Elfüstölt néhány kábel a Bullet For My Valentine budapesti koncertjén

2019/04/13  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

A szürke hétköznapokból kiemelő szerda esti zúzdában volt részünk a Bullet For My Valentine önálló klubbuliján a Barba Negrában, ahol ha érzékszerveink nem csaltak, néhány kábel is elfüstölt a háttérben.

Fotók: Live Nation/ Török Hajni

Az est vendégzenekaraként bemelegítő New Friend Request nem volt könnyű helyzetben, hisz pontosan tudták, hogy a Barbába érkező közönség nem feltétlenül kíváncsi a munkásságukra, ettől függetlenül szépen megoldották a helyzetet. Végül sikerült kirángatni a korán érkezőket a kezdeti fásult állapotból, és egész jó koncerthangulatot varázsoltak a Karai Annát is bevető fiúk, akik ráadásul szülinapot is ünnepeltek a jeles napon.

Jó háromnegyed órás kényszerpihenő után lépett csak színpadra a walesi metalcore zenekar, akik nem először jártak már nálunk, de ilyen szintű klubbulival csak most jutottak el hozzánk. Tavaly megjelent Gravity című albumuk turnéja kapcsán kanyarodtak ismét Budapestre, és bár eddig mindig nagyobb befogadóképességű helyeken játszottak itthon, meg kell mondanom, kifejezetten jó ötlet volt a Barba Negrába szervezni a bulit. A klubkoncerteknek mindig van egyfajta családias hangulata, és nem hátrány, hogy az adott csapat is karnyújtásnyi távolságra van a rajongóktól. Már persze, ha jó helyre áll az ember. :)

A BFMV egyébként ízig-vérig koncertzenekar, ami alatt azt értem, hogy szeretnek kommunikálni a közönséggel, és gyakorlatilag a mi élvezkedésünkből töltődnek műsor közben. Mindig figyelem a fellépők mozdulatait, mimikáit, és rajtuk kifejezetten látni, hogy szükségük van a pozitív visszacsatolásra. Nem véletlen, hogy a doboson kívül mind a három gitáros bejárta a színpadot oda-vissza többször is, kínosan ügyelve arra, hogy a jobb oldal ne kapjon többet belőlük, mint a bal. Szimpatikus hozzáállás, vérprofin összerakott dallistával, kellően villódzó vizuállal és füleket gyönyörködtető hangzással. Az egyetlen problémám a műsorba beiktatott szünetekkel volt, ami a közönséget is kicsit megakasztotta a folyamatos tombolásban. Persze, kell némi törölközés meg egy kis innivaló a zenészeknek is, de egy átlag műsorhoz képest szembetűnő volt a sötét percek száma.

Mondjuk lehet, hogy volt ennek technikai oka is, ugyanis a buli felénél kezdtük érezni, hogy az ilyenkor megszokott sörrel keveredő izzadtságszag mellett valami más is úszik a levegőben... Leginkább egy elfüstölt kábelre emlékeztetett minket, és emiatt végig azon izgultunk, nehogy le kelljen állítani a bulit idő előtt. Gyanúnkat erősítette a színpadmesterek zseblámpával fürkésző mutatványa is, de vagy nem tudták megállapítani, hol lehet a probléma, vagy nem érzékelték olyan súlyosnak az esetet, így végül a koncert rendben lezajlott.

Azt nem állítanám, hogy korszakalkotó, mindent elsöprő estén vagyunk túl, viszont klasszisokkal élvezhetőbb volt klubszinten a koncert, mint eddig bármelyik fellépésük itthon, úgyhogy, ha legközelebb erre járnak, nagyon remélem, hogy megint hasonló körülmények közt találkozhatunk a csapattal!

Bullet For My Valentine, Barba Negra Music Club, koncert, metál, metalcore, turné, 2019

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek