Rácsodálkozóknak némi megerősítés. Igen, ennek a bandának valóban Konyha a neve, valóban hárman alkotják (Szepesi Mátyás, Badics Márk, Haller Dániel), és valóban már a második albumot dobták piacra. Ráadásul egy igencsak jól sikerült lemezről van szó, amit érdemes nyugodt körülmények között, egyhuzamban végighallgatni. Már csak azért is, mert Szepesi Matyi – akinek neve a Magashegyi Underground által lehet ismerős –, bepillantást enged saját gondolatai, érzései és lelki vívódási közé, megspékelve mindezt némi intelligens, torzítós gitárkísérettel. Szombat óta már fizikailag is elérhető az album, melynek borítóján az elmaradhatatlan fekete kalap díszeleg égi háttérrel. A tavalyi megjelenés előtt volt alkalmam egy picit összeülni vele, így kaptam némi ízelítőt a dalok születésének hátteréből, ami segített megérteni milyen érzelmek kavaroghattak benne alkotás közben. Ajánlott olvasmány itt.
Amiért érdemes őket élőben is megtekinteni, az a különös aura, ami körbeveszi a színpadot a műsor alatt, és könyörtelenül magába szippant minden embert hatótávolságon belül. Valószínűleg ennek egyik oka az a kisebb méretű, ámde igencsak összetartó közösség, akik hűen követik bálványaikat városokon és fesztiválokon át, létrehozva ezáltal egy nagyobbacska családi kört. Aki Konyha koncertre látogat, pontosan tudja mire számíthat, és valóban a produkció miatt érkezik, nem azért, mert nem volt jobb program a városban. Éppen ezért a fiúk igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy minden résztvevő elégedetten távozzon, és esetleg legközelebb hozzon magával még egy embert. :)
Ami nekem a nagyobb háttérszelű produkcióknál egyre inkább hiányzik, azt itt teljes mértékben megkapom. Az egész produkció végtelenül őszinte, spontán, humoros, érzelmekkel és gondolatokkal teli, ráadásul játékos formában tálalva. Mintha egy külön világba csöppennék, ahol alkalmanként összegyűlnek a rég nem látott barátok, iszogatnak, sztorizgatnak, és a sarokból előkerülő hangszereken a hecc kedvéért elnyomnak egy pár nótát. Azt hiszem, ennél jobban nem tudnám megfogalmazni milyen érzések kavarognak bennem egy-egy Konyha buli után.
Persze az ördög nem alszik, és itt térnék rá a címsorra, ami valószínűleg némi magyarázatra szorul. A szörnyek láthatóan és hallhatóan távoztak Matyi életéből, viszont a technika ördöge továbbra is elkíséri a fellépéseken. Már nem igazán tudom hányadik Konyha-koncertem ez az idők során, de abban biztos vagyok, hogy még egyetlen olyan bulin se jártam, ahol ne akadt volna valami probléma a hangszerekkel vagy a hangosítással. Szerintem Matyinak külön érzéke van ahhoz, hogy galibát okozzon, már csak azért is, mert nem bír egy helyben álldogálva nyugiban pengetni, folyamatosan kolbászol a színpadon, időként megugrik, mint a vadlovak, vagy egyszerűen csak bepörög, mint aki elszürcsölte a vodkát gyógyszerre. Ez alkalommal az elektromos gitár tartott néhány percnyi sztrájkszünetet, de felkészült zenész lévén nem esett kétségbe, azonnal elővarázsolta a háttérből az akusztikus változatot. Az albumon szereplő alkotások többségével már megismerkedhettünk korábbi koncerteken, viszont végre hallhattam a számomra legkedvesebb dalt, a Dupla skorpiót is élőben, ami bennem már az első meghallgatás után mély nyomokat hagyott. Gyönyörű ballada, nehezen emészthető, de nagyon is aktuális gondolatokkal. Örömhír az előző lemez utáni fanyalgóknak, hogy ezen a korongon jóval több a pozitív, lüktetős dal, ami ráadásul élőben még inkább feldobja a hangulatot. Ilyen például a már külön videóval is rendelkező Vegyétek el a mobilom, az album kezdő Leteszem, lerakom, vagy a kissé hadarós A mama szemét. Bár Matyiéknak valószínűleg kissé unalmas, de az Alvópóló és a Kiskifli még mindig kihagyhatatlan tartozéka a buliknak, ráadásul továbbra is ellátják őket a rajongók - szerencsére bontatlan csomagolású – fogkefékkel. A magam részéről már elgondolkodtam egy jó kis Xanax dobáláson – szigorúan szemenként -, de azért előbb a biztonság kedvéért kikérném a gyógyszerészem véleményét is a témáról. :)
Mindent egybegyúrva, ismét jól szórakoztam, kellőképpen kiugráltam, és kiénekeltem magam, amit a körülöttem állók valószínűleg annyira nem értékeltek, de hát ilyen ez a popszakma… ;)




















































































Szólj hozzá!