Bródy János április 5-én lett 80 éves.
A jubileumra új lemezzel készült a zenész, pop-up kiállítást rendeztek a Magyar Zene Házában, az ünnep csúcspontját azonban a korszakzáró arénakoncert jelentette, melynek során a zenész áttekintette az első 80 év történéseit.
Élénken él bennem a tíz évvel ezelőtti Bródy 70 koncert hangulata, amikor is a közönség annyiszor tapsolta vissza Tinit a színpadra, hogy már nem tudta, mit énekeljen, így az Élek, s hogy meddig kezdetű négysorossal búcsúzott a közönségtől. Izgatottan vártuk tehát, hogy milyen lesz a 80 évet ünneplő nagykoncert. Bár a dátumot már régen lefixálták, jót tett az este hangulatának a kiélezett közéleti helyzet és a másnap esedékes választás. A Papp László Aréna teljesen megtelt a koncertre, rengetegen európai magyarságukat kifejezve foglaltak helyet a nézőtéren. Biztosak vagyunk abban is, hogy voltak a koncerten másképp gondolkodók is, akik szintén jól érezték magukat. Ez éppen ettől szép.
A koncerten több ismert zenész is tiszteletét tette: Koncz Zsuzsa, Tolcsvay László, Kiss Tibor, Vitáris Iván, de a koncert utáni koccintás fotóiból láttuk, hogy Szörényi Levente is jelen volt, ami örömmel tölt el bennünket.
És akkor a koncert: a színpad és a díszlet rendkívül letisztult volt, a vizuális hatást három kivetítő tette teljessé. A fények kialudtak, majd kezdetét vette a koncert Az első 80 év című dal bejátszójával, a kivetítőkön pedig megelevenedtek Bródy János életének mérföldkövei és az elmúlt 80 év fontos pillanatai. Elfoglalta helyét a zenekar, majd színpadra lépett a főhős az Én szóltam című dallal, amely Martin Niemöller protestáns lelkész mondataira reflektál. Előkerült a Személyi igazolvány és a Filléres emlékek, de Bródy eljátszotta a Hungarian Blues 2.0 és a Nagy varázsló című dalokat is az új albumról. (Utóbbit az Óz, a nagy varázsló története ihlette, ahol a főhős csalását végül Totó, a kutya leplezi le. A dal kapcsán Bródy megjegyezte, hogy sokat gondolkodott, hogy Madárijesztőhöz vagy Bádogemberhez hasonlítsa magát, az utóbbi időben azonban leginkább kutyául érzi magát. Reméljük, mára ez elmúlt.)
Felcsendült Az Illés szekerén album mostanra ikonikussá vált dala, az Ezek ugyanazok is, amelyet Bródy a Hősök terén szervezett nagykoncerten is elénekelt Vitáris Ivánnal. A zenész reméli, hogy a kormány, amelyik jön, már nem lesz ugyanaz, és a dal érvényét veszti. A koncert szünetében a nézők hazavihető emlékekre tehettek szert a „szuvenírvédelmi hivatalban”, vagyis a Rockdiszkont kitelepült boltjában. Sokan lecsaptak a zenész albumaira, kiadványaira, de lehetett vásárolni a zenekarvezető, Kirschner Péter által készített dalszöveges bögrékből is – egy „Miért hagytuk” feliratút mi is hazahoztunk.
Ha már Kirschner Péter, itt említjük meg az általa vezetett fantasztikus zenekart, amely a legendás dalokat új életre keltette. Tóth Márton és Kónya Csaba biztosította a stabil ritmusokat, hegedűn játszott Koszta Éva, harmonikán Borsos Dominika, billentyűkön pedig Bakos Zita. Baka Rebeka vokálja tette teljesebbé Bródy János hangját, gitáron pedig a zenekarvezető játszott.
A koncert második fele olyan dalokat tartogatott, mint a Magyarok közt európai, Lesz még egyszer, Szabadnak születtél, vagy a közéleti utalásokkal kiegészített Micimackó, aki – ha kiürültek a mézesbödönök, ráadásul Nyuszi barátai és üzletfelei már a madzagról is lenyalogatták a mézet – nem tud jobbat elképzelni, mint leugrani Bagoly kocsmájába egy felesre... Ha pedig ez megtörtént, már az sem zavarja, ha akkumulátorgyárat építenek az erdőbe, és az oroszok is már a spájzban vannak. Természetesen, mivel gyerekdalról van szó, a szerző nem bonthatta ki az igazság minden szálát, hiszen főszereplőnk Mici is és Mackó is, így a koncert idejében még lehet, hogy le kellett volna fóliázni a kognitív károkozás elkerülése érdekében. A dalt együtt énekelve a közönséggel végül megérkezik a feloldozás: lehetünk Micimackók, Malackák, Tigrisek vagy Fülesek, hiszen szabad országban élünk, ahol mindenki olyan állat lehet, amilyen csak akar.
A Ha én rózsa volnék minden Bródy-koncert fénypontja. Oldalakat lehetne írni róla, a libabőrös érzést azonban lehetetlen átadni. A teremben megjelennek a vakufények, az álló közönség pedig teljes erőbedobással énekli a sorokat:
„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék...”
„Virágok közt veled lenni...” – már többször leírtam, leginkább Koncz Zsuzsa koncertjei kapcsán, hogy mennyit jelent nekem ez a dal. Bródy ezt is együtt énekelte a teltházas arénával, ami feltette a koronát az estére. Persze a közönség nem engedte el a zenészt a „Boldog születésnapot” éneklése nélkül, amelyet Bródy Az utcán című dallal hálált meg fináléképpen, amelynek utolsó versszakát átírta az alkalomnak megfelelően:
„Látod, most már nyolcvan éve,
És még mindig nincsen vége,
Néha furcsa hangulatban
Az utcát járom egymagamban én”
Ha addig még nem lett volna elég könnyezős pillanat a koncerten – de volt: mélyre menő sorok és álló vastapsok –, akkor a Bródy 80 felirat átrendeződött Bródy ∞-re. Ennél többet nem is kell mondani.
Mi azt reméljük, hogy Bródy neve és dalai valóban örökké fennmaradnak majd, sőt érvényesek lesznek minden olyan esetben, amikor az szükségessé válik.
Az első 80 év véget ért, kezdődik a második 80 – mind Bródy életében, mind az országéban.
Szólj hozzá!