Amikor a metálosok beszorulnak az Akváriumba - Killswitch Engage bulin jártunk

Nyáron minden évben jóval több koncertre látogathatunk el, mint télen, hiszen a nyitott helyszínek is rendelkezésre állnak, illetve a nyári európai fesztiválok miatt a már amúgy is a környéken turnézó zenekarokat könnyebben el lehet csábítani Magyarországra, és ezt általában nagyon jól ki is használják a koncertszervezők. A metálosabb beállítottságú embereknek a június sokszor kedvez, hiszen az ekkor zajló Novarock fesztivál kiemelkedően erős lineupjából rendszerint igen szép neveket sikerül leszervezni Budapeste, esetleg a Volt-ra. 

Két éve (is) volt már egy erős júniusunk, akkor egy estén játszott a Bury Tomorrow, az Atreyu, az August Burns Red, és a Killswitch Engage a Budapest Parkban. Azon az estén megtapasztalhattuk, milyen is a metalcore egyik kulcsfontosságú szereplője szabadtéren, most viszont egy klubkoncert keretein belül mutathatták meg a magyar közönségnek, hogy milyen fából faragták őket. 

A felállás igen gyorsan végbement az előzenekarok után (először a Mirror, majd a The Raven age játszott). 9.10 körül lépett színpadra a Killswitch, szokásukhoz híven nem toltak le felvezető beszédet, azonnal el is kezdtek játszani. Bár már megkezdődtek az új album munkálatai, a hangsúly a már megjelent zenéiken volt. Elhangzott az Always, a Hate By Design, és a My Curse is, de a kimondott klasszikusokon kívül is próbáltak olyan dalokat hozni, amik egy koncerten felpörgetik a népet (részletes setlist itt). 

A hangulat egészen más volt, mint anno két éve, de ez várható volt, mindig más egy nagyobb, nyitott helyszínen, és más egy klubkoncerten, ahol mintha valahogy sokkal hatványozottabban élnénk át a koncertet: a színek, a szagok, a tömeg(nyomor), a hangzás, mind sokkal koncentráltabb, és ezáltal az élmény is intenzívebb. Nem azt mondom, hogy jobb, hiszen egy fesztiválos, vagy Parkos koncertnek is megvan a maga varázsa, de az biztos, hogy nagyon jó élmény volt a Killswitch-et ilyen környezetben is látni. 

A színpadkép rendkívül visszafogott volt, kétfajta hátteret láthattunk csupán: az egyik a banda neve és logója volt egymás mellett háromszor (dehát nem is volt szükség ennél extrábbra), a másik egy toronyból kirepülő denevéreket ábrázoló kép volt vöröses háttérrel. Nem meglepő módon a minimalista látványvilág semmit nem vett el a koncertélményből. 

Ami a látványon kívül szintén nem változott: az energia. Gyakorlatilag a keverőpult környékén is úgy éreztem, hogy teljesen arconvág a metál (szerencsére csak átvitt értelemben, a zenekar részéről, és nem az amúgy igen durva circle pitben résztvevő bagázs). Jesse Leach egymaga is akkora show-t csinált, hogy az ember szája tátva marad, plusz többször is lejött a színpadról, hogy az első sorban bulizókkal együtt üvöltse a dalszövegeket, ami mindig elég szimpatikus húzás, de erre még rájött a gitáros Adam Dutkiewicz bohóckodása, és a többiek lendülete, akik az egész színpadot keresztül-kasul bejárták, folyamatosan kapcsolatot teremtve a rajongókkal. 

A koncert dinamikája folyamatosan lekötötte a jelenlévőket, nem tudtam másra figyelni egy percre sem, bár nem is akartam. A közönség is zseniális volt, együtt énekelt és mozgott, vigyázva egymásra (kivéve a pitben, ott egy kicsit durvának tűntek az események). Az együttes a zenéjével, és elképesztő jelenlétével megint egy olyan koncertet tolt le, ami a nagykönyvben meg van írva.