Szimfonik huligános hangulatban

Miskolc kiemelt hely a zenekar életében, hiszen hárman borsodiak.

"Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy már óvodás korunkban ,,megalakultunk” a gitárosunkkal, Tóth Tibivel…, és Ördög Tiborral, Csipával az énekesünkkel is kicsi korunktól ismerjük egymást. Mi hárman több mint negyven éve vagyunk barátok és zenésztársak." 

Látszik is, hogy össze vannak nőve: kedves pillanat volt, amikor a próbán a gitáros kicsit nyúzottan megpihent egy hangszórón, zenésztársa frissítőként megborzolta a haját... Persze, fáradtak lehettek, hiszen előző nap is felléptek valahol, másnap már a balatoni közönség várta őket… Ám a koncert nem szólt erről a fáradtságról, érezhetően maguk is élvezték az estét.

 

"Én inkább komolyzenét hallgatok, de ez nekem is tetszik, az összes zenéjüket szeretem”– olvastam az egyik Hooligans-klipnél a hozzászólást. Ha úgy vesszük, mottója lehetne ez a Hooligans Symphonic koncertnek, érdekes, hogy valaki még jóval az ötlet születése előtt így ,,összehozta” a két zenei világot: július 7-én ugyanis a Miskolci Szimfonikus Zenekarral - és egy kicsit a miskolci Fráter kórussal - zenélt együtt a Hooligans.

- Nagyon élvezzük és szeretjük ezt a ,,kettősséget”. A Hooligans-rajongóknak, akik eljárnak a koncertjeinkre, azért kaland, mert másfajta hangszerelésben hallhatják a dalokat, amiket szeretnek. Aki meg a komolyzenéhez húz, kíváncsiságból jön el, hogy meghallgassa ezt a párosítást… Érdekes, hogy a szimfonikus feldolgozás nemhogy lágyított volna a zenénken, de adott hozzá még valami plusz keménységet – mondta Kiss Endre, az együttes dobosa.

Ami gáz volt

Lendületes, látványos, hangulatos koncert van mögöttünk. De hogy túl legyünk az írás nehezén: a hangosítás gáz volt! Vagy borzalmas... Esetleg retek rossz… A csúnya szavakat nem idézem. De egyetlen ember sem dicsérte – bár a magam véleményét megerősítendő sokakat megkérdeztem. Az érthetetlen szöveg persze – mint fentebb írtam –, csak a Hooligans számait kevésbé ismerőket zavarta...

Tény, hogy a Sportcsarnok nem koncertterem, de azért szóltak itt már jobban is dolgok. (Pl. ,"Hajrá Diósgyőr!” – vagy épp’ ,"Korea, Korea…”, amikor egy kézilabda világbajnokságon nyolcvanvalahányban egy Románia-Dél-Korea összecsapás jött ide. Mintha a magyarok lettek volna, úgy szurkoltunk üvöltve Dél-Koreának, azok meg szegények nem tudták, miért szeretjük őket ennyire) Na, de ehhez persze nem kellett hangosítás… Viszont a Carmina Burana is megszólalt már a Sportcsarnokban, élvezhetően…

Felvett ritmus

Maga a koncert, a hangulat ennek ellenére nagyszerű volt – s ebben szintén mindenki egyetértett. Sok sör borult a padlóra (vagy kevesebb a másik nyakába) a tánc (vagy ,,ugribugri”) közben – ki mit tud, ha felveszi a ritmus. Hullámzott, lüktetett a telt ház. (Ez okból még a videó is berezeg kicsit, mivel - érthető módon - a kamera körül állók sem tudták visszafogni magukat…)

Pár éve jött az ötlet, hogy kalandozzunk kicsit más stílusban is – mondja Kiss Endre. – Persze a stílus részünkről változatlan, hiszen mi ugyanolyan hangerővel, ugyanolyan rockban nyomjuk a dalokat, viszont a szimfonikus átirat színesít a dolgainkon. Izgalmas ez a zenei összecsúszás. Pesten a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral már megcsináltuk, de úgy gondoltuk, szeretnénk vidéken is megmutatni ezt a különleges koncertet.

A koncert szívében

Még ha csak két számban is működtek közre, de e cikkben abszolút megérdemel egy fejezetet a Fráter kórus. A miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumnak nagy szerencséje, hogy énektanáruk Regős Zsolt (évtizedeken át párhuzamosan a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának vezetője). Neki köszönhetően nemcsak komoly hangzású klasszikus műveket énekelnek, de jellemzőjük leginkább a gospel s a könnyedebb egyházzenei világ. Ezen kívül a kórus szerepel színházi darabokban, énekeltek együtt a KFT zenekarral, díjat nyertek a Kovács Kati – vagy legutóbb a Sziámi – hirdette dalfeldolgozó versenyen. És most a Hooligans… Micsoda élmény középiskolásként kiállni egy óriási színpadra , a koncert szívébe, a ritmus ,,közepébe”, a tomboló tömeg elé. No, meg a hozzá tartozó ,,felhajtás”: a szelfizés a zenekari tagokkal, a lehetőség, hogy közreműködőként végig a színfalak mögül figyelhessék az eseményeket vagy kamaszlányos rajongással megközelítsék Csipáék pihenőszobáját…

A lényeg persze ebből a közönség számára az, ahogyan a diákcsapat fiatalos odaadással, lelkesedéssel, a zenei stílushoz kiválóan igazodva erősítette a színpadi hatást.

Különleges színek

A Miskolci Szimfonikus Zenekar számára évtizedek óta természetes a komolyzene világából való kimozdulás, a kalandozás a rock, a jazz területén. Egyik legsikeresebb kezdeményezésük a korábbi művészeti vezetővel, Kovács László karmesterrel a Klazz fesztivál volt, ahol jazz-zenekarokkal zenéltek közösen. De az elsők között vállalkoztak (éppen itt, a Sportcsarnokban) híres filmzenék megszólaltatására… Ezen az estén karmesterként Werner Gábor állt a szimfonikusok élén, s az átiratokat is ő készítette.

Én klasszikus zenészként, és karmesterként mindig nyitott voltam a különböző stílusokra – mondja. – Több hasonló produkcióban vettem részt hangszerelőként és karmesterként. A Hooligans zenekarral 3 évvel ezelőtt ismerkedtem meg. A legnépszerűbb számaikat hallottam rádióban, és mindig megállapítottam, hogy dallamossága révén a legtöbb igazi sláger... A meghangszerelésüknél figyelembe kellett vennem, hogy az akusztikus hangszerek nem képesek olyan energiával megszólalni, mint a rock gitárok, ezért csak akkor tudunk partnerek lenni a színpadon, ha nagy tömbként veszünk ebben részt. Klasszikus szólókra nincs lehetőség ilyenkor, de a szimfonikus zenekar különleges színt tud hozzá adni a közös produkcióhoz…

Jófajta huligánok

Be kell valljam, az én repertoáromban korábban nem szerepelt az együttes, valahogy nem kerültek képbe. Ezért is említettem Endinek, hogy ha valaki csak a nevüket ismeri, de nem hallotta még a dalaikat, meglepődik, mikor belehallgat egy-egy számba. Ha nomen est omen, azaz a név kötelez, akkor tőlük mint Hooligansoktól, valami metálosabbat várna az ember. Ehhez képest rendkívül dallamos, kellemes, ,slágerízű számaik vannak

Igen, mindig is a dallamos zenét szerettük jobban, de nem foglalkozunk azzal, mi rockosabb, mi nem… Van jó zene, meg rossz zene – mi jót szeretnénk játszani. Nem érdekelnek az ,,elvi dolgok”, mi milyen műfaj, nem erről szól a zenélés… A névötlet az enyém volt, egy kedvenc zenekarom egyik régi száma ,,ihlette” 21 évvel ezelőtt. De nem rossz fajta huligánok akartunk lenni, inkább a lazaságot szerettük volna a névvel kifejezni… A mai napig elég bohémek vagyunk, attól függetlenül, hogy az ötven felé közeledünk. Húszévesen azt hittük, hogy ennyi idős korunkra már megkomolyodunk, de sajnos – vagy hál’ Istennek – nem sikerült… – mondta Endi.