Nekem ez volt az első. Mármint ADF koncert tekintetében. Nem csoda hát, ha részemről nagy várakozás övezte a megérkezésüket. Szívemnek oly kedves ez a zenei stílus, és hallgatva a dalaikat, minden adott lett volna egy óriási bulihoz. Ezzel szemben sajnos csak fél mosollyal az arcomon távoztam a helyszínről a koncert végén. Hogy miért?
Kezdjük azzal, hogy a szombati nap még javában tombolt a hőség a belvárosban, ami így a sokadik NAPon már nem annyira kellemes a szervezetnek. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az esti 19 órás kezdéskor a nézőtéren csak az a pár ember várta az egyébként zseniális Kerekes Band megjelenését, akik eddig valamilyen föld alatti bunkerben vészelték át a forró napokat. Pedig a zenekar gondoskodott a hűtésről, ugyanis a buli közepe táján Zsombor egy óriási vízipisztolyt húzott elő, és nagy örömmel locsolta a lassan lángoló közönséget. A koncert végén pedig még váltás pólót is bedobáltak, természetesen a zenekar saját mintás változatából, így aki látványosan elpárologtatta a produkció alatt elfogyasztott sörmennyiséget, még időben lecserélhette felsőjét a tisztábbik és szárazabbik változatra.
Az ADF kezdésre szerencsére a napocska már nyugovóra tért, így már csak a nem igazán koncertbarát hőmérséklettel kellett megbarátkoznunk. Az átállási idején már lehetett gyanítani, hogy nem teljes, nagyzenekaros bulira készülnek a fiúk, de igazán csak akkor tudatosult, amikor a két gitáros–egy dobos felállás láthatóvá vált a színpadon. Így pindurkát „teszkógazdaságos” lett a kivitel, amit igyekeztek kárpótolni Nathan „Flutebox” Lee hihetetlen beatbox-fuvola (hivatalosan fluteboxing) kombinációs játékával, de sajnos még így is érezhető volt a hakni illat a levegőben.
Ghetto Priest visszatérése kifejezetten jót tett a csapatnak, hisz a különc énekes-rapper már megjelenésében is egyedi. Az első világháborús repülős sapka és a hozzá illő military viselet mellé az ezüstösen csillogó fogsor és az utánozhatatlan táncmozdulatok mind alap motívumok az ADF esetében. A szövegelőfelelős Aktarv8r és a gitáros alapító Chandrasonic folyamatosan kommunikált a közönséggel, és ebben az esetben már nem csodálkoztunk azon a néhány magyarul elhangzott köszöngetésen sem, amit jó érzékkel dobtak be a számok közti szünetben. Bár voltak hamiskás hangok és a komplett élőzenés produkció hiányában a géphang időnként kimondottan zavarónak bizonyult, egy szimpátiaszavazáson biztosan dobogós helyen végeznének a látottak alapján.
A dallista vegyesre sikerült, volt régebbi és viszonylag új valamint merengősebb és táncolós darab egyaránt. Bár ezen az estén mondhatni félházzal üzemelt a Park, ettől függetlenül a megjelentekre most sem panaszkodhattak a szervezők. Nem véletlenül szeretnek nálunk koncertezni a külföldi sztárok, hisz a magyar közönség létszámtól függetlenül minden esetben hálás az aktuális produkciónak. Meghívott sztárjaink pedig szívesen lovagolnak a közönségből áradó szeretethullámon.
Ha őszinte akarok lenni, egy kicsit többre számítottam, de az adott viszonyokhoz képest élvezhető bulit produkáltak. Legközelebb (mert szeretném, ha lenne) viszont tisztelettel kérném a többszereplős változat szerződtetését. Csak az élvezet kedvéért. :)
Szólj hozzá!