Micimackó állás nélkül az utcán kóborol... – a költészet napja Bornai Tiborral és Karinthy Verával

2024/04/17  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Aki szereti a verseket, a költészetet az minden év április 11-én biztosan talál egy jó programot ehhez kapcsolódóan. Az idei Magyar Költészet Napján a Csili Művelődési Központban Karinthy Vera és Bornai Tibor Öt Karinthy és én című estjét láthatta a közönség.

Micimackó állás nélkül az utcán kóborol... – költészet napja Bornai Tiborral

Karinthy Vera által betekintést nyerhettünk a Karinthy család életébe olyan történeteken keresztül, amiket az est közönségén kívül nagyon kevesen ismernek. Természetesen szó esett Karinthy Frigyesről, Ferencről és feleségeikről, valamint Karinthy Gáborról és Karinthy Mártonról is.

Az ötödik Karinthy pedig mesélt, énekelt és szavalt is: ugyanis néhány évvel ezelőtt haiku kötete is megjelent (Bornainak szintén). Az est talán egyik legmeghatóbb pillanata volt az Édesapámnak című haiku-füzér szavalata, amiből álljon itt az utolsó 3 sor:

„lekéstük egymást,
mikor éltél, nem voltál –
most nem élsz, de VAGY.”

A történeteket tökéletesen kiegészítették Bornai Tibor dalai, amelyeket úgy válogattak össze, hogy kifejezetten passzoljanak a Karinthy család történetéhez. Olyan dalok hangoztak fel a két művész előadásában, mint a Ha nincs jobb dolgod, szeress belém, Elég egy vallomás, A repülő ember vagy a Balatoni nyár, de hallhattuk a Micimackó című dal egy másik, kevésbé ismert verzióját is, amelyet azóta sem találunk az interneten pedig érdemes lenne megosztani:

„Micimackó állás nélkül az utcán kóborol,
Lakása nincs, pénze nincs, eltévedt valahol.
Malackát, a részeg disznót régen látta már,
Elment tehát, hogy meglesse Malacka mit csinál.”

Nevetésből tehát nem volt hiány az esten (hogy is lett volna, ha a Karinthy családról van szó..), de azért akadt néhány komoly pillanat is: Vera haikui vagy éppen Karinthy Gábor versei. A komolytalanabb pillanatokban anekdotákat hallhattunk Karinthy Frigyes piros szín-mániájáról vagy épp kávéházi életéről.

Az Öt Karinthy és én tehát kitűnő programnak ígérkezett a Költészet napjára, de bármikor máskor is érdemes ellátogatni rá. Erre a következő lehetőségek:

  • Május 30. Kecskemét
  • Június 19. Tiszaújváros
  • Július 19. Siófok

Aki pedig a haikuk szerelmese, az ellátogathat a Haikufesztiválra is, ahol szintén fellép Karinthy Vera és Bornai Tibor.

Karinthy Vera, Bornai Tibor, költészet napja

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek