Menopauza

Örökre – Kicsillag-koncert a Hajón

2015/03/18  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

A Kiscsillag hosszú ideje állócsillag a magyar zenei élet egén. Ez a képzavar tökéletesen illik arra a miliőre, amely Lovasiék koncertjeire jellemző. Mivel a két nappal korábbra meghirdetett bulira az összes jegy elfogyott, így beiktattak még egy, március 15.-i koncertet, ami szintén telt házzal ment le. Ott jártunk.

Örökre – Kicsillag-koncert a Hajón

Különösen inspiráló volt az, hogy az új felállásban (néhány hónapja Erős Márton lett a basszusgitáros a távozó Ózdi Rezső helyett) még nem láttam őket, és nagyon kíváncsi voltam, hogyan működnek a színpadon. Erős Mártont fiatal kora ellenére sokan ismerhetik, hiszen a Teslavox, a Nuklea és a Barabonto zenekarok már letették névjegyüket: ezekben is ő volt a ritmusszekció egyik tagja. Az egyik banda tavalyelőtt fel is lépett a Kiscsillag előtt az A38-on, már ekkor is felfigyeltem a fiatal zenészre, energikus lénye ott is meghatározó volt. Szerencsére itt is adja ezt, ráadásul egészen remekül basszusgitározik, s Mihalik Ábel dobossal láthatóan nagy összhangban vannak. Az együttes ifjabb lán rajongói bizonyára örülnek, hogy tovább fiatalodott a zenekar, jegyezzük meg Erős Marci nevét, még sokat fogunk róla hallani. Legyen elég annyi, hogy egyetlen értékelhető fotót sem sikerült készítenem róla, mert mindegyikbe belemozdult.

A Kiscsillagban az a jó, hogy nem képviselnek semmilyen stílust, hanem inkább hangulatot, érzéseket közvetítenek, ezért nem kell nagyon megfeszülnünk, csak át kell adnunk magunkat a zenének, ami folyamatosan változik koncert közben is. Ez az, amiért sokszor meg lehet nézni őket, mert soha nem válnak unalmassá. Nagyon jót tesz Csaszi (Császári Gergő) jelenléte (ének, billentyűk és egyéb hangszerek), gyönyörű vokálozásával remekül egészíti ki Lecsó és Lovi karcosabb hangját. Nagyon tetszett a Ha én lennék kezdetű dal mostani előadása. Ennek a számnak – mint tudjuk - két verziója van: a lelkes és a lötyögős. Ez most egy dalon belül váltakozott. A lötyögős praktikusan egy reggae-ritmusú történet, ezt most Lovasi olyan autentikus reggae-s hanglejtésben és hangszínben tolta el, hogy elállt a szavam. Az énekes-gitáros mindig tud meglepetést okozni, mostani hosszú monológja a MOL-kútnál című dalnál igen-igen viccesre sikeredett, megtudhattuk, hogyan is történt az eset egészen pontosan (majdnem).

Kiscsillagra járni jó, mindig kitesznek magukért, Kossuth-díj ide, tagcserék oda, mindig telt ház van, remek a hangulat, táncolhatunk, merenghetünk kedvünkre. A turné pedig folytatódik, szinte az összes hazai nagyvárost érintik. Legközelebb a fővárosban a Budapest Parkban láthatjuk majd őket július 11.-én a 10 éves jubileumi koncertjükön.


Képtár

  • Örökre – Kicsillag-koncert a Hajón kép 41275
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek