Dupla BÁL volt a Budapest Parkban: a KFT és a PUF közösen lépett fel

2024/06/27  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

A KFT és Pál Utcai Fiúk még sosem játszottak együtt, így épp itt volt az ideje. Ráadásul a koncert olyan jól sikerült, hogy elképzelhető, hogy további közös produkciókra is számíthatunk.

Fotók: Budapest Park

Az estét a KFT zenekar kezdte önálló koncertjével. A megszokott négy oszlopos tag mellett ismét fellépett a Vintage Dolls énekegyüttes is, akiket a Big Band koncertről már ismerhetünk. Eljátszottak mindent, amit kell, bár az új album dalai közül továbbra is csak egyet. Laár Andrásnak nem kedveztek az égiek, ugyanis a koncert alatt többször is gitárt kellett váltania valamilyen technikai baki vagy épp húrszakadás miatt. Talán az ebből adódó időkiesés miatt maradtak el a versek, de cserébe a Bál az Operában című szám közepére ismét visszahozták az immár sok éve nem játszott rövid jelenetet, amelyet most a PUF tagjai adtak elő a közönség nagy örömére. Lecsó még az Afrikához is csatlakozott Andráshoz az mikrofonnál.

A PUF műsora a Csak úgy csinál című dallal kezdődött, amire Lecsó állítása szerint még sosem volt példa (ezt rutinosabb PUF rajongók erősítsék vagy cáfolják meg). Nagyjából a set közepén Laár András és Bornai Tibor visszatértek a színpadra az Esőben című dalhoz, Bornai pedig maradt bongózni a Gólyában is.

A műsor a nehéz időkkel zárult, ráadásként pedig következett a Bál, amelynek végére csodák csodájára ismét visszatért a KFT egy Bál az Operában refrénnel. Bár erre a dal közben nem figyeltünk fel, minden KFT tag piros ingben jött vissza. Bornai pedig a dal végén elárulta, hogy ők a jó útra tért Vörösingesek, akik visszaadják a Pál Utcai Fiúknak a golyóikat. A közönség és a PUF is kapott néhány kislabdát, utóbbiak pedig a nadrágjukba is betették ezeket a teljes összhatás kedvéért.

A hárombetűs zenekarok találkozója tehát igencsak jól sikerült, kíváncsian várjuk a lehetséges folytatást!

A Budapest Park hétvégi programja:

2024. 06. 27. PARNOGRASZT lemezbemutató; vendégek: Pogány Induló, Bagossy Norbert, Paár Julcsi, Mező Misi

2024. 06. 28. KOWALSKY MEG A VEGA; vendég: Tortuga

2024. 06. 29. TNT; vendég Roy Galeri

2024. 06. 30. A GRUND VÍGSZÍNHÁZI FIÚZENEKAR; vendég: Dés László

KFT, PUF, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek