Szeretetszédelgők a Zene Házában

2023/12/11  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Müller Péter Sziámi december 8-án tartotta legújabb lemeze – a Szeretetszédelgő – bemutatóját a Magyar Zene Házában. A koncerten a legújabb dalok mellett régi slágerek is felcsendültek.

Szeretetszédelgők a Zene Házában

A koncert előtt egy rövid beszélgetés keretein belül Sziámi és Kirschner Péter gitáros, zenekarvezető mutatták be a lemezt. Sziámi kiemelte, hogy egytért Leonard Cohennel abban, hogy „Mindenen van egy kis repedés, ahol bejut a fény”. Azt is hangsúlyozták, hogy a Szeretetszédelgő a zenekar eddigi legszemélyesebb lemeze.

Sziámi koncert nyilván nem múlhat el olyan slágerek nélkül, mint a Világegyetemista, a Zuhanórepülés vagy a Vigyetek el, a koncert vázát mégis a szeretetszédelgés adta (mind lemezben, mind érzelmekben).

Az új albumról kis híján minden dal előkerült, bár néhány csupán egy medley formájában (persze, ezek pont az én kedvenceim voltak, a fene egye meg :) ).

Vendégekben sem szenvedtünk hiányt, a koncerten Pásztor Anna és Bérczesi Róbert is fellépett. Az énekesnő a Zuhanórepülés című számot adta elő, a Hiperkarma frontembere pedig a Szeretni még, a Szeretetszédelgő és Az öböl csendje című dalokban működött közre (és egyébként szerzői estre is készül az MZH-ban). Ezek mellett betekert a Pesszimista biciklista is, a finálé előtt pedig felcsendült az Államosítani kéne című dal is.

Felemelő érzés, hogy időről időre magyar koncerteken összetalálkozom külföldről érkező emberekkel, akik teljesen odavannak az előadókért, pedig a szövegeket (amik Sziámi esetében például kifejezetten fontosak) nem értik. A mostani koncerten egy amerikai sráccal találkoztam, aki szerint a Sziámi AndFriends a világ legjobb zenekara. Ez egy magyar szívnek nagyon jóleső érzés.

A világ ezen legjobb zenkeara következő budapesti koncertje 2024. január 6-án lesz a Gödör klubban.

Müller Péter Sziámi, Sziámi AndFriends, Zene Háza

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek