Gitározott ő már mindenhol is, ahol míves muzsikát lehetet művelni: Kárpátia (ez természetesen nem a mai Kárpátiát jelenti), Tűzkerék, Juventus, Syrius, Olympia, Generál, Török Ádám és a Mini, Új Skorpió, Hobo Blues Band, Magyar Atom, Boom Boom, Latin Duó, Tátrai Band, Tátrai Trend, És most a godtafer. Amelyben nem ő az egyetlen, aki viruóz a maga hangszerén. Mindnyájan azok.
Az együttesben mindenki más kölyöknek számít mellette. Az együttes tagjairól a következőt olvasom a Rock Diszkont oldalán, az 0 címet viselő (a 0 az nulla) cédéjük alatt.
"Borlai Gergő lassan kijárhat a világsztár titulus, vagy félezer lemezen játszott már együtt neves hazai és külföldi muzsikusokkal.
Az énekes-billentyűs Szebényi Dani manapság korosztályának egyik legjobb hangja, vezéregyénisége, kétszáznál is több felvétel közreműködője, dalait pedig már 100 milliónál is többen hallgatták meg a különböző streaming felületeken.
Gotthard Mihály gitárosvirtuózban sokan Tibusz méltó partnerét látják, szakmai berkekben ismerik és elismerik, szintén megannyi formációban (többek között az Ocho Machoban) megfordult már.
Kéri Samu a Berklee Egyetem eddigi első és egyetlen magyar basszusgitárosa, a legfiatalabb a társaságban, a zenekari szinten ez az első komoly megmérettetése, játékával kiválóan illeszkedik az igen előkelő társaságba.
Közreműködik:
Lengyel Johanna – vokál
Zabos Regina – vokál"
Aki árgus szemekkel figyeli az urakat, több magyar formáció berkein belül is találkozhatott velük. Ami a tájékozatlanok számára talán meglepő, számos jazz-lemezen is. Borlai Gergő együtteseit, együttműködéseit fel sem sorolom, annyian vannak. Szebényi Dani a Kowalsky meg a Vegából érkezett.
A 0 CÍMŰ LEMEZ
A lemezt élőben, javítások nélkül vették fel a parádi Freskó étteremben. Hoppá és hűha! Egyébként nem voltak gátlásosak, gyakorlatilag az egész anyagot rögzítették képen is, majd felnyomták a YouTube-ra.
A magam részéről alapvetően semmi bajom a cover-dalokkal, de különösebben nem is keresem őket. Van, amelyik jól sikerül, van, amelyik nem annyira.
A második godfater. dal, amit meghallgattam az eredetiben Deák Bill Gyula által énekelt Ne szeress engem volt. Amely dalnak az újra játszása Bill után: Isten-kísértés. Az, hogy legalább akkorát üt ez a feldolgozás mint az eredeti, elsősorban és mindenekelőtt Szebényi Dani érdeme. Meg sem próbál úgy énekelni mint Bill, ez eleve lehetetlen vállalkozás lenne, ám ezáltal a maga képére és hasonlatosságára formálva a dalt erőlködés és izzadtság nélkül felnő hozzá. Amikor hallgattam a godfater.-t azt mondtam: ilyen nincsen. Aztán mégis volt. Innentől már teljesen meg voltam véve. Nem mintha Tátrai neve nem lett volna elég. De a helyzet az, hogy bár Tátrai játéka mindig lenyűgözött, a zenék, amikben játszott, nem mindig visszhangzottak a lelkem mélyén. Most de és azonnal. Függetlenül attól, hogy saját vagy feldolgozás-dalokat játszottak. Az első lemezen 4:3 győztek a feldolgozások.
A cédé 2023-ban Fonogram-díjat kapott.
A KONCERT 1.: Aron Andras & the Black Circle Orchestra
A koncert előtt egy nappal belehallgattam az előzenekarnak hívott formáció zenéibe. Két-három dalt teljes egészében, majd teszegettem odébb és odább a videókat. Azon gondolkodtam teszegetés közben, vajon mi indokolta a meghívásukat a godfater. elé? Nem a zenei minőség, hanem a stílus tette fel velem a kérdést. Mert amit hallottam, az az én ízlésemnek túlságosan countrys volt. Ami persze simán lehet jó, meg kedvelheti is, aki kedveli, de a magam részéről Mark Knopfler figyelésével is akkor álltam le, amikor a szólólemezei erőteljesen ebbe az irányba mozdultak el. Mert én viszont annyira nem kedvelem.
