Találkozásom Lemmyvel

2015. július 09.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Görögh Atus

Valamikor a 90-es évek elején, egy Tankcsapda koncerten – lehettem úgy 15 éves – Lukács Laci egy Motörhead-pólóban lépett fel, és másnap már siettem is a Jókai utcába, hogy vegyek egy Motörhead kazettát. Mert akkor még pénzt adtunk a zenéért, és bizony békávézni kellett, hogy meghallgathass egy albumot. Fogalmam sem volt, milyen zenekar, de gondoltam, ha a Lukácson van egy ilyen póló, akkor biztos jó lehet.

Találkozásom Lemmyvel

A legfrissebb anyag (mármint ami megvolt a boltban) a Bastards album volt. Kijövet máris betettem a walkmanbe, és szépen mentem haza. Ez volt az a pont, amikor beégett az agyamba és szívembe a Motörhead-érzés. Ha jól emlékszem, hetekig hallgattam a kazettát. Majd 1997-ben a Szigeten láthattam őket élőben, David Bowie, a Faith No More, a Rollins Band, a Toy Dolls, a The Cardigans és a Foo Fighters ... társaságában.  

2014 szeptemberében röppent fel a hír, hogy a VOLT fesztiválon fellép a legendás zenekar. Morzsoltam az imákat, hogy Lemmy életben maradjon addig, mert elég aggasztó híreket lehetett olvasni az egészségi állapotáról. Elkezdtem játszani a gondolattal, hogy micsoda élmény lenne egy közös kép Lemmyvel, ahogy mindketten mutatjuk a fuck nemzetközi jelét…

2015.07.03. reggeli órák a VOLT fesztiválon, Jim Morrison halálának 44. évfordulója. Próbálom magam helyrerakni az előző napi fesztiváléjszaka után, és közel 3 liter vizet iszom meg délig. Nyilván nem voltam másnapos. A hőmérséklet 34 fok, és a másnaposság ilyenkor hatványozottanképes fájni. Sétálok a nagyszínpad elé, és amit ott  látok, az azonnal felállít minden szőrt rajtam. Megremeg a kezem, és megyek közelebb, hogy lefotózzam. A Motörhead teljes felszerelése tornyosul fent, pakol a stáb. Amikor megláttam a mikrofonállványt és rajta a legendásan lefelé irányuló mikrofont, akkor tudatosodott igazán bennem, hogy este ezen a színpadon Apa fogja kioperálni mindenki agyát. Bármerre néztem, mindenhol Motörhead-pólós emberek, akik velem együtt várják az este fél 8-at, hogy felcsendüljön a basszusgitár recsegése, na meg Lemmy bácsi füstben és Jack Danielsben 40 évig érlelt hangja.

A Supernem lép színpadra, és Papp Szabiék jó szokásukhoz híven felpörgetik a tömeget, és olyan bitang jól szólnak, hogy a soproni víztorony is kileng. A tömeg egy emberként énekel velük, és a tűző nap ellenére minden energiát beