereivel, látványos performanszával és elektronikus zenéjével érkezik Budapestre.

Az Iron Maiden már az avatárlétre készül – avagy ez lesz a rockzene új nyugdíjrendszere?

Az Iron Maiden új üzleti partnere ugyanaz a svéd cég, amely az ABBA Voyage minden este teltházas virtuális koncertjét is létrehozta Londonban. A hivatalos bejelentés még múzeumokról, videojátékokról és új kreatív projektekről szól, de a háttérben ennél sokkal nagyobb kérdés rajzolódik ki: vajon a világ egyik legfontosabb...
Új koncertek