Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert

2014/04/30  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Miközben sorra nyitnak a szabadtéri szórakozóhelyek, egy új belvárosi klub is megkezdte áldásos tevékenységét. A PRLMNT névre keresztelt, leginkább az elektronikus zenét kedvelőknek otthont adó éjszakai klub a Nyugati pályaudvarral szemközt, az egykori Szikra mozi helyénvárja az érdeklődőket. Egy Žagar koncert erejéig meglestem, mire számíthat a betévedő vendég.

Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert
Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert

A Nyugati környékén nem jó ómen éjszakai szórakozóhelyet nyitni, főleg a West Balkán ügy óta, de úgy tűnik, mindig akadnak vállalkozó szellemű, tőkeerős befektetők. Némi aggodalommal közelítettem a helyszín felé, mivel az a hír jutott el hozzám, hogy a PRLMNT amolyan "elit" szórakozóhelynek készült. Az ilyen klubok nem tartoznak a kedvenceim közé, vagy úgy is mondhatjuk, nem én vagyok a célközönség számukra.

Az ajtóban álló két szép szál biztonsági ember láttán önkéntelenül is összehúztam magam, pedig nem volt félnivalóm. Egy kedves és segítőkész öltönyös srác ugrott elém azonnal, és miután kipipálta a nevem a listán, még be is kísért a karszalagot ragasztgató lányokhoz. Itt egy pillanatra elgondolkodtam, lehet, hogy ez esetben igaz a pletyka, de amint elindultam a lépcsőn, felfelé a ruhatárhoz, örömmel konstatáltam, hogy nem lesz baj, mert a velem szembejövő fiatalok egyike se viselt nagyestélyit. A ruhatár használata szigorúan kötelező – bár ennek jelentőségét még nem tudtam megfejteni –, de legalább jól működik. Az egykori moziterem bejárata előtt rögtön egy bárpultba botlik az ember, ahol indulhat az alapozás. A koncertterem ajtajában újabb két biztonsági ember, akik leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy az előtérben vett italokat még véletlenül se tudjuk bevinni. Bevallom, ez a másik dolog, aminek az értelmét azóta is keresem, hisz az ajtón belépve és rögtön balra fordulva szintén egy működő bárpultba ütközünk. Azt kell mondanom, első ránézésre nem történt nagy átrendezés az előző próbálkozás óta (Szikra Cool Tour House). Kissé szürreális a gazdagon díszített plafonon villogó diszkófények látványa, viszont a színpad és a küzdőtér ideális élő koncertek számára.


Az első csapat, akik kipróbálhatták magukat ezen a színpadon, a hazai elektronikus ipar fenegyereke Zságer Balázs vezette Žagar. A 2001-ben alakult banda hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert, tavaly új albummal jelentkeztek, idén pedig folyamatosan járják az országot Uplifted! néven futó műsorukkal. A produkció hozta a már elvárt színvonalat, az elektronika keveredése a dj-vonallal, a gitárokkal és a dobbal egyedi hangzást nyújtó élmény. A hangzás mellett pedig most is fontos szerpet kapott a vizuális háttér, ami egy hajdani moziban szinte kötelező kellék. A már megszokott Žagar dalok új hangszerelében szólaltak meg, mondhatni aktualizálták őket, ami javított az eddig sem rossz felhozatalon. Az énekes Ligeti György mellé ezúttal pár szám erejéig vendégként becsatlakozott Németh Juci is, akinek egyedi hangszíne tökéletesen passzol a Žagar dalokhoz.


Akusztikailag a PRLMNT szerény véleményem szerint megfelel a hazai elvárásoknak, a tánctér nagyságával sincs gond, az egyetlen dolog, amit hiányolok, az a székek, padok és egyéb ülő alkalmatosságok, ami, tekintettel a hely befogadóképességére, kicsit alul lett tervezve. Kis finomhangolás után valóban népszerű partihely válhat belőle.


Képtár

  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29248
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29249
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29250
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29251
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29253
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29255
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29257
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29260
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29261
  • Megkezdődött a PRLMNT tavaszi ülésszaka – Zagar koncert  kép 29262
 

 

Szólj hozzá!


Szombaton Szekérfesztivál!

Szombaton Szekérfesztivál!

Milyen csodálatos, hogy ezt a színes fesztivált senki sem akarja betiltani, senki sem érzi úgy, hogy akár gyermeket, akár felnőttet mindenképpen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Santana és Clapton Woodstock 2.0-t tervez – ez lesz a béke és zene globális ünnepe?

Tegnap arról írtunk, meglehetősen szomorúan, hogy a Kolorádó után a Bánkitó fesztivál is elbúcsúzik idén a közönségétől, s ők nem az elsők a felsorolásban, cserében reméljük, az utolsók. Van azonban még olyan, aki fesztiválrendezésen töri a fejét...

A Coldplay újabb zenei történelmet írt

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecord-okként.
Új koncertek