A dallamok persze nem vesztek el, van nekik, hiszen sörrel teli ember behatárolt mozgáskoordinációval lazán lekövette az egészet a gitárszólóktól a refrén-csúcsokig, épp csak ilyen hangosításban eltorzulnak, nem jönnek ki annyira. De persze nem is a tökéletes hangzásért megy egy ilyen koncertre az ember. Ha dallamot akar hallgatni meg szöveget érteni, akkor benyomja otthon...
A koncertélmény a lényeg, amiről meg felesleges elmélkedni, mindenki tudja, mi is az. A koncertélmény erős és összeköt. Nem mintha alapból bármiféle kötődésem lenne az Iron Maiden-feliratú fekete pólókban tomboló egyes emberekhez külön, de tömegben mégis egyek vagyunk, hiába lóg ki az én világos szerelésem a,,feketék” közül, lájtosabban ugyan, de engem is elragad a ritmus.
Érdekes egyébként ez a póló-dolog: talán nincs még egy zenekar, melynek ennyiféle ábrázolású trikója lenne. Már az Aréna felé igyekezvén is feltűnt – nem lehetett, hogy ne tegye – mennyien viselnek ilyen pólót. Még arra is gondoltam, talán a jegyhez járt. Gyatra saccom szerint a tömeg fele legalább az együttes nevével fémjelzett felsőben volt.
E viseletek pedig – s itt jön az ilyenkor szokásosan kihagyhatatlan ,,generációs kérdés” - voltak ifjon, vénen s mindenféle köztes korosztályon. Mert e zenekar tagjai is megették már kenyerük javát, de ez a műfaj mégis csak valahogy időtállóbb: talán nincsenek benne különlegesen egyedivé, korszakhatárossá emelő stílusjegyek. Határozottan úgy vélem, hogy a ’60-as évek legnagyszerűbb popegyüttesének zenéje (igen, a Beatles, hogy saját nemzetükből említsek kiemelkedően nagyot) kevésbé vonzó a mai fiatalok számára, de hazai példából merítve: a balatoni nagy LGT-jubileumon sem volt ennyi ifjonc. Azok réteg(ebbek), ezek – érdemeiket nem kisebbítve – műfajukban tömeg(ebb) zenék. Talán a Deep Purple vitt a maga hard rockjába több jellegzetességet, s ezt azért említem, mert őket is hallhattuk itt nemrég... Valószínűleg nem az együttes, hanem maga a műfaj ilyen ,,uniformizált” – s ez a közönségmerítés szempontjából kifejezetten szerencsés.
Látványos showelemek akadtak bőven a koncerten, hátul a sör-és fröccspocsolyákban tükröződtek vissza a pirotechnikai lángnyelvek, a lobogóval való futkározás, és persze Eddie, az együttes kabalája. Eddie figuráját Derek Riggs alkotta meg első nagylemezük borítójához – sok pólón is épp az ő zombiarca jelenik meg. Ez a figura is közrejátszhatott abban, hogy a zenekart sátánista jelzővel illették egy időben. Ez aztán lekerült a napirendről, s nem támasztják alá a dalszövegek sem. Ifjú koromban – ne kérdezzék miért (fiatalság, bolondság), "műfordítottam” néhány szövegüket, tartalmuk teljesen rendben van. Mint az Ikarusz repülése, amint "szárnyán hamuvá válik az álom”; a Tűz keresése ,"A felfedező ember mindig, mindent legyőzhet”’, vagy a háború borzalmait ecsetelő háborúellenes nóták...
Örülök, hogy itt lehettem a heavy metal klasszikusainak koncertjén.
Szólj hozzá!