A Keep Floyding legyőzte az addig ellenérzéseimet és -vetéseimet a tribute zenekarokkal szemben. Meggyőztek arról, hogy van létjogosultságuk ezeknek a tiszteletzenekaroknak. Sőt, arról is, hogy nem szentségtörés, ha nagyon tudatosan hozzányúlnak egy-egy „szent” zeneműhöz. 

Az Omega a sajnos Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János halálával megszűnt. A megmaradt két tag, Debreczeni Ferenc és Molnár György még szkanderoznak az örök kérdésen, van-e, lehet-e élet a halál után – ezt a dilemmát nagyon sok esetben, nagyon sok zenekart illetőn, ilyen-olyan formában próbálták már zenészek, rajongók megoldani. Mivel ez valahol hitkérdés. (A hitkérdésre kiváló példa a Republic: „Cipő nélkül nincsen Republic!” – mondják olyanok, akik nagy eséllyel azt sem tudják, milyen lemezek jelentek meg mondjuk a „Disco” után, és eszükbe sincs az utolsó Cipős lemezeket összevetni a nélküle készültekkel; én messze többre tartom az utóbbiakat, jöhetnek a kövek.)

Debreczeni Ferenc, alias Ciki hiszi, hogy ha más formában is, de van. 

Az Omega Testamentum (továbbiakban OT) érdekes hibrid. Joggal viseli az Omega nevet, mert az életben maradt tagok ötven százaléka alapította és zenél is benne. Ezzel együtt vagy éppen emiatt nem eredeti Omega, csak tribute zenekar. 

Viszont olyan tribute zenekar, amely megőrizve az eredeti szellemiséget, zeneiséget, simán hozzá mer nyúlni a „szentségekhez”, átír dalokat. S innen válik érdekessé, mit is tudnak, mit is nyújtanak a fiúk.

Teljesen mellékes szál a lényeget illetőn, de félő, hogy a helyszín és az alkalom miatt kap majd hideget-meleget az OT. Lesz itt szélsőségesség meg fasisztázás meg sok ilyesféle. Nekem az ég világon semmi bajom nem volt a rendezvénnyel és az OT fellépésével a rendezvényen, de amikor szembesültem a koncert hírével, kicsit meglepődtem. Mert elfogadom ugyan azt az érvelést is, hogy amelyik előadó pártrendezvényen lép fel, az nem feltétlenül támogatja az adott pártot, de azért az első reakcióm nekem is az, hogy de. Amivel megint csak nincsen bajom egyébként.

Hanem a zene. 

Megint motoszkál bennem a kisördög. Ian Gillan már hosszú évek óta nem tudja igazán jól elénekelni a Child In Time-ot. Ha jönne valaki, simán megeshet, aki úgy énekelné a dalt, ahogyan a hetvenes években Gillan, akkor vajon interpretáció lenne a hiteles: a pazarul, az eredeti szellemében előadó énekesé, vagy az eredeti előadónak, aki, minden tisztelettel vele szemben, de mégis csökkentett minőségében képes átadni? Ezzel nem Gillant, még kevésbé az Omegát szándékozom fikázni, mindössze a zene abszolút értékére akarok rámutatni. 

Sem előítéleteim, sem elvárásaim nem voltak, amikor az OT koncertjére mentünk. Csak kíváncsiság volt bennem.

Hogyan játszik Omegát egy Omega utáni zenekar? 

Az Omega Testamentum zenészei:

Schrott Péter 
(Tűzmadár, Continoom, Zártosztály) ének
Debreczeni Ferenc “Ciki” 
(Omega) dobok
Erdős Róbert 
(Continoom) gitár
Nagy Zsolt “Liszi” 
(Ferenczy György és a Rackajam, ZBB, Varga János Project) billentyűs hangszerek
Fekete Tibor “Samu” 
(Korál, Balázs Fecó) basszusgitáros

A válasz tulajdonképpen nagyon egyszerű és rövid: nagyon jól. Nem tudom, milyen elvárásai voltak a Bikás parkban a közönségnek, de szemmel láthatón számról számra egyre inkább jelen volt a koncerten. A legutolsó vastapsig. 

