Menopauza

Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben

2014/06/23  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Egy Fish! buli sohasem unalmas. Lehet fesztiválos keretek közt, szabadtéri szórakozóhelyen vagy zártosztályon; teljes egész vagy duó formában, egy biztos: minden alkalommal elégedetten távozik az ember. Hogy miért? Íme.

Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben

Nem kétséges, hogy kis hazánk egyik legjobb, legviccesebb, legkarakteresebb zenekara az immáron 15. életévét betöltött Fish!. Alulról szerveződtek, megjárták a ranglétrát, és a mai napig kis családként működnek tehetséges barátok támogatásával. Sosem álltak be a celebsorba, nem szerepelnek botrányoktól hemzsegő újságok vagy netes portálok címlapjain, nem gyűjtenek lájkokat a fészbúkon, nem félnek vegyülni a „pórnéppel”, egyszerűen csak szórakozva szórakoztatnak. Többek közt ezért is kedvelem őket annyira. Amikor pár hónappal ezelőtt volt szerencsém egy kötetlen beszélgetés formájában eltölteni egy kis időt a frontember Kovács Krisztiánnal (ide katt), teljesen világossá vált előttem mit, miért és hogyan csinálnak a siker érdekében, továbbá az is kiderült, hogy a beszólogatásairól híres Senior bácsitól sem kell félni. Hétköznapi emberek sztárallűrök nélkül, szerethető kivitelben. Ennyi a titok.

A szokásos nyári Barba Negra Track-es – illetve régebben még Zöld Pardonos – bulin ezúttal a 2007-ben alakult Kill With Hate hörgős metálja ijesztgette a népet, ami olyan jól sikerült, hogy a koncert alatt inkább mindenki a háttérben nézte a színpadon zajló eseményeket. Kevesen mertek közelebb menni, hisz a frontember már látványban – és persze hörgésben – is tekintélyt parancsoló produkciója valódi sátáni hangulatot idézett. A death metal kedvelőinek igazi csemege, a poposoknak inkább egysíkú zaj, de hát, ugye, kinek a pap…

A gyors átállás után végre elfoglalhattam megszokott helyem a fotósárokban, bár körbenézve ekkor még úgy tűnt nem lesz nagy tolongás a bulin. A fiúk a szokásos lazasággal vonultak be a színpadra, és némi „üdvözlégy” után máris nekiláttak az aprításnak. Amikor az ember lánya sokadszorra látja ugyanazt az előadót koncertezni, egy idő után óhatatlanul lankad az érdeklődése. Hacsak nem történik valami meglepő dolog a színpadon.

A Halacskák esetében az a jó, hogy konkrétan mind a négyen totál bolondok, és ezt beépítik a produkciókba is. Semmit nem szabad komolyan venni, ami a koncert ideje alatt történik, kivéve azt a beszólást, ami azoknak a Track területén kívül a hídról leskelődő egyéneknek szólt, akiknek Krisztián megköszönte, hogy támogatták a zenekart. :)

Természetesen a szokásos ugráltatás, leguggolás is megvolt, egyedül a hátra arcos mutatványt hiányoltam, viszont kárpótlásként egy régebbi sláger a Legközelebb mégközelebb is bekerült a dallistába. Csak halkan jegyezném meg, hogy vannak még olyan dalok, amik beleférnének olykor a műsorba. Lásd.: Csak a szívem. ;) Persze minden darabnak örülünk, amit kapunk, még akkor is, ha a frontember a talpával közelít a fényképezőgép felé, vagy épp a hátsóját mutogatja nekünk, de még mindig hihetetlen látvány, ahogy Zsolti, a basszeros félig spárgában, félig hídban gitározik, Matyi a szép új gitárjával a feje fölött szólózik, vagy szép magasan ugrál, André meg… Hát ő jól elvan a dobok mögött, mint tudjuk. :)

A koncert végén jobban körbenézve eszméltem rá milyen sokan lettünk, így ismét megállapítottam, hogy a magyar ember minden koncertnek a közepére ér oda. De legalább odaér…

A Halak pedig tovább úsznak az árral, és rengeteg fesztiválon teszik majd tiszteletüket, úgyhogy ha arra jártok, mindenféleképpen kukkantsatok be hozzájuk! Nem fogtok csalódni!


Képtár

  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32887
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32889
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32890
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32891
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32892
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32893
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32894
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32895
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32896
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32897
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32898
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32899
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32900
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32901
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32902
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32903
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32904
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32905
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32906
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32907
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32908
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32909
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32910
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32911
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32912
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32913
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32914
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32915
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32916
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32917
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32918
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32919
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32920
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32921
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32922
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32923
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32924
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32925
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32926
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32927
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32928
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32929
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32930
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32931
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32932
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32933
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32934
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32935
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32936
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32937
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32938
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32939
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32940
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32941
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32943
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32944
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32945
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32946
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32947
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32948
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32949
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32950
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32951
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32952
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32953
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32956
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32957
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32962
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32963
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32964
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32965
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32966
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32967
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32968
  • Nem létezik halas-buli tornaóra nélkül – Fish! koncert a BNT-ben kép 32969
 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek