Menopauza

A szemünk megőriz majd – mi is elbúcsúztattuk a Margaret Islandet

2025/10/07  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Nehéz bármit is írni egy olyan együttes búcsúzásáról, amelynek zenéje, személyisége és energiája a kezdetektől fogva sok mindent megmozgatott bennünk. A Margaret Island azonban 11 év után elbúcsúzott tőlünk a Budapest Parkban – nem is akárhogyan.

Fotók: Nagy Márton, Budapest Park

A mi generációnkban van egy jelentősnek mondható réteg, amely gyerekként vagy kamaszként ismerte meg a Margaret Island zenekart, akik szintén ehhez a korosztályhoz tartoztak, néhány év előnnyel. Elképesztő volt látni, hogy 11 év alatt hogyan nőtt fel együtt a zenekar és a közönség, hogyan változott meg a dalok mondanivalója és lüktetése, és hogyan vetkőzte le a Margaret Island a „kamasz-zenekar” bélyeget.

Nem tartom magam kifejezetten érzelgős típusnak, de a Margaret Island zenéje velem volt a legjobb és legrosszabb napjaimon is; dalaikban számos kérdésemre választ találtam, és néhány fontos pillanatomban is meghatározó szerepet játszott a zenekar. Kedvességük, emberségük, nyitottságuk és hozzáállásuk a világhoz – mind a zenében, mind azon kívül – sokunknak kiutat vagy fényt jelenthetett a mai világ kaotikus helyzeteiben. Ez pedig már most nagyon hiányzik. Természetesen tudjuk, hogy a dalok velünk maradnak, sőt, vélhetően a zenekar tagjai sem távolodnak el a zenétől, mégis űr marad utánuk.

Ezt az űrt nemcsak mi, hanem a könnyűzenei szakma is érzi: megjelent egy videó, amelyben zenészek búcsúznak a Margaret Islandtől. Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője úgy érzi, hogy a Margaret Island előbb ballagott el abból az iskolából, ahová együtt jártak. Szepesi Mátyás, aki számos dalszöveget írt a zenekarnak, úgy nyilatkozott, hogy a búcsúval több vágya és terve is megvalósítatlan marad, Bródy János szerint pedig a Margaret Island életet adott a régi daloknak is. Bródy egyébként a zenekar első magyar nyelvű dala, a Nem voltál jó szövegírója, de a Superalbumon megjelent búcsúdal, a Csend van is az ő szerzeménye.

Kihasználva a zenekar utolsó szezonját – bár rengeteg koncerten vettünk részt –, nehéz szívvel érkeztünk a búcsúkoncertre. Próbáltunk elvonatkoztatni a rossz érzésektől és megélni minden pillanatot – ahogy Lábas Viki is kérte –, mégis időnként könnyezni kellett. Ezt másokon is láttuk: a közönség nehezen oldódott fel.

Készülve a koncertre, egyre inkább éreztük, hogy sok dal szövege átértékelődött a búcsúzás fényében: Nem megyek én sehova, Meddig maradunk még, Útravaló, Valahol – rendre ezek voltak azok a dalok, amelyek előcsalták a könnyeket vagy összeszorították a torkunkat.A zenekar olyan dallistát állított össze az estére, hogy a lehető legtöbb rajongó hallhassa még kedvenc dalait utoljára. Minden lemezről előkerültek a slágerek, de néhány olyan dal is, amelyet már évek óta nem hallottunk: Dunna, Csillagtalan, Bolond tavasz, Csönded. A Nem voltál jót, az Engedd, hogy szabad legyeket és az Esőt pedig kérni sem kellett – mindenki teli torokból énekelte. Utóbbinál meg is leptük a zenekart a magasba tartott papírokkal, amelyeken a „végtelen marad a történet” felirat szerepelt. Innen is köszönet Emesének, Emmának, Fruzsinak, Izának, Jázminnak, Kingának, Lucának, Nellinek, Nórinak, Patriknak, Petrának és Vivinek a több ezer papírért. Úgy láttuk, a zenekarnak is tetszett!

Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf – és persze a mögöttük játszó zenekar – mindent beleadott a játékba: elérzékenyülés nélkül, sőt felszabadultan, mosolyogva játszották végig a körülbelül két és fél órás koncertet, miközben a háttérben a 11 közösen töltött év legszebb pillanatai peregtek a kivetítőn. A korábban említett videóban a zenészek nemcsak elbúcsúztak a zenekartól, hanem a közönségnek is üzentek, miközben a Margaret Island koncertjeihez köthető fontos pillanatok is megelevenedtek a kivetítőkön.

A hogyan továbbról egyelőre nem tudunk semmit, reméljük azonban, hogy a zenekar tagjai megtalálják a saját útjukat, bárhová is vezessen az, és bízunk benne, hogy nem hagyják kárba veszni tehetségüket és közösségformáló erejüket a zenében.

„Csak én vagyok
Csak te leszel
Ha nem leszek
Csak te maradsz
Ha te maradsz
Úgy én is leszek
A szemed megőriz majd”

Margaret Island, búcsúkoncert, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek