Már este 6-kor kígyózó sorok jelezték, hogy sokan kíváncsiak az együttes “20 Years of Placebo” elnevezésű turnéjára, mely 11.11-én ért el Budapestig. Mivel a Placebo az elmúlt években igencsak sűrűn járt Budapesten (eddig összesen 8-szor voltak itt, amire a koncerten Brian Molko úgy reagált, hogy többször kéne erre jönniük, aminek a közönség persze rettentően örült), így bármennyire is kecsegtetőnek tűnt az az ígéret, hogy az első album megjelenésének 20. évfordulóját ünneplő turné budapesti állomásán felcsendülnek majd régen nem hallott dalok is, sejteni lehetett, hogy közel sem fognak tudni teltházas bulit adni a Papp László Budapest Sportarénában. Amikor beléptem a küzdőtérre, valóban elkapott a déja vu érzés: ugyanúgy, mint 2010-ben, most is el volt kerítve az aréna egy kisebb része, így családias volt a hangulat azzal a kb 4 ezer emberrel, aki jelenvolt.
Előzenekarként a The Joy Formidable játszott, és kezdte el felpörgetni a közönséget. A wales-i alternatív rockot játszó trió néhol melankólikusabb, lassabb, egészen romantikus hangulatú, néhol pörgősebb dalaival valóban jól indult az este, bár be kell vallanom, nem tettek rám mély benyomást. A kb. fél órán át tartó koncert alatt a színpad előtt még csak néhány százan várakoztak, de a koncert végére majdnem teljesen megtelt az aréna (fele).
20.50-kor, meglepően pontosan kezdődött el a koncert. Bár élőben nem hangzott el az Placebo egyik leghíresebb dala, de kezdésnek tökéletes bemelegítő volt felvételről az Every You, Every Me a háttérben játszódó videóval együtt. Amikor felléptek a színpadra, hangos üdvrialgás fogadta őket. A koncertet a Pure Morning-gal indították, így már az első dalnál óriási nosztalgia hullámok fogtak el, és mivel magamat is meglepve előre megnéztem a setlistet, tudtam, hogy ehhez hasonlóan régi és kedvenc dalokat is hallani fogok.
A koncerten elhangzottak a régi nagy slágerek, úgy mint a Space Monkey, a 20 years, a Nancy Boy, vagy a The Bitter End. Sokan hiányoltak még néhány dalt, (én is), de egy több, mint 20 éve aktív zenekar 7 stúdiólemezéről és EP-iről igencsak nehéz összerakni egy olyan listát, ami minden kívánságot kielégít. Úgy gondolom, így is egy majdnem tökéletes setlisttel érkeztek hozzánk, és szépen szemezgettek a régebbi albumokról, ugyanakkor elhangzottak újabb dalok is, például a nemrég megjelent Jesus’ Son, a Loud Like Love, az Exit Wounds vagy a Too Many Friends. A koncert első felében túlnyomó többségben voltak a depresszív, életről-lejövős dalok, ami egyébként várható volt, hiszen a régebbi számokért jöttünk, és azok között pedig bőven található ilyen, de mégis néha kicsit soknak éreztem, legalábbis akkor ott egymás után. (Részletes dallista ITT található).
Ennek a blokknak a végén közölte is Brian, hogy vége van a depressziós résznek, és kicsit pörögjünk fel, elvégre ez az ő szülinapi bulijuk, ami a For What It’s Worth-el sikerült is.
A zenekar alapítói közül már csak Brian Molko frontember és Stefan Olsdal basszusgitáros tagja most is a Placebonak. A 2015-ben kilépett Steve Forrest-et helyettesítő dobos, Matt Lunn, a sessionzenészek, és az évek óta minden turnén állandó hegedűs-billentyűs Fiona Brice is rendkívül profi zenészek, megvolt a kellő összhang. (Steve Forrest nekem egyébként kicsit hiányzott, a belőle áradó energia és lendület sokat színesített egy-egy koncerten, és bár az új dobos, Matt Lunn is hiba nélkül játszott, Steve Forrest nem az a fajta zenész, akinek a kilépése nem érződik meg).
A színpadkép igencsak minimál volt, nem a konfetti-tűzijáték-füstgép kombináció az, ami rájuk jellemző, így szokás szerint néhány kivetítőn mentek hátul a videók, főlek élőképben a zenészekről, de látható volt Dawid Bowie is (aki még pályafutásuk elején felkarolta őket, előzenekaraként turnéztak vele, és utána is szoros volt a barátság a zenész és a Placebo között), valamint egy kis politizálás is belefért (az új amerikai elnök arca a cigarettásdobozon, villogó “káros az egészségre” felirattal).
A közönséggel nem volt baj, a főleg fiatalokból álló hallgatóság kívülről fújta az összes dalszöveget, és rendkívül hálásan fogadta a régi kedvenceket és az újabb dalokat is. Az együttessel (leginkább Brian Molko-val) kapcsolatban viszont már merültek fel bennem kétségek. Olyan volt számomra, mintha kötelezőnek érezné, hogy játsszon, mintha ez már csak egy munka lenne neki, amiből megél. Stefan próbált mindent megtenni, hogy élvezetes legyen számunkra is a show, viszont aki ismeri Brian-t (lásd többször volt már koncerten, és látta, hogy hogyan viselkedik, és milyen szokott lenni), az láthatta rajta az első perctől, hogy nem józan. Ezt a túlzott nyitottság, csacsogás, poénkodás, heves gesztikulációk, és arckifejezések tették ezt számomra egyértelművé, mivel ezek nagyon idegenek tőle. Néhány hete az első turnéállomáson a második dal után le kellett vinni a színpadról, és el is maradt a koncert, pedig akkor is ugyanazt csinálta mint most (a hivatalos közlemény szerint a turné elején állítólag új gyógyszereket kapott, amiknek néha nem várt mellékhatásai vannak….). Most nem kellett levinni a színpadról, bár a sztorizgatásoknál és a poénkodásoknál már többször éreztem magam kínosan, valamint néhány dal közben olyan fájdalom ült ki az arcára, hogy nem csak én féltem attól, hogy összeesik. Sztorizgatós perceiben elmondta, hogy vett egy új bakancsot, ami nem kényelmes, ezért lecseréli, és próbálta arra fogni, hogy tántorgott, és ki is jelentette, hogy tök józan, ami nálam csak olaj volt a tűzre. Nekem óriási csalódás volt ilyen állapotban látni az egyik kedvenc együttesem énekesét. Egy idő után azért tudtam ismét élvezni a koncertet, mert hál' istennek, Briannak ebből semmi nem érződött a hangján.
Mindent összevetve hiába volt megismételhetetlen a dallista, hiába volt szuper a közönség és a zenészek, Brian a saját rajongóit vette semmibe, amikor úgy gondolta, hogy máshogy nem tud színpadra állni, csak ha betol valamit előtte. A többi zenész profizmusa és a közönség mentette meg valamennyire az estét, bár sajnos a több hónapja várt koncerten a régi kedvenceimet nem tudtam igazán élvezni. Csalódás volt, na. Mintha elfogyott volna a lendület, ami vitte őt előre, de még mindig kötelező lenne csinálni... Látszik, hogy nem élvezi már úgy, mint régen, de remélem ez változni fog. Remélem, hogy bármilyen mélypontja is van most az életében, kilábal belőle. Ha viszont nem tud turnézás közben a saját fizikai és mentális egészségével foglalkozni, akkor belátja, hogy semmivel nem tesz többet a rajongóiért, hogyha így áll ki eléjük, sőt….
Én várom őket vissza Budapestre, és reménykedem benne, hogy nem kell legközelebb ehhez hasonlókat tapasztalnom, hiszen határozottan kijelenthetem, hogy ennél ők sokkal többre képesek!
Szólj hozzá!