Nem mered még egyszer elkezdeni, hogy lala-lala... – Manu Chao-akusztik Veszprémben

Alapvetően ez az egész Manu Chao-koncert egy kisebb fajta igazságtalanság volt, bár lehet, nem ez a jó szó rá. (Hozzáteszem: imádom, mielőtt jönnek a kövek.) De ezt csak az tudja, aki mondjuk csütörtöktől ott volt a fesztiválon. Mint mi. Mert szombat estig ez egy impozáns környezetben, de korlátok nélkül megrendezett köztéri zenei fesztivál volt, 3 jól elkülönülő, belépő és beléptetés nélküli koncerthelyszínnel, az utcán kavargó fesztiválozókkal, a színpadok előtt önfeledten táncoló balkán-rajongókkal és ad hoc szimpatizánsokkal – rengeteg szívvel és zenével tényleges és képzelt határok nélkül.

Aztán jön a fesztivál zárókoncertje, a 3 napos buli csúcsa, ahová – állítólag a főhős kérésére – max ezer embert engednek be, ráadásul ez a koncert a többivel szemben fizetős (10.000 HUF) volt, így hirtelen lettek kordonok, beléptetés – tehát mindazt, amit 3 napig az egész balkáni ünnep képviselt, a szabadságot, az együttlevést, a fesztivál nagyon is szerethető feelingjét (erről majd a másik cikkben bővebben) egy laza mozdulattal eltörölték egy nagy név kedvéért, aki nem is tudom, hogy passzintható be a programba. Amúgy, tényleg: mitől balkáni Manu?

Pedig ott van pl. Veszprémnek és az EKF-nek a Gyárkert, ahol eddig is remek hazai és neves külföldi előadók léptek fel ... Számomra érthetetlen, hogy a fesztivál hirtelen lefejezése helyett miért nem szerveztek inkább oda egy Manu-koncertet. Persze, ha ő kérte, nyilván a Gyárkertbe is csak ezren mehetnének be, de legalább nem lyukasztaná ki a dolog egy komplett fesztivál amúgy pompás szövetét.

Aztán egyre-másra jöttek a levelek a szabályokkal, hogy Manu nem ad interjúkat a turné során, a fotósok és a televíziósok csak a program első 3 dala alatt készíthetnek képet, felvételt, és soha nem a színpadról (ez mondjuk így szokott lenni általában, csak éppen 3 napig nem erről szólt az élet Veszprémben), hangpróbák alatt nem engedélyezett a filmezés és amúgy a videófelvétel készítése is tilos (ezért is töröltük az oldalunkról, utólag is bocsi.)

Hű, mekkora sztár lett már Manu Chao is, elmúlt a laza korszak? Dehogy, valszeg ezért fizeti a menedzsereket... Mert mindeközben:

2016-ban járt Magyarországon legutóbb (Sziget), előtte ott voltunk 2013-ban a Parkos buliján is, úgyhogy rendesen ki volt éhezve rá az ember, bár a vészcsengő azért csilingelt, mert nehéz volt összerakni azt, hogy az idősávjában 3 órát satíroztak be a műsorfüzetben, de a koncert maga akusztik lesz... Mi a fenét csinál majd Manu Chao 3 órán keresztül a zenekara nélkül, akusztikba'?

Hát, elmondjuk... :)

Kezdjük a végén.

A koncert után nem sokkal hazataxiztunk a bázisra, el lehet képzeni, mennyire voltunk fáradtak, ha az afterra sem tudtunk elvánszorogni, pedig azt mondták, lehet, Manu is megjelenik, szóval hazamentünk hullán, de aztán még két órán keresztül ültünk a kertben két üveg pezsgő társaságában, és visítva elemeztük a koncertet (itt szeretnék elnézést kérni B. fűzfő lakosságától). Voltam már számos jó koncerten, de ilyen parádét egyik sem okozott...

Szemelvények az akkor készült jegyzeteimből:

• "...mint amikor egy andalúz falusi esküvőn egy bedrogozott (spanyol) cigányzenekar játszik reggelig";
• "zenei Tar Béla színesben";
• " ... az megvan, amikor Manu ránéz a színpadra lépés előtt Luckyra (Lucky Salvadori, gitáros-mandolinos-effektes), és azt mondja neki: "Nem mered tíznél többször elkezdeni, hogy lala-lala..." , mire Lucky azt mondja: "Fogd meg a cervezám...";
• "...beálltam a vécénél a sorba, aztán a fröccsnél a sorba, és mikor visszajöttem, még mindig ugyanaz a szám ment...";
• "...srácok, vissza kéne menni, mert lehet, hogy még mindig játsszák a tombolát, és decemberig le sem jönnek a színpadról...

... és még egy csomó, alapból gecikedésnek tűnő mondat, de, eskü', nem ez volt a cél, csak próbáltuk feldolgozni a történteket.

Visszatekintve már látszik, hogy a koncertnek volt egy teljesen komoly komolytalan koncepciója, egy geg, egy hack, aminek az volt a lényege, hogy végtelenítve játszották a híres Mano Negra és a Manu Chao számokat, és időnként vissza-vissza tértek egy-egy számhoz, refrénhez. így történhetett, hogy már nem tudtam megszámolni, hányadszor énekelem torkom szakadtából, hogy megustastu meg corazón meg arriba meg Maradona meg tómbola meg mellamancalle. De a legdurvább a lalázás volt (0:54-től), mert szerintem Lucky nem állt meg tíznél, és másnap olyan orbitális dallamtapadási volt mindegyikünkben, hogy rágtam a szám szélét, nehogy elkezdjem, mert a frissen alkotott szabály szerint, aki véletlenül elkezdi, hogy lala-lala.., fizet egy kört a többieknek.

Nem volt amúgy rossz buli, csak mire megértettük, mi ez az egész, vége lett a koncertnek, ami végül nem 3, hanem 2,5 órát tartott (ez sem volt kis teljesítmény), de a vége már nagyon nincs meg, akkora volt a kavarodás, lemennek, visszajönnek, Cladestino (szerencsére ez a dal nem szerepelt a végtelenített verzióban), táncolás, ráadás, legutolsó szám, lemennek, elindulunk, visszajönnek, visszamegyünk, gépzene, elindulunk, visszajönnek, lalázás, visszamegyünk, gépzene, kész... – tényleg komoly kihívás volt ez a buli, de persze végigtáncoltuk az egészet, sokan végigtáncoltuk az egészet, de azért nem mindenki. Mert konkrétan nem értettem, miről írnak a kollégák, hogy mindenkitáncol meg fergetegparti: vagy két MC koncert volt aznap, vagy a viszonyítási nincs meg. Ha látta volna a kolléga, mi ment azon a helyszínen egy nappal előbb, a Dubiozán, vagy akár a Fotonon aznap délután a Balkararon, akkor tudta volna, hogy ez a kétszáz ember keltette örömünnep és ricsajozás smafu ahhoz képest, ami a fesztivál más koncertjein történt. A küzdőtér kétharmada földnek szegezett lábakkal állva hallgatta a három zenészt... El lehet jönni Budapestről egyetlen koncertre és nagynak látni azt, de higgyék el, ez a fesztivál sokkal több volt annál, mint amit a Manu Chao koncert hozott.

Nagyon szerettem volna látni, jó is volt látni, nagyot is buliztunk – de azt hiszem, maradok a zenekaros verziónál – vagy elmegyek egy anadalúz falusi lagziba... :D

(lala-lala-lalalalalala...)