A szende, az önimádó és a táncoslábú - Enigma koncerten jártunk

Az Enigma tulajdonképpen Michael Cretu egyszemélyes projektje, ahová indőnként csatlakozott egy-egy énekes. A 90-es évek egyik legnagyobb durranása volt a népzenét a rockot és az elektronikus alapokat ötvöző osztrák fiatalember munkássága, akinek a dalait a mai napig szívesen játsszák a rádiók, vagy épp kölcsönzik filmekhez betétnek.

Ez a koncert azért volt különleges, mert három olyan énekes is csatlakozott a turnéhoz, akik jó pár dalban együttműködtek Cretuval. Kissé nehézkesen indult a buli, mert akadtak technikai problémák a hangosítás terén, de amint helyre állt a rend, mi is jobban élveztük az előadást. A háttérvetítés, a zene és az ének szinte tökéletes elegyet alkotott, ha nem lett volna körülöttem annyi ember, eskü lementem volna alfába. Így viszont csak félig sikerült elérnem a relaxációs állapotot.

A MÁV Szimfonikusok vonósainak kíséretében színpadra lépő énekesek közül Andru Donalds a leginkább foglalkoztatott Enigma-tag, aki önbizalomhiányban és önimádatban nem szenved hiányt. Kétségtelen, hogy hangi adottságait tekintve méltó helye van a színpadokon, azonban  – a kevesebb néha több elv alapján – nekem egy picit mesterkélt és néhol ellenszenves volt az előadásmódja és a jelenléte.

Andru Donalds tökéletes ellentéte volt a német zongorista Andrea Harde – művésznevén Angel X –, aki viszont szinte hálát adott a szemeivel azért, hogy nekünk énekelhetett. Statikusan egyhelyben álldogált, erősen koncentrálva arra, hogy jó időben, jó ütemben kezdjen el énekelni, és a műsor feléig konkrétan azt találgattam, hogy tényleg ilyen cérnavékony a hangja, vagy rásegítenek a háttérből.

Udvariatlanul a hölgyet hagytam utoljára, de ennek jó oka van. A litván származású énekes-dalszerző Alise Ketnere – alias Fox Lima –, hangja gyönyörűen passzol az Enigma-dalokhoz, és ha csak arra gondolunk, hogy a Return to Innocence című világsláger, mondjuk úgy, hogy refrénjében milyen szép magas szólamot kell kivarázsolnia a torkából, tényleg irigylésre méltó a tehetsége. Ráadásul a hölgy megtalálta a középutat a két férfi színpadi jelenléte közt, így nem volt túl sok vagy túl kevés a tánc, az ének és a közönséggel való kommunikáció sem.

Bár volt néhány kínos pillanata a koncertnek – amikor például Andru Donalds a közönséget próbálta éneklésre bírni –, de a végén minden jóra fordult, és a szokásos visszataps után sem igen akartak levonulni a színpadról. Elkészült jó pár csoportkép az utókornak, majd Andru úgy gondolta, hogy még egy kört lenyomna. Ez picit problémásnak bizonyult, mivel a zenészek részéről már véget ért a buli, de ezt is sikerült orvosolni, így a plusz ráadás dalnál az egyébként ülésre kényszerített közönség nagy része már a színpad előtt csápolt. A művészeknek pedig ez annyira tetszett, hogy aztán random módon aláírásokat kezdtek osztogatni a nagyérdeműnek. Így (is) lett felejthetetlen a koncert jó néhány rajongónak.