Jelen esetben nagyobb baj, hogy a Budapest Parkban fellépő két zenekar stílusa köszönőviszonyban sincs egymással, s azért, már csak az előzenekar védelmében is, valami sokkal godfater-kompatibilisebb muzsikát játszó társaságot kellett volna lelni. Ez volt a véleményem a YouTube-ot hallgatgatva.
Az még megütötte a szememet, hogy Áron Andrásnak azt írta valaki, hogy az élete egyik legnagyobb áldása, hogy ismerheti őt mit embert és mint zenészt. Mármint a hozzászóló Andrást.
Aztán amikor színpadra léptek és eljátszottak néhány dalt, konstatáltam, hogy amit a YouTube-on hallgattam, az úgy volt igaz, ahogy hallgattam: a muzsika jól szól, egyben van, igen, countrys. Egyébként a közönségnek, aki nem mi voltunk, tetszett: dalról dalra nagy tapsot kaptak. Mi pedig (mi, azaz feleségtársam és én) ki tudtunk kérni két sört, meg még kettőt, szelfizgettünk, és közben beavattam őt a godfater. kivagyiságába. Mármint, hogy ki kicsoda az együttesben.
Nem kritizálok ennyi tetszésnyilvánító embert, minden adott, hogy mi mentünk szembe az autópályán. Nekem továbbra sem illett egy cseppet sem össze a két zenekar. Hogy a countryt nem szeretem, nem az ő hibájuk. Tegnap kiderült, így, tizenöt év után, hogy a feleségem sem szereti.
A KONCERT 2.: godfater.
Most van az, hogy nincsenek szavak. Illetve vannak, csak túl nagyok. Társam fogalmazta meg a koncert háromnegyedénél:
– Voltunk idén egy csomó koncerten, de ez „A” koncert!
Ugyanis nem volt olyan dal a setlist-ben, amelyiket ne élveztük volna. De komolyan: egytől egyig rendben volt mindegyik. Rendben volt... mekkora hülyeség! Dehogy, nem rendben volt ezek a dalok...
Kezdem elölről! Az, hogy a godfater. repertoárjának több mint a fele feldolgozás, nem alibi az alkotóválságra. Mert a kezük alatt olyan új ruhát, köntöst kaptak a muzsikák, hogy csoda lett belőlük, s amelyik előtte is az volt, az még nagyobbá vált.
Mondtam, hogy nagy szavak jönnek...
De még előbbről kell kezdenem! A godfater. zenészei mindnyájan a hangszerük virtuózai. Rendben, hogy ezt eddig is tudtuk, csakhogy egészen más olvasni a dinoszauruszról olvasni, képeskönyvben nézegetni, mint amikor a sarkon befordulva ott áll előttünk.
*
S akkor ott a színpadon öt zenei nagyágyú, közöttük is a Godfater Tátrai Tibusz, alias magyar gitárkirály, és amikor muzsika lesz ötük jelenlétéből, akkor több minden nem történik meg.
A zenekar nem Tátrai kísérőzenészeiből áll össze, hanem Tátraival együtt egy zenekart alkotnak. Egyenlő jogokkal, improvizációs lehetőséggel, színpadi jelenléttel.
Ezt annyira vedd komolyan, hogy még a két nem csupán szép és csinos vokalista hölgynek is biztosítottak szólólehetőséget! A Ne szeress engem végén minden hangszer nélkül, a dal befejezéséül Dani szöveg nélküli énekbe kezdett. Amit átvett az egyik hölgy, majd ismét Dani, majd a másik hölgy, majd Dani, majd az egyik hölgy etc. De így volt olyan, hogy az egész BP Parkot kizárólag egy-egy vokalista hangja töltötte be!
Bármennyire világklasszis az összes zenész, egy pillanatig sem vált köldöknézős öncélúság a muzsikából.
