A Turbináról itt írtunk, az új lemezről pedig itt. Tehát ezt a két kört most engedelmetekkel kihagynánk. Amiről meg szót ejtenénk, az nem az este szöveghű leirata, az legyen azoknak a kicsiny titka, akik vették a fáradságot, és elcaplattak a Vajdahunyad utcába, így nem fogjuk elmesélni, mit gondol a zenész a saját Kossuth-díjáról, meg arról, hogy Kispi miért nem kapta meg, hogy van-e közös Ákosban és Lovasiban, és például, hogy mi a véleménye Friderikuszról... Ami a közönségtalálkozón elhangzott, az ott is marad :)
Viszont érdekes műfaj ez, nem tudom, kinek volt része ilyesmiben, normál esetben az ember nem járkál közönségtalálkozókra, örül, ha eljut a koncertekre. Egy közönségtalálkozón általában a közönség ülve találkozik választottjával, aki szintén ülve találkozik a saját közönségével, de ő már a színpadon, és mielőtt lármázni kezdene, válaszol az ügyeletes kérdező (jelen esetben Stumpf András) felvetéseire. Ami egyrészt megvilágítja az aktuális lemez/dalok születésének körülményeit, másrészt egyértelművé teszi, hogy a zenész is ember, akinek tényleg vannak gondolatai, poénjai, személyisége. A médián keresztül mindenkire más fény vetül, mint egy egyszemélyes pódiumon, szemtől szemben. Egy ilyen közönségtalálkozó pont kiváló alkalom arra, hogy elcipelj valakit, aki eddig csak fikázta az előadót, hogy aztán úgy jöjjön ki onnan, hogy na, nem is olyan rossz... Egy közönségtalálkozó az emberek találkozása az emberrel, sallangok, ledfalak, konfettiszórás és hát zenekar nélkül.
A lemezbemutató koncert viszont egy spéci műfaj. Manapság már eggyel könnyebb a dolog, mert a zenemegosztók fénykorában kis falatokban le lehet nyeletni a közönséggel az új számokat, hogy mire összeállnak egy koncertté, akkor a fanatikusabbja már tudja a szöveget. Amúgy meg fura képződmény, mert a zenekar/előadó szeretné megmutatni, mit és mekkorát lépett előre, a közönség meg szeretne a régi, fejből fújós dalokra üvölteni és táncolni. Lényegében ezt a kétféle szándékot kell egy-egy lemezbemutató koncert alkalmával összesimogatni, amiből általában az lesz, hogy a koncert első részében elhúzzák az új nótákat, amelyet a közönség udvariasan megtapsol, majd a második részben jönnek a régi dalok meg a tombolási. Aztán persze egyszer az új dalokból is régiek lesznek...
Egy ilyen egy szál gitáros lemezbemutatót tartott Lovasi András is a Turbinában, nagyjából a fenti koncepció alapján, amit kissé sajnáltam. Mert az első új dalok után világossá vált, hogy ez számomra a legjobb módja annak, hogy közelebbről megismerkedjek egy új anyaggal, mert ebben az intimebb közegben sokkal inkább kiderül, mit gondol a zenész a saját dalairól, mit mondanak ezek a dalok és amit mondanak, az betalál-e a másik oldalon. Belehallgattam előte is már a Grand Hotel Halmahera dalaiba, de az belehallgatás volt, nem meghallgatás. Nagyon szívesen végighallgattam volna ezt az albumot számonként, ha már úgyis leültünk, de a koncepció az volt, hogy pár új dal után jönnek a régiek, bár azok meg nem annyira ülősek.
És igen, volt közönség-énekeltetés is, kivételesen egy új dalt "tanult meg" és énekelt kórusban az amúgy tök lelkes hallgatóság. Érdekes módon a résztvevők azon fele volt az aktívabb, akik közelebb ültek a pulthoz :) Olykor-olykor már kissé zavaróan aktív, de még belefért. Nem mindenki tudja belőni azt a sávot, ami a szólókoncert és a beszélgetősdi között van...
Szóval elénekelgettünk Lovasival vagy két órán keresztül, és eléggé úgy tűnt, hogy az elején még fáradtnak tűnő zenész a végére már a régi volt, a közönség is a régi, töretlen érdeklődést mutatta, gazdagodva pár új infóval és dalélménnyel, esetleg egy dedikált könyvvel is – mert ez az album most éppen ebben a formátumban jelent meg.
Minden zenekart/előadót bátorítanék az efféle akciókra, mert egyrészt nincs ennél jobb alkalom, hogy az újat, amiért annyit dolgoztak szalaggal átkötve, a két kezükkel nyújtsák át azoknak, akik éppen a dolog körülményei folytán örömmel veszik át a saját két kezükbe, és nézegetik meg azzal az alapossággal, ami jár neki, s amit egy lemezbemutató koncert során talán nem biztos, hogy megkap. Másrészt meg, itt van ez az izé... ez a semmi nem lesz már olyan, mint a pandémia előtt volt... A legelején, amikor ezt leírtuk, nem is egyszer, úgy voltunk vele, hogy jah, ezeket szokás mondani, de majd úgyis elmúlik ez pikk-pakk, és elfelejtjük az egészet. Hát, nagyon nem így lett. Ebben a helyzetben viszont felértékelődtek az emberi kapcsolatok, mely igény akár kiterjeszthető a zenész+közönség relációra is, továbbá a nagy bezártságnak lett egy olyan hozadéka is, hogy sokan nem szeretnek már annyira bazi nagy tömegrendezvényekre járni, szóval, éljenek a közönségtalálkozók!
A jó hír meg az, hogy annak, aki még szeretné ezt az új lemezt dalról dalra meghallgatni, ráadásul Lovasi András társaságában, az megteheti, hogy hol és miként, a csatoltuk.
Lovasi András, Grand Hotel Halmahera, Turbina
Szólj hozzá!