Menopauza

Dalokat cseréltek szeretetre – Presser Gábor leütötte a 403. billentyűt

2025/10/13  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Presser Gábor két estére megalapította a 403. Társulatot, akik két csodálatos, teltházas koncertet tartottak az MVM Dome-ban. Az október 10-i főpróbán mi is ott voltunk!

Pici bácsi óriás lett

Presser Gábor A 403. billentyű című koncertje sokszereplős műsor volt, nem voltak azonban főszereplők – hogy úgy mondjam, mindenki mindenki lehetett.

Egyetlen stabil szerep akadt: Presser Gábor volt a zongorakísérő.

Pár szót a környezetről: aki részt vett a 2023-as arénakoncerten, az tudhatja, hogy akkor is középen volt a pódium – ez most is így történt. Az MVM Dome azonban lehetőséget adott arra, hogy még közelebb legyen egymáshoz a zenész és a közönség, hiszen a csarnok inkább magas, mint széles vagy hosszú.

Presser Gábor színházi ember, talán ebből is adódik, hogy koncertjei némiképp színházi előadások is – sőt, talán a cirkuszi világból is kaphatunk egy keveset. Az is a színháznak tudható be, hogy Presser betölti a teret, amelyben játszik. Így történt ez A 403. billentyű koncerteken is az MVM Dome-ban, ahol már a csarnok előtt LGT-dalokat játszott egy zenekar, az előcsarnokban pedig kórusok és a Fitos Dezső Társulat tagjai hangolták a koncertre a várakozó publikumot. Miután szép lassan elfoglaltuk a helyünket, a kórustagok is beszivárogtak a terembe, megjelentek a lépcsőkön és a színpad körül, éneklésre bíztatva a közönséget. Némi várakozás után kialudtak a fények, és meghallottuk Pici bácsi hangját, aki csak ennyit énekelt:

„Hé, te, aki az utcán újságot árulsz...”.

A többi már ment magától – ahogy az LGT-koncerteken megszokott volt –, persze talán egy kicsit visszafogottabban.

Apropó, megszokottság: ha valaki a megszokott dalokat a megszokott módon várta Pressertől, annak csalódnia kellett, ugyanis a zenész folyamatosan a változatosságra, meglepetésre és zenei kiszámíthatatlanságra törekedett. Korábban nyilatkozott is róla, hogy szeret másképp tekinteni a dalokra, és mindig valamilyen új köntösben átadni őket a közönségnek. Ez egészen biztosan sikerült. A koncert bővelkedett a csendes és hangos játék váltakozásában, a hirtelen tempóváltásokban, illetve a megszokott hangszerelés újragondolásában. Valójában ez teszi különlegessé Presser Gábor koncertjeit: az ember mindig valami újat kap, függetlenül attól, hogy olyan dalról van szó, amit sosem hallott, vagy épp a személyes kedvencéről.

Néhány dal után Pici bácsi jó estét kívánt a közönségnek, és megkérdezte, eddig hogyan értékeljük a zenekar teljesítményét, mire természetesen tapsvihar volt a válasz. Presser azt mondta, hogy igyekeznek rászolgálni a figyelemre, az energiára és a bizalomra, amelyet a közönségtől kaptak. Pontosabban úgy fogalmazott:

„Dalokat cserélünk szeretetre.”

De hát hogyan is lehetnénk elégedetlenek, amikor olyan dalok csendülnek fel, mint a Nézd az őrült, a Mindig magasabbra vagy a Mindenféle emberek?

A Dalszerzők Napja – igen, ilyen is létezik – igencsak közel esett a koncertek időpontjához, így Pici bácsi ezt is megünnepelte: koncertjein számítása szerint tíz dalszerző állt színpadra a legkülönfélébb műfajokból. És bár Dalszerzők Napja csak egy van az évben, Presser kiemelte, hogy az év minden napja a dalhallgatóké. Sorra érkeztek tehát a színpadra a dalszerző és énekes vendégek.

Sena különleges hangzással ruházta fel Katona Klári slágereit, Oláh Ibolya elmesélte életét a Voltam Ibojka című dallal, majd „Elvtársak!” felkiáltással megjelent a színpadon az est rendezője, Novák Péter, aki egy színészi közjáték keretében konferálta fel a nemzetközi hírű táncdalénekest, Iván Ivanovics Parazolt, vagyis Vitáris Ivánt. Megjelent a szakszervezetis Marika is, Falusi Mariann, aki a kulturált szórakozás jegyében énekelte el az Egy a jelszónk, a béke kezdetű munkásmozgalmi dalt. A kis közjáték után Novák Péter elvtárs hivatalosan is megnyitotta a Boogie-Woogie Klubot, amelyben felcsendült az Illés Little Richard című dala – bár nem értettük, miért került bele a műsorba, nagyon jót mosolyogtunk rajta.

Visszatérve a komolyabb, melankolikusabb vizekre, újabb duettek következtek Falusi Mariannal, Wunderlich Józseffel, majd Lábas Vikivel, aki új vendégként volt jelen a társaságban, bár Presser már többször meg szerette volna hívni. Bár szeretjük a Margaret Island zenéjét, érdekes volt látni Vikit kiteljesedni a Miért nem próbálod meg velem? című Katona Klári-dalban is. A duettek után színpadra lépett a teljes énekescsapat, hogy elénekeljék a Pokolba már a szép szavakkal című számot, amely az est legszebb dala volt számunkra.

Ez itt a reklám helye: a kivetítőkön egyszer csak megjelent a Zenepyrin nevű orvosság az alábbi felirattal:

a kockázatok mellékhatásáról kérdezze meg kezelőorvosát vagy presserészét.”

Talán nem nehéz kitalálni, hogy a közjáték az És jött a doktor című dalt vezette fel, amelyet Presser előszeretettel dúsít improvizációs és más betétekkel, így ismét rekordhosszúságúra nyúlt. Ezúttal körülbelül 15 perc volt a dal, amelyben még Ravel Boleroja is felcsendült.

A fináléra, az Embertelen dalra színpadra lépett a teljes társulat – avagy a Somló Tamás Központi Posztgraduális Zenebohóc-képző Szakiskola 403. C osztályának végzősei –, majd Pici bácsi egyedül maradt a zongorával a ráadásra, amely egy LGT-sláger helyett egy új dal volt, Az utolsó billentyű, amely a koncert eredeti címe előtt tisztelgett.

Presser búcsúzását álló vastaps és dübörgés kísérte. Bár a maratoni koncert valamivel több mint három órán át tartott, egy percig sem unatkoztunk – sőt, a mosdóba sem mertünk kimenni, nehogy lemaradjunk valamiről.

Az idei koncert csak nyomokban hasonlított a két évvel ezelőttire, amiből tisztán látszik, hogy a szerző tárháza kimeríthetetlen. Talán sok rajongó hallhatta most néhány bakancslistás dalát – ahogy mi is –, és azt is reméljük, hogy lesz még erre lehetőség máskor is.

Nem kell olyan sietősen leütni az utolsó billentyűt...



P.S.(Az utolsó mondat...♥):

Presser Gábor, MVM Dome, 403. billentyű

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek