Vajon éltünk-e, de tényleg?

2021/03/09  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Már elérhető az online zenemegosztókon a HELO ZEP! legújabb dala. A zenekar 2020 tavaszán jött ki második nagylemezével, MUTASS VALAMI UJJAT névvel, de máris itt az új single, amit a világban kialakult helyzet ihletett.

Vajon éltünk-e, de tényleg?

A magyar rockzenekar 2010 júniusában alakult Gödöllőn. A zenekar kezdeti felállása még öt tagú volt, zenei stílusa pedig a punk-rock és a metal határain egyensúlyozott. Az együttes azóta trióvá vált (Zsolti Rotten, Nagy Miklós, Biró Máté Metthew). Debütáló lemezük, a Fény a sötétben, 2017 nyarán jelent meg az EDGE Records gondozásában, a második nagylemez pedig 2020 tavaszán, Mutass valami ujjat címmel.

"Amikor jöttek a hírek halálról – és ez a mai napig így van, mennyi mindenkit elvesztettünk tavaly és idén is – akkor komolyan megrázott a tudat, hogy bizony semmit nem lehet garantáltnak venni, főleg nem az életet. Természetesen valami olyat akarunk kihozni ebből, ami azért nem húz le mindenkit ha meghallgatja, így átformáltam ezt az érzést egy kis fanyar humorral és ebből született meg a dal” – mesélte Zsolti Rotten, a zenekar frontembere.

"Nem mondanám kifejezetten szomorú, vagy nyomasztó dalnak, mert energikus, pörgős és persze magán hordozza a szarkazmust, ami tőlünk már megszokott. Azonban alapját az a lelki válság adja, ami tavasszal, az első karantén során tört rám, mikor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon éltünk-e tényleg? – tette hozzá.

Jó kérdés...

Helo Zep!, Mutass valami ujjat, Zsolti Rotten

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek