A közönség szemmel láthatón egy pillanatig sem dilemmázott, melyik összetevő a domináns, ette, ahogy kapta a muzsikát, hálásan, lelkesen, feltételek nélkül. Talán csak mi ketten nem voltunk feltétel nélkül lelkesek. Dillemmázok... Mert a zenét nem túlagyalni kell, hanem hallgatni. Vagy, ha méltatlan a hallgatásra, elmenni onnan, ahol szól, vagy kikapcsolni. Élvezni vagy nem élvezni. Viszont egy koncertbeszámoló nem állhat egy mondatból. Akár úgy fest az az egy mondat, hogy „Marha jó volt!”, akár úgy, hogy „Hát, ez bizony csapnivaló!”. De még az sem elég, hogy „Egynek, szódával...”
Fogjunk hát neki! Nagy falat lesz! Előre szólok: tudok nagyon lelkes lenni. Nem vagyok hivatásos fanyalgó. És évtizedek óta pozitívan elfogult vagyok az LGT-vel.
LGT
Van, illetve sajnos csak volt egyszer egy rockzenekar, amit az egész ország ismer. Még mindig – és minden bizonnyal még nagyon sokáig. Időtálló, remek dalokkal, igényes, muzsikával, szakajtónyi slágerrel. A munkásságuk évtizedeket ölel fel, a négy ember, ha jól számolom, majd' negyven évig együtt zenélt. Aztán meghalt a négyek egyike. A maradék háromnegyed úgy dönt, akkor itt pontot tesz a zenekar működésére, az elment nem pótolható. (De hogy miért nem lett valami kiadott tárgyi bizonyíték az utolsó Arénás-koncertjeikről és miért nem lett az elment emlékére egy legesleglegutolsó búcsúkoncert, rejtély.)
Az, hogy nem lesz több LGT-koncert, méltányolható. De azért van némi ellentmondás emiatt a Csík-kooperáció miatt. Mert a koncert címe: LGT dalok. A koncerten fellépett az LGT két egykori tagja. És két órán keresztül, két nóta kivételével LGT-t játszott. Persze, voltak más zenészek is a színpadon, de az LGT jobbára használt fúvós szekciót, vagyis akkor is sokan voltak a színpadon. Szóval ez nem LGT-koncert volt, csak az LGT két egykori tagja két órán keresztül LGT dalokat muzsikált...
Ez a rockzenekar, az LGT nekem évtizedekig az egyik legkedvencebben volt. Még ruhadarabom is volt, amire Nagyival felhímeztettem a nevüket. Ez nagy szó, mert csak egy nagyon rövid idő volt az életemben, amikor hajlandó voltam ingyen reklám lenni. (Csuda szépre sikeredett Nagyi hímzése, aztán a költözések során valahová eltűnt...) A muzsikájukat a mai napig hallgatom. És boldog vagyok, hogy sikerült eljutnunk az utolsó koncertjeik egyikére, oda, az Arénába – csuda nagy és jó élmény volt.
NÉPZENE
A népzene soha nem volt a szívem csücske, noha nem vetettem el a népzenét. Simán megfért egy 90-es kazettám egy-egy oldalán a Deep Purple In Rock-ja és a Muzsikás csoda jól sikerült Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című lemeze.
Amikor azt mondom, nem a népzene nem volt a szívem csücske, akkor arra gonolok, hogy nem jártam táncházba és nem rohantam megvenni a Muzsikás más lemezeit. (Ezen ott voltak a Szörényi tesók. Nem miattuk vettem meg a lemezt, ezt csak utólag fedeztem fel.) Más népzene lemezekért sem rohantam. Ha nem csupán magyarban gondolkodunk, hanem egyéb népek muzsikájában, akkor még a Sirtos (ugye, görög) vagy a Vujicsics (balkáni) került képbe. Később, miután a seregben egy majdnem sikerült torkomon szúrás után Kisbalogh-gal meg egy kampelósával megittunk egy üveg vodkát, és ők közben zenéltek nekem egy gitárral, két kanállal meg egy vaságy-véggel. Én meg rájöttem, hogy cigányzene nem a Horváth Pista, meg nem a Kovács Apollónia. Hanem például a Kalyi Jag. Vettem is tőlük egy-két hanganyagot. Remekek! Ha meg népzene progrockban, akkor a Barbaro és a Profán. Mondjuk. Meg persze sok más is, sorolhatnám. Volt ezek közül, amit ha nem is rojtosra, de sokat hallgattam.
Ha jól számoltam, a Csík zenekarnak eddig tíz lemeze jelent meg. Szégyen, nem szégyen, az elejétől a végéig még egyiket sem hallgattam meg. Nem elvi meggyőződésből, nem előítéletből, csak valahogy elkerültük egymást. Érdekes, a tudatomban mégis az van/volt, hogy tisztelem és becsülöm őket a munkásságukért. Aztán az történt, hogy random betettem most az egyik lemezüket. És beugrott, hogy hoppá, tényleg, ők írtak saját, városi népzenét is. Arról ugrott be, hogy egymás után jött két dal, egyik jobb mint a másik, fantasztikusak: Dal teázáshoz, De szeretnék... Jó-jó, tudom, nem saját, hanem Kispál és a Borz dal mindkettő. Szerintem sokkal jobbak csíkul mint eredetiül! Több lett mindkét dal. Kell még sok-sok Csíkot hallgatnom! Valamit eddig nagyon kihagytam az életemből.
De a tisztán népi hangszerekkel játszott zene ott mélyen, legbelül nem ragadott meg, nem jött létre az, amikor eggyé válik a a szív és a lélek a hangokkal. Amikor teljesen egyértelmű, hogy melyik hangszernek, énekhangnak hogyan kell szólnia – és úgy is szól. Az LGT és Presser a különféle projektjeiben simán, többször is elérte ezt nálam. És akkor tegnap este ismét összekavarodott a rock és a népzene. Nem progrock lett belőle, hanem a rock lett népzenévé. Na, jó: inkább a rock lett népzenévé. Mert azért egy Rock and roller annyira nem autentikus a nagybőgőnek és a cimbalomnak... :-D (Bár, ahogy visszagondolok, lehet, hogy pont abban a dalban nem is volt cimbalom.) Viszont, ha már szóba került (mert szóba hoztam), a dalt a vendégként meghívott Rúzsa Magdi énekelte. Fergetegesen. 
A KIÉHEZETT, MINDENEVŐ KÖZÖNSÉG ÉS AZ ÖNFELEDT ZENEKAR
"Tizenhat éve dolgozunk együtt a Csík zenekarral, de elmondhatom, hogy minden közös munkánk örömzenélés" – mondta Presser Gábor a zongorája mögött ülve. A produkciót látva és hallva simán elhiszem ezt neki. Bár elképzelni nem tudom, hogyan, miért jött az ötlet, hogy az LGT dalait népzenésítsék. Amikor lemezen megjelent a közös anyag jó része, meghallgattam. Kétszer. Ötletesnek, érdekesnek találtam, kétségtelenül vannak benne hihetetlenül jó, izgalmas, mosolyt fakasztó megoldások. De újrahallgatásra annyira nem biztatott az anyag. Visszatértem az eredetihez. Ha LGT, akkor azt játssza az LGT!
A Pénzes Máté és a Zseb számomra érthetetlen és értelmezhetetlen Bummm-feldolgozásáról: a permanensen torzított énekével és a ritmusok agyonvágásával, a lemez szerintem hallgathatatlanná, unalmassá lett. Gyorsan hozzáteszem: a koncepciójuk azért sem érthető, mert tegnap a fő attrakció előtt ők voltak az előzenekar, és kiderült, csuda remek muzsikusok. Ha nem is átütő, de jó kis koncertet adtak. Aztán jött Presser, Karácsony és a Csík, akik önfeledten muzsikáltak a hatalmas közönségnek. Szemmel láthatón élvezték, hogy együtt zenélhetnek. A közönségük pedig szemmel láthatón örült, hogy LGT-dalokat énekelhet legalább az eredeti együttes felével. Minden más csak körítés volt. Jól sikerült körítés, a táncosokkal, a vetítésekkel, a fényekkel. Ha jól értettem, a dalokat a Csík zenekar frontembere, Szabó Attila írta át népzenére. Népzenésítve. Vagy hogyan is fogalmazzak.
Ahogyan azt már a Koncert.hu is megírta, 2025-től Csík János, a zenekar névadója és korábbi prímása már nem tagja az együttesnek, de továbbra is szívesen vesz részt vendégként a zenekar életében. Helyét a hegedűnél és éneknél Gál Tibor vette át. Nagyon jó hangú a srác, ez az Álomarcú lány eléneklésével világosan kiderült.
VALÓS DILEMMA AVAGY FANYALGÓ ÜNNEPRONTÁS?
Mennyire LGT-zene ez a zenei átdolgozás? Ez is jó kérdés. Is. Tett-e az LGT muzsikájához a népzenésítés? Ez még jobb kérdés. Más. Nagyon. Nyomokban LGT-t tartalmaz. Az énekdallamok és a szöveg természetesen megmaradtak. Tény, hogy különös ízt adott az egyes daloknak, amikor a népzenei dallamok, szövegek is integráns részei lettek az eredeti kompozíciónak. Ez két esetben vált nagyon sikerültté, az Áldd meg a dalt és az És jött a doktor esetében.
Hogy a rocknak lehet szerves része a népi muzsika, az már a hatvanas évektől, az Illés muzsikája óta vitathatatlan. A fordítottját a Muzsikás már említett lemeze bizonyította: Szörényi népi elemeket vitt a beatzenébe, a Muzsikás pedig a rock hangszereivel és egyes megoldásaival támogatta meg a népdalokat. A Csík zenekar népi hangszerekre ültette át az ismert, szeretett rockdalokat. Ami minden esetben azt jelentette, hogy ezek a dalok elveszítették az eredeti köntösüket, a hangzásukat, más lett a lendületük, a hangsúlyaik. Nagyon mások mint az eredetiek. Feldolgozások – és egy feldolgozás miért lenne azonos az eredetivel? De persze erre is van példa. A Dream Theater eljátszotta kompletten a Pink Floyd The Dark Side of the Moon-ját és a Metallica Master of Puppets-ét is. Mondhatnók hangról hangra. Aztán mégis Dream Theater lett a végén lett mindkettőből. A lényeg, hogy egy feldolgozásnak akkor van értelme, ha hozzátesz valamit az eredetihez. Amitől nem pusztán szolgai másolássá, nem csupán az eredeti tollaival való ékeskedéssé lesz az átdolgozás. Egy tempóváltás, egy dallammódosítás, az áthangszerelés nem feltétlenül hozzátétel.
Az LGT rock and rollt játszott. Volt, hogy progrockot. A rock lényege a lüktetés. A dübörgés. Ennek fő „okozója” a ritmusszekció, vagyis a dob meg a basszus. Az LGT dobosa, Solti János az ország egyik legjobb dobosa. Na most, ha Somló nélkül nem lehet LGT koncert, fel nem foghatom, Solti nélkül hogyan lehet mégis? Dob nélkül.Jó, tudom, ez nem LGT koncert volt.
A népzenében a ritmusszekciót a nagybőgő jelenti. Adott esetben, ritkán a hegedű is ritmus-hangszerré válhat. Meg a köcsögduda. (Mondjuk azt a koncerten nem láttam.) A magyar népzenében ritmust adó ütőhangszer vajmi ritkán fordul elő. (Tényleg, miért nem?) A koncerten volt egy dobfelszerelés a színpadon. Nem egy Portnoy-féle színes, szélesvásznú Hencidától Boncidáig tartó szerkót képzelj magad elé, hanem egy nagyon szerény kis zsebfelszerelést. Amit nagyjából csak azoknál a daloknál nem használtak tegnap este, amikor nagyon kellett volna. Képzeld ek dob nélkül a 424-es csatahajó-t!
Mindent összevetve maradt az a fíling, hogy voltunk egy majdnem LGT-koncerten, és még ott lehettünk, még élőben hallgathattunk részben az autentikus előadóktól. ÉS minden tiszteletem a népzenészeké, akik egy rockegyüttes iránti tiszteletből nyilván hátrébb léptek egyet és kompromisszumokat kötöttek. (A hegedűs az És jött a doktorban vagy öt percig ugyanazt az egy hangot zengette meg úgy öt másodpercenként; nem hiszem, hogy bármikor máskor ilyet kell tennie.) Mit is mondjak a végére? Ez az este nekem egy fantasztikus népzenei élmény lett – de az LGT-élmény elmaradt. De mert a kettő együtt igaz, egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, ott voltam.
Csík zenekar, LGT, Budapest Park
Szólj hozzá!