Én a zárónapot választottam, ami szerintem több szempontból is szerencsésnek bizonyult. Hosszú évek óta vagyok aktív rajongója a zenekar munkásságának, és minden egyes koncerten töltött pillanatra jó szívvel gondolok vissza, mert eddig még sosem csalódtam abban a teljesítményben, amit egy kedvencétől elvárhat az ember lánya. A tökéletes munka határát súrolja, bárhol is lépjenek a közönség színe elé, akik legyenek akárhányan, bár az utóbbi jó pár évben nemigen fordult elő, hogy 500 embernél kevesebb legyen a nézők aránya egy Vad Fruttik-bulin. Nem meglepő módon most is mind a két napra elfogytak a belépők, ami magával hozta a tömeges megmozdulások minden jó és rossz oldalát.
29-én a bemelegítést a ZUP azaz a Záhony Unplugged Project vállalta magára, ami tapasztalataim szerint mostanában egyre nehezebb feladatnak bizonyul. Kicsit kíméletlenek vagyunk az elő- vagy vendégzenekarral, nevezzük bárhogy is, hisz a rajongók nagy része arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább távolról meghallgassa a jövő nemzedéket, nemhogy esetleg még bulizzon is a produkciójuk alatt. Illetve, lehet, hogy bulizik, csak egy másik helyszínen…
Én a magam részéről mindig igyekszem kapunyitás után nem sokkal beesni, mert a vendégprodukciók között sok gyöngyszemet találni. Az egyik ilyen érdekesség pont a ZUP, akiket nem először látok színpadon - és remélem nem is utoljára -, de még nem sikerült megunnom. A négyes felállásban ketten testvérpárt is alkotnak, ráadásul biológiai értelemben vegyespárost... Az immáron két nagylemezzel is büszkélkedhető banda kicsit rockos, kicsit folkos, nagyon akusztikus hangzásvilága mindenki számára könnyen befogadható, és ezen az összképen még a fellépésekből talán picit hiányolható kommunikáció sem tud sokat rontani. Nem véletlen, hogy dalaikat már a Petőfin is lehet hallani, emellett pedig 2014-ben majd’ minden fesztiválon tiszteletüket tették. Érdemes egy kicsit jobban rájuk kattanni/kattintani!
Mire a ZUP az utolsókat pengette a gitáron, megérkezett a nagyérdemű érdektelenebb része is, ami számomra egyet jelentett a tömegben való szlalomozással. A fiúk kicsit megváratták a népet, de nem tudok haragudni rájuk, mert érezhetően náluk is már nagyon év vége hangulat uralkodott. Az első pár dalt még a fotósárokból követtem, és már ott megállapítottam, hogy valószínűleg a művészöltözőben korán kiürült a bárszekrény. Leginkább Likó Marcin hagyott nyomott a fellépésre való várakozás, de legalább őszintén bevallotta, hogy picit megfáradt zenekar, így semmi jóra ne számítsunk. Persze, ez így erős túlzás, de az tény, hogy az utolsó 2014-es buli egy picit több beszólogatással, marháskodással, hamiskás énekléssel, szövegfelejtéssel és művésztapizással járt, mint amit megszoktunk. Viszont a legfurább az egészben, hogy még így is zseniálisan jó volt az egész este, ami szerintem egyértelműen kedvenc frontemberünk karizmatikus személyisége miatt volt szerethető. Oké, hogy kommunikálunk a közönséggel, de azért az viszonylag kevés esetben fordul elő egy Vad Fruttik-koncerten, hogy a második sorban mereven álldogáló, valószínűleg csupán kísérőként elrángatott úriember annyira irritálja frontemberünket, hogy a fél koncert csak az ő fricskázásáról szól, a másik felében pedig szinte többet mozog a rajongókat elválasztó kordonon, mint a színpadon. Az ösztönös cselekvések, ugye…
De panaszra nincs okunk, hisz minden nagyobb slágert megkaptunk ajándékba, táncolhattunk, énekelhettünk, tombolhattunk kedvünkre, és végre hallhattam élőben is nemrégiben megjelent Hold című dalukat, ami nálam első hallásra szerelem kategória.
Soha rosszabb évzárást a csapatnak, és persze nekünk, rajongóknak is! Alig várom, hogy beinduljon a 2015-ös fesztiválszezon!
Szólj hozzá!