Mivel a koncert csak egy órás volt (este az OT még Zalaegerszegen is fellépett), inkább csak rövid keresztmetszetet kaptunk, miképpen is gondolja a zenekar az Omega továbbvitelét. Ennek legfeltűnőbb jele az volt, hogy az Omega hatodik lemezét megelőző időkből csak a Gyöngyhajú lány szólt (szépen, jól, de én már veszettül unom), a legkésőbb megjelent album, amiről szólt dal a XI. lemez volt. Nem jegyzeteltem, csak a likas memóriámra hagyatkozhatok. Egy órába kellett Omegát sűríteni. 

A hiányos, torz hangzás miatt a zenei finomságokról nehéz írnom. (Ha már szóba hoztam: sajnos az énekes hangját is majdnem teljesen elnyomták a hangszerek. A lábdob pedig fájt: de legalább megtudtam, hogy ahol én eddig egy ütemet hallottam, ott előfordul, hogy három van. :-D Illetve szerettem volna kihallani az Életfogytig rock and roll-ból azt a kedvenc kis, tréfás dallamocskát (tudod: pampam, papara pampam, de nem tudtam eldönteni, hogy szólt-e vagy sem... :-|

Ezzel együtt mégis tökéletesen átjött a muzsika egésze. Aminek sokkal jobb lett volna a finomságait is hallani, de mégsem volt überélvezhetetlen. Egyetlen dal volt csak, amiről egyszerűen nem tudtam eldönteni, micsoda: az eleje nagyjából megfelelt az Ajánlott útvonal-nak, a folytatása pedig totális káoszba veszett. De ismétlem, annyira rossz nem volt a hangzás, mint ahogyan az most lejöhet. 

*

A bevezetőben már írtam: egy igaz tiszteletzenekar akkor az igazán igazi, ha mert átdolgozásokat is csinálni. Az OT legmerészebb és legbölcsebb húzása, hogy meg sem próbáltak olyan énekest keresni, aki tökéletes Kóbor-imitátor. Schrott Péter hangja bár hasonló fekvésű mint Meckyé volt, de sokkal, hm, rockosabban szól. Különösen, amikor Péter úgy isten igazából kiereszti. 

Ha Kóbor-imitálással akart volna tisztelegni, minden bizonnyal kínosan csúfos vége lett volna az összhatásnak, de mert simán mert önmaga lenni, így ugyanilyen simán elfogadja tőle az ember (közönség)fia, hogy OT-től hallgat Omegát. S még azt is, hogy volt, hogy két rövidzárlat esetében ügyesen a közönségre bízta a szöveg folytatását. :-)

Sorra vehetném a zenészeket. Nem teszem. Legyen elég annyi, hogy szerencsésen manírtalan volt mindegyikük, és még szerencsébbre úgy festett, a kisujjukban van, amit játszanak. S mert ott volt, ahogy erre utaltam, simán mertek itt-ott változtatni is a zenén. 

*

Nekem a koncert legnagyobb meglepetése egy új, saját dal eljátszása volt. Mert ehhez tényleg kellett bátorság és körüllátás. Eddig még nem hallottam ezt a muzsikát. De elsőre, mert óhatatlan a hasonlítgatás, a Mennyben az angyal ugrott be róla. Nagyjából. 

Nem tudom, ismered-e, de az R-GO-s Szikorának volt a nyolcvanas években egy zseniális paródialemeze, Így jácctok ti! címmel. A zsenialitása abban állt, hogy nem már bevált slágereket énekelt tréfásnak gondolt, megváltoztatott szöveggel, hanem abban, hogy az adott előadó stílusában írt vadi új zenéket és szövegeket. Mondjuk Omegát is. Nem volt semmi, de komolyan! 

Az OT valami hasonlót művelt, csak a helyzete még nehezebb. Ugyanis Szikorának ki kellett emelnie a zenei, énekhangi, prozódiai hasonlatosságokat. Ezért lett paródia. Az OT sokkal inkább szellemiséget kísérelt meg hozni az új dalban. Szellemiségen nem csupán a szövegi, hanem a zenei szellemiséget értem. A magam részéről úgy vélem, simán megfeleltek a kihívásnak.  

Ahogyan az is bizonyos, hogy nagyon szeretnék legalább egyszer megnézni egy jól hangosított Omega Testamentum koncertet is!

Az igazi Omega-könyv még megírásra vár

Az Omega története véget ért