Még életünkben nem voltunk mantrakoncerten – eljött az idő!

2018/10/09  ·   Koncertbeszámoló   ·  Schwartz Dávid

A Deva Premal-beszámolót Schwartz Dávidnak köszönhetjük, aki annyira őszinte, nyitott és lelkes, hogy képes rácsodálkozni arra, milyen az, amikor kétezer ember együtt énekel... Mintha nem állt volna még ekkora közönség előtt :)

Még életünkben nem voltunk mantrakoncerten – eljött az idő!

Kiskoromtól fogva a zene jelentette számomra azt a felsőbb hatalmat, amit nem kívánok nevén nevezni. Valami mindennél ősibb dolgot mozgat meg az emberben, ez tagadhatatlan, tartozzunk bármelyik világvallás hívei közé. Deva Premal, Miten és Manose koncertjén végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy így is van.

Amikor majd' kétezer ember énekelt egyszerre. Volt, aki betéve tudta a dalokat, akadtak, akik ott tanulták meg a szöveget a kivetítőről, amely gyönyörű képekkel varázsolt el minket és repített egyenest Tibet és India lelkébe.

Az első hangok magukkal rántottak. Majd felcsendült Deva bársonyos, kristálytiszta hangja, Miten gitárja és Manose fuvolája. A „triumvirátust” három másik muzsikus kísérte. Szinte egyszerre hangzottak fel az „Om"-ok, a közönség együtt rezgett a színpadi varázslókkal. Megszületett az összhang. Később Deva és Miten elmesélték, hogy mennyire boldogok, amiért immáron már másodjára hívják meg őket kis hazánkba. Közvetlenül beszéltek a közönséghez. Mintha a nappalijukban ülve társalognánk meghitten, összekapcsolódva. Egységet kovácsoltak. Apró kis gyerkőcöktől az idős vendégekig, egészségestől a sérültig, mindenki egy volt ezen az estén. Egyszerre dobogtak a szívek, egyszerre vett levegőt mindenki.

Felcsendült a Gayatri Mantra, amely az egyik legismertebb mantra a keleti kultúrákban. Ekkor azt éreztem, amit pályám során már párszor sikerült megélnem. Valahogy úgy tudnám leírni, mintha egy forró csóva a talpamtól a fejem búbjáig oda-vissza liftezne a bensőmben. És boldogságot ad. Behunytam a szemem, és mély nyugalom és szeretet járta át minden porcikámat.

Hatalmas felelősséggel a vállukon ezek a muzsikusok olyan csodát képviselnek, amelyet  a világörökség részévé emelhetnénk. Szakadatlanul járják a világot, eljuttatva a békét és az elfogadást, az egyesülés tudatát mindenkihez.

Közel háromórás volt a koncert. Amikor kijöttünk kedves barátommal, azt éreztem, hogy elenyészett minden fájdalmam, fájó emlékem, a rossz érzések. Könnyűnek érzem magam. És ugyanakkor kimerültnek is, hiszen majdnem végig énekeltem a három órát... Egyfajta spirituális méregtelenítés volt mindenki osztályrésze, aki ellátogatott aznap a Kongresszusi központba.

Csoda. Nem jön más szó a számra, kezemre. És ezzel nem voltam egyedül..

Azt hiszem, egy egész életre szóló élményt kaptunk. És egy jó nagy szikrát, hogy bizony van még remény. Arra, hogy összefogva, együtt tehessünk valamit a világért. Amíg még lehet.

A legújabb Deva című albumot, amely a lélek szakrális női oldaláról szól, október 13-tól kaphatják meg a mantra szerelmesei.

 

Schwartz Dávid, Deva Premal, Miten, Manose, mantra

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek