Kezdjük azzal, hogy már a párosítás is érdekesnek ígérkezett, mivel a Belmondo ezúttal a Mocsok 1 Kölyök társaságában lépett színpadra, ami azért izgi, mert a Mocskok frontembere, Pulius Tomi eredetileg a Belmondo alapítótagjaként vált ismertté, majd gyors távozása után nem sokkal máris belevágott a jelenleg is kiválóan működő M1K létrehozásába. Igaz, hogy azóta eltelt már jó pár év, és az emlékek idővel megszépülnek, elég ritkán fordul elő, hogy közös bulit szervezzen a két zenekar.
A Mocskokkal a kezdetektől fogva szimpatizálok, és nem csak azért, mert imádom a jó értelemben vett bolondokat, hanem azért is, mert nálam minden daluk nagyon betalál. Az már csak hab a tortán, hogy koncertjeiken az őrült megmozdulásokból és beszólásokból sosincs hiány. A szűk egyórás keretből slágerparádé lett, de igazán azért vált izgalmassá a történet, mert Tomi szó szerint fél kézzel zongorázta le az egész repertoárt. A baleset részleteit nem tudtuk meg, mindenesetre érdekes volt nézni, ahogy az elszánt művészember ezt a gipszakadályt is simán megugorja. Vannak olyan zenészek a szakmában, akik még hordágyon fekve is vígan lenyomnának egy komplett turnét, amiért minden tiszteletem az övék.
Persze a Belmondo-tagokat se kell félteni, ha sérülésekről van szó. Szabó Laci még a Sziget fesztiválos koncerten lépett félre (szintén szó szerint), aminek következményeképp másfél hónap gipszkötés volt a jutalom; Czutor Zoli pedig egy térdműtéten esett át nem is olyan régen. Kicsit olyan ez, mint a nyugdíjas klub vasárnap délelőtt (alias vidám vasárnap), amikor összegyűlnek az érett korú emberek, és komoly versengések folynak a legnagyobb kripli megtisztelő címért. De hát ez az élet rendje…
Eltekintve a rövid orvosi beszámolóktól, a buli egyáltalán nem volt nyugdíjasnak mondható. Már csak azért sem, mert a Czutor família ifjabb tagja, Győző is csatlakozott néhány dal erejéig a bandához. Mivel már jó ideje nem láttam az ifjút, meg kellett állapítanom, hogy ezek a mai fiatalok gyorsan nőnek. Legalább húsz centire volt attól a kisfiútól, akire még én emlékeztem. Ráadásul a hangja is sokkal érettebbnek hangzott, ami kifejezetten jót tett neki. Ami nem változott, az az utánozhatatlanul flegma, gumiemberes mozgáskultúra, ami lassan már védjegyévé válik. Ez a gyerek még sokra fogja vinni ebben a szakmában...
És hogy ha már Pulius Tomi úgyis a közelben ténfergett, nem lehetett kihagyni azt a lehetőséget, hogy legalább egy dal erejéig vissza ne térjen régi zenekarához. Ezt kihasználva, ismét az ő hangján szólalt meg a Száll az énekszó című örökbecsű darab. Jó volt kicsit múltidézősdit játszani a jövő reménysége mellett.
A buli végén meglepiként még egy kalapos sorsolásban is részt vettünk, amelynek a tétje a Belmondo zenekar október 30-ai MR2 Akusztik rádiófelvételére való bejutás. Ami a szerencsémet illeti, az utolsó név pont én voltam, így nagy valószínűséggel erről az eseményről is lesz mit írnom!
A koncerten szintén jelen lévő szerkesztő csak annyit tenne hozzá, hogy ritka értékes bulik azok, amelyeken minden együtt van: a zenekar (nekik mondjuk kötelező), a közönség, a lendület és a bazinagy áradó szeretet, ami persze egyenesen arányos az elfogyasztott alkohol mennyiségével és olykor a dalok slágerfaktorszámával. A jelenséget arról lehet felismerni, hogy a banda kíséri, amint a közönség a torka szakadtából énekel, és mindenki maximálisan elégedetten folyatja a verejtékét vagy a könnyét, esetleg mindkettőt, miközben már fogadkozik, hogy a legközelebbi bulin is ott lesz...Ennyi. Köszi. (mmi)
Szólj hozzá!