Bazi nagy Bohemian Betyars-Parno Graszt lagzi az Arénában

A magyar zenekarok arénás fellépéseinek van egy kényszere – vagy inkább lehetősége? –, hogy ne egy "sima" koncertet adjanak ebben a hatalmas térben, hanem egy kerettörténettel tágítsák ki a hagyományos fellépés lehetőségeit, és persze látványvilágát. Igen kíváncsi voltam, hogy a fiúk – és a lányok – mit találnak ki, mibe ágyazzák majd ezt az első magyarországi nagykoncertet. A bevezetőben használt "nász" szócska nem volt véletlen: egy esküvő keretezte sztorivá a dalok egymásutánját.

A színpadra fel is került egy "lakodalmas" asztal, ha nem is újházy tyúklesvessel, de fröccsel meg pálinkával, és egy teljesen külön film ment, amikor az adásrendező kitette a kivetítőre az operatőr asztaltársaságról készített pillanatfelvételeit – remekül szórakoztunk, bár a vége felé úgy kiszáradt a szánk, hogy egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk ki: bakker, nem szeretem, de most úgy innék egy pálinkát...

Lehetett valami deal a fiúk között is, mert amikor elkezdtek rájárni az asztalra, valamelyikük megjegyezte, hogy "de azt beszéltük meg, profik leszünk, és ez még csak az ötödik szám!!!" :) És persze csak egy Bohemian-Parno koncerten hangozhat el a mondat, hogy "Heléna, hozd már ide a fröccsömet, oda tettem valahova..." Mondjuk, Oláh Józsi olyat is mondott: "Ki szeretne megtanulni szájba bőgőzni...?" , mire összenéztünk: attól függ... – válaszoltuk.

A Betyárokkal készült interjúnkban azon nyünnyögtem, hogy az aréna nem az ő terepük, mert túl nagy meg barátságtalan is, legalábbis hozzájuk képest, és nagyon jól feleltek a butácska felvetésre:

"Az a közös energia, amit mi a színpadon hozunk és amit a közönségünk a küzdőtéren, már számtalanszor beigazolódott, hogy nagyobb tereket is képes betölteni."

Így is lett. Nyilván megint érvényesült az az arénás alapvetés, hogy két különböző koncerten van az, aki a küzdőtéren bulizik, és az, aki a lelátón ücsörög, de most mintha közeledett volna egymáshoz a két tábor. Tudtam, hogy verni fogom a ritmust meg ülve táncolok, gondoltam, előre elnézést kérek a szomszéd úrtól, de hamar kiderült, hogy ő még sokkal jobban, úgyhogy jól elvoltunk. Az előttünk ülő lányok a második szám után felpattantak, ami megint a klasszik konfliktushelyzetet hozza elő: mit lát onnantól fogva a mögöttük ülő, meg "aki másképpen akar bulizni, vegyen küzdőtéri jegyet", de aztán előrementek, bepróbálkoztak a biztonsági őrnél, de az úgy védte a küzdőtéri lejárót, mint Leonidasz a thermopülai szorost, végül ott maradtak, így a problematika áthelyeződött az első sorban ülőkre. Nem a mi cirkuszunk, nem a mi majmaink :)

Mindeközben a színpadon egyre fokozódott a hangulat. A koncert folyamán – pár szám kivételével – mindkét formáció a színpadon volt (plusz fúvósok), aki éppen nem, az az asztalnál ült, és... lagziskodott. Ha mérleget kellene vonnom, a Parno javára billene a mutató: nem abban, hogy jobbak voltak, hanem inkább abban, hogy többek, vagyis hangzásban és stílusban dominánsabbak. Volt egyébként egy nagyon szép átvezetés a ParnoGraszt-blokkból az össznépibe: Szirota Jennifer és a zenekar az Összefújja a szél "seggrázós" változatát adta elő, amelybe hangszerenként szivárogtak vissza a fiúk, és a végén mindkét banda – meg a közönség – a dalt fújta. Szét.

A két hölgy egyébként – Szirota Jennifer, Oláh Heléna – extra lehetőséget is kapott, hogy megcsillogtassa énektudását: az ember szemébe könnyet csalt, amilyen erővel s amilyen tisztán bezengték az Arénát.

Felbukkant a lagzi vendégei között Pogány Induló (Szirmai Marcell) is, a közreműködését Oláh Józsi azzal harangozta be, hogy lám, lám, mi mindenre jó a zene meg egy ekkora színpad: megfér rajta egyszerre a punk, a cigányzene és a rap is. A Székelykapu kitárult, és a Bükkben a fák ekkor már az égig értek... Marci egyébként utána is a színpadon – és asztalközelben maradt –, némi szódaspriccel meg is örvendeztette az első sorban állókat a fináléban.

És persze nem maradtunk Kakaskodás nélkül sem, nagyon fájt volna, ha ez a showelem kimarad azért, mert aréna, de nem: a koncert végét a fején egy fél diszkógömbbel nyomta végig +autotune, és hát az egyik szőnyegbe is valahogy betekerte magát, szóval minden maradt a régiben, csak a felhajtás volt eggyel nagyobb :)

Lakodalom tánc nélkül olyan, mint Bohemian-koncert Kakas-hempergés nélkül... Hogy volt-e már közös munkájuk, nem tudom, de az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes tökéletes választás volt erre a nagy projektre: fiatalok, lendületesek és kiváló a koreográfusuk is, aki pontosan ráérzett arra, hogy ehhez a zenéhez és ehhez a zenei közösséghez milyen táncbetétek illenek.

Olyan volt a látvány – közben is, de a végén aztán totálisan –, hogy ha valaki vissza akarja szerezni az ország jó hírnevét, pakolja be az összes közreműködőt egy (több) kamionba, és hurcolja végig a világon: bárhol megállná a helyét ez a produkció, mind felépítésében, mind hangzásában, mind pedig színpadképben. Így, ha valaki azt gondolja, ezek a srácok bárhova bárhogy elmehetnek, úgyis nagy bulit csapnak, arra azt mondanám, ez teljesen igaz, de: az eltelt 15 évben szert tettek olyan profizmusra, amely egy ilyen kiemelt helyzetben tökéletesen működik, ráadásul úgy, hogy közben semmit nem veszítenek a betyáros bájukból. (Hát, nem gondoltam volna, hogy ezt a  kifejezést valaha is leírom...)

A koncerten elhangzott – Anyám, ne sírj –, hogy nagy valószínűséggel egyik kedves mama sem gondolta volna anno, amikor a Szomjas kaktusz – ha jól emlékszem a nevére – elnevezésű kocsmában felléptek, hogy rá 15 évre Magyarország egyik legnagyobb koncerthelyszínén fognak a közönség elé állni. De ez is meglett, mehet tovább a buli, akármekkora, akárhol, csak azt szeretnénk kérni, hogy a füstgépesnek találjanak valami más elfoglaltságot, mert a koncert harmadát kábé így (nem) láttuk:

Amúgy, ebből a koncertből hagyományt is lehetne csinálni, az első, a második, a többedik házassági évfordulót, mert a téli depreszió közepén, amikor az ujjaid is lefagynak, egy tea forróságával melegít át ez a hangulat, bár azt a fickót kissé túlzásnak érzem, aki a buli után egy szál pólóban szállt fel a villamosra.

A normális (jó) fotókat sinco készítette, a kaputelefonosokat mi :)