*
Aztán azt képzeld el, hogy egy eddig basszerból diplomázott egyedüli magyar basszeros, aki eddig együttes nélküii volt, nincsen rockzenei előélete, olyan szólót nyom le, hogy:
szemmel sem tudod követni a kezét.
Közben is muzsika szól a keze alól.
Olyan ovációt és tapsot kap a szóló végén, hogy az csuda!
*
Meg azt is próbáld elképzelni, hogy a dobos – mondj egy nevet, azzal is játszott már és három szólólemeze van (mondom: dobos!) – minden dalt dobszólónak tekint, mégsem ver szanaszéjjel egyet sem, és bakker, nem hiszed el: MOSOLYOGVA dobolta végig a koncertet! Ez komoly, isten bizony! Most mondjam, hogy például az eljátszott két Skorpió számból, az Álljatok meg!-ből és a De jó lenne haverből uszkve trash metátl csináltak, s Borlai úr azt is mosolyogva ütötte végéig?
Azon tűnődtem, hogy ha nekem egy számot végig kellene vernem az ő energiájával, hát utána hordágyon vinnének ki, végkimerüléssel. Ha egyáltalán és nem koporsóban.
*
Igen, a Dani. Az ének és a billentyű. Hol volt ez az ember az eddigi életemből? Jó, a Kowalsky meg-ben, de az én életemből hol volt? Mind billentyűileg, mind énekileg...
S itt egy pillanatra stop! A tegnap este egyetlen kritikája, hogy Dani énekhangosítása nem volt az igazi. Halk volt és kivehetetlen. Ha nem ismertem volna dalszövegeket, hát innen lehetőségem sem volt megismerni őket. A felkonfok teljesen elvesztek, bármennyire is koncentráltunk.
*
Mondjam el azt is, hogy például Tátraiban annyi alázat van/volt, hogy nem egy helyen teljes szólókat engedett át a fiatal gitárvirtuóznak? De nem ám csak szólócskákat, hanem komplett szólókat. Volt, amit ketten játszottak – és Tibusz volt a rövidebb.
*
Az első számtól olyan vibráló energia jött a színpadról, hogy azt elmondani nem tudom. Paks 2-őt a godfater. színpadképessé tette. Vagy mi... Jöttek, láttak, győztek, felszántották, felsózták, felemelték, átölelték a közönséget.
*
Nekem koncertenként csak egy-két olyan pillanat szokott bekövetkezni, amikor az van, hogy csak a zene van. Amikor tetőtől-talpig átjár a muzsika, bennem, nekem szól minden hang, felemeltetem, összezúzatok, újjászületek, szó nincsen, csak egymásba kapcsolódó, fonódó hangok, hangszerek vannak.
Nos tegnap a godfater. koncertjén, eskü, minden számnál jött ilyen pillanat! Már a harmadik esetben azt mondtam, több már nem jöhet. De rendre és sorra tévedtem. Mindegy volt, hogy általam ismert vagy ismeretlen dalról volt szó.
*
Fent voltunk a VIP teraszon. Jó volt ülni. De azt hiszem, soha többet nem megyünk oda. Rockkoncerten voltunk, és a mellettünk, a pult mellett állok üvöltő beszélgetése, röhögése, kurjantásai nagyon zavarók voltak. Fel nem foghattam, mi a fenének jöttek el a koncertre, s ha már, akkor miért a VIP-teraszra, s ha már oda, akkor a francért nem azt figyelik, mi zajlik a színpadon. S ha meg nem érdekli őket, hát akkor....
*
Hazafelé áradoztunk egyet arról, amit láttunk, hallottunk.
"Minek kellenek ide mindenhonnan jött rockzenészek, amikor nekünk ilyenek vannak talonban?"
Véget ért a koncert, de én ma hajnalban is azzal ébredtem: belül szólt tovább a muzsika. A munkába menet végig hallgattam először a teljes lemezt. Rajongok A Hold a földön című számért, de a szövegét csak nagyon töredékesen értem. Esetleg valakinek, írásban...?
Godfater., Budapest Park
Szólj hozzá!