Szuper látványos klippel jelentkezik a régió friss pop csillaga

2023/03/19  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

Karin Ann rövid idő alatt ért el számos nemzetközi sikert, BBC egyik műsorában is generációja egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, most talán eddigi leglátványosabb videójával jelentkezik.

Fotó: ITS KARIN ANNA/FB

Karin Ann még mindig nagyon fiatal, de egyedi popzenéjével máris számtalan globális sikert tudhat magáénak az elmúlt években. Klipjeit több millióan nézték meg eddig, és olyan témákkal foglalkozott, mint a mentális egészség, a nemi esélyegyenlőség, de feszegetett párkapcsolati kérdéseket is. Eddig olyan komoly médiumok figyeltek fel rá és beszéltek róla elismerően, mint a The New York Times, a BBC Radio 1, a Vanity Fair, vagy az MTV. Néhány hónapja bekerült a Spotify Equal programjába ezzel egyidőben a Times Square óriás kivetítőjére, és számos nemzetközi playlistbe is. Az erős vizuális anyagokkal jelentkező Karin Ann nyert már díjat a Munich Music Video Awardson, de tavaly ő
lett az év felfedezettje a cseh Zebrik díjátadón is.

Karin a zenei sikerei mellett az elmúlt időszakban a kelet-európai Z-generáció és a LGBTQ közösség egyik idolja lett, aki mindig kiáll a kisebbségi jogokért. 2021-ben például a prágai Amnesty International szervezetet támogatta a bevételeinek komoly részével. Jack Saunders, a BBC neves műsorvezetője pedig kiemelte, hogy érdemes odafigyelni, hiszen egy igazi rocksztár van születőben. Karin Ann a nyáron nagyszabású turnéban vett részt, hiszen több városban is ő nyitott az Imagine Dragons, Yungblud, valamint a My Chemical Romance előtt is.

”Ez a dal arról szól, amikor megismersz valakit, aki iránt hirtelen komoly érzéseket fűzől. Ebben a fázisban, ugyan, még nem tudsz róla sokat, de idealizálod és elképzeled, hogy közös programjaitok vannak, valamint, hogy milyen lenne ez párkapcsolatként. Legbelül pedig félsz igazán beleszeretni valakibe, mert sejted, hogyan érhet vége a kapcsolatnak” – mondta a szlovák énekesnő, aki ezúttal a Grammy díjas Martin Terefevel dolgozott együtt.

Karin Ann, for a moment, új dal, új videó

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek