Menopauza

A Szívgárda megdobogtatta az A38 Hajót

2024/12/10  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Márton András, akit a legtöbben a KFT dobosaként ismernek, hivatalosan is betöltötte azt az életkort, amit sokan már nem szeretnek hangoztatni, mi sem tesszük. Amit viszont bátran kimondhatunk: a jeles évfordulót egy igen sokszínű koncerttel ünnepelte meg az A38-on.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

A Szívgárda koncert természetesen felölelte Márton András KFT-n túli zeneiségét is, legyen szó a Sc.Art formációról vagy a Wyx együttesről, esetleg Szívgárda című szólóalbumáról. Igen, ugyanis a Szívgárda nem a fellépő zenekar, hanem egy album címe, amelyről a korábbi sikerek mellett szintén számos dal elhangzott. A koncert egyfajta kívánságműsor is volt, Márton András kívánságműsora, aki saját ízlése szerint hívott meg olyan vendégeket, akikkel valamilyen módon együtt dolgozott az évek során. A vendégek előadtak néhány Márton Andráshoz köthető dalt, majd egy-egy saját szerzeményt is.

A teljesség igényével színpadra lépett:

  • Szepesi Mátyás (Konyha),
  • Szekeres András (Junkies),
  • Mohai Tamás (Faxni, ex-KFT, Boom-Boom, Háború és sok más zenekar),
  • Poniklo Imre (Amber Smith),
  • Pribojszki Mátyás,
  • ifj. Kurtág György,
  • Robert James Robson,
  • Orosz Iván,
  • Oleg „Tooff” Tubkov (Amber Smith),
  • Vikukel Dániel,
  • Kelemen Angelika,
  • Kondella Krisztián,
  • Lengyelfi Eszter,
  • Márton Áron, valamint természetesen
  • Laár András,
  • Bornai Tibor és
  • II. Lengyelfi Miklós.

A színpadon tehát nagy volt a jövés-menés, Márton András konferált – és sorra követték egymást az eddig alig vagy soha sem hallott dalok. Felcsendült a Megszelidített Szaturnusz a Sc.Art időkből, amelyet annak idején az űrből érkező hangokat felhasználva készítettek el, vagy épp az Association, amely a külföldi punkzenekarként kikiáltott magyar Wyx együttes dala volt. A hasonló zenei csemegék mellett felcsendültek a Szívgárda album dalai is: Csak alszom, Kalapácsember, Zumamma stb.

A rutinos KFT koncertre járók tudhatják, hogy Bornai Tibor gyakran nem vesz részt a koncerteken, hanem elküldi a Klónját. A jeles alkalmat azonban most megtisztelte jelenlétével, és a KFT előadta a Nem sikerül kikúrálni magam, a Volvo és a Klón című dalokat. Felcsendült a Valahogy nem az én napom című dal is a KFT idén megjelent új lemezéről, valamint néhány dal a Bowie and Friends produkcióból, amely bár egyszeri alkalomnak indult, immár évente megrendezik nagy sikerrel.

A koncert zárásához maga Márton András is mikrofonhoz lépett, hogy zárásként elénekelje a Hősök nélkül című dalt. Az ünnepelt a jeles napon a KFT zenekartól még egy új cintányért is kapott. Azt ugyan nem tudjuk, hogy volt-e gond a régiekkel, de a KFT újévi koncertjén kíváncsian várjuk majd, hogyan szól az új...

Boldog születésnapot kívánunk Márton Andrásnak!

 

Márton András, Szívgárda, A38. KFT

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek