A Budapest Park nekem több szempontból is kedves helyszín. Szeretem, hogy minden évben próbálnak valami újdonságot csempészni a repertoárba, és nem mellesleg komoly beruházások keretében folyamatosan épül-szépül a terület, és a környéke is. Ennek tudatában egyáltalán nem meglepő módon a nyitónapra én is kíváncsi voltam; pláne, hogy a sajtótájékoztatón még csak félkész állapotban láttuk az elkövetkezendő pár hónap valószínűleg leglátogatottabb szabadtéri helyszínét. Már a kapuban megcsodálhattuk a világító zöldségeket, illetve örömmel tapasztaltam a Hoppá felé igyekezve, hogy sikerült végre a földutat kőre cserélni, amit viszont sajnos a helyi taxis gyülekezet a szép nagy kocsikkal azonnal le is foglalt magának. Üröm az örömben, de majd idővel megtanulom a falon kúszás legegyszerűbb módját is.
A Hoppás beléptetéssel ezúttal nem volt gond, lassan már régi ismerősként üdvözlöm a pultban álldogáló hölgyeket, akik egyébként mindig segítőkészek voltak, bármi probléma merült fel. A nagyszínpad elé érve felfedeztem néhány újdonságot, amit 24 óra alatt sikerült a helyére varázsolnia a szakembereknek. Bár nem érkeztem túl korán, mégis olyan érzésem volt, mintha elnéztem volna a kezdési időt, ugyanis az előzenekarként felvonuló ZUP koncertjén a szokásosnál is kevesebb ember lézengett a színpad előtt. Valószínűleg a zord időjárás tartotta távol a rajongókat a zenekar koncertjétől, pedig ők mindent megtettek, hogy jól szórakozzunk.
Kissé aggódtam, mi lesz így a folytatással, de szerencsére a Kiscsillag munkássága iránt érdeklődőket nem (Kocka)cukorból rakták össze. A szigorú fél 9-es kezdés ezúttal Lovasi András miatt kissé csúszott, de igazoltan volt távol, hisz épp a szomszédos MÜPA épületében volt jelenése vendégszereplőként. Az egy és háromnegyed hónapja vadiúj albummal (Szeles!) jelentkező zenekar felavató estje több mint hangulatosra sikeredett. A szitáló eső ellenére 9 óra tájban jelentős tömeg gyűlt össze, és nem okozott különösebb gondot a közönség „felizgatása” sem. Gyakorlatilag a kezdő akkordtól a vége főcímig folyamatosan énekelt, táncolt, őrjöngött a sokadalom. A frontember időnként megcsillogtatta legendásan szarkasztikus humorát, és egy alkalommal sikeresen le is ereszkedett a kordonhoz tapadó rajongókhoz. (Igaz, a felfelé vezető út nehezebbnek bizonyult.) valójában nem mondanám, hogy izgalmakkal teli bulit kaptunk, de jelen esetben nem a körítés a lényeg, hanem maga a zene! Az pedig mindent vitt! Respect a közönségnek a kitartásért, a zenekarnak pedig köszönjük az emlékezetes koncertet! Folytköv.
Szólj hozzá!