Valami régi, valami új: MattSet-klippremier a Koncert.hu-n

2024/01/18  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiből álló, Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel jelentette meg harmadik nagylemezét, amely két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli történéseinek zenei lenyomata. A lemezbemutató koncert 2024. február 2-án lesz az Akvárium Klubban.

Fotó: Bikali Almasán Sándor

A Most vagy soha című dalukkal A DAL 2022-ben ismertté vált zenekar új albumához egy mikrofonnal felvett videósorozatot forgattak.

"Mire jó ez?"

„Mindig is közel állt hozzánk az akusztikus muzsikálás. Szeretnénk megmutatni, hogy milyenek a dalaink, amikor egy szobában eljátsszuk őket úgy, mintha egy nappaliban lennénk. Ez a metódus semmiféle utólagos javításra sem ad lehetőséget, de még a zenekari arányokat sem tudjuk megváltoztatni. Mire jó mindez? Talán kevés őszintébb megnyilvánulása lehet egy zenekarnak, és jó tükröt tart a mai zenei felfogással szemben. Megmutatja a hallgatónak, milyen az, amikor a zenekari próbateremben először összeállnak a dalok” – emelte ki Szakadáti Mátyás.

"Mindannyian költöztünk és változtunk"

A most debütáló daluk, a bluesosabb hangzásvilágú Valami régi, valami új egy személyesebb élményről, a költözésről szól.

„Az elmúlt 2 év sok szempontból az egyik legnehezebb és legfelemelőbb időszak volt az életünkben. Elvesztettünk számunkra fontos embereket és születtek is a zenekaron belül új csemeték, jelenleg 5 zenekari gyermekünk van. Mindannyian költöztünk és változtunk, közben rengeteget beszélgettünk, muzsikáltunk. Ezek lenyomata ott van dalokban. Szeretek teljes albumokban gondolkozni, mindig kell egy vezérfonal egy ilyen alkotói folyamatban. Ezen a lemezen sok féle hazatalálás, vágyódás megjelenik, de leginkább az önmagunk felé vezető út, ami a legfontosabb. Hazavágyódtunk és ezzel a lemezzel talán el is jutottunk oda, ahová mindig is el akartunk jutni” – meséli a zenekar vezetője.

A Hazavágyó hangzásvilága a pop és a rock találkozásából született, de helyet kap rajta a blues, a népzene és a jazz is. Az album hangmérnöke és társproducere az Anna and the Barbies zenekar alapítótagja, Pásztor Sámuel volt.

A lemezbemutató koncert február 2-án lesz az Akvárium Klubban.

Addig is adják a dalukat: nem csak az új videójukkal, hanem az A38 hajó „Adom a dalod” adásában is, amelyben két ismert előadó + egy dal kapja a főszerepet. Hétről hétre új oldalukról mutatkoznak be a zenészek – és új köntösbe is bújtatják a dalaikat is:  egy minishow keretein belül egymás előtt debütálnak az új szerzemények. A MattSet HEATLIE Bújjunk el című dalát kapta, és ezt dolgozta át saját, rockos, fúziós stílusában. Az adásban nem csak a dal újjászületését követhetitek nyomon, de nagyon sok minden kiderül az alapítóról és a zenekarról is. Klikk ide!

 

MattSet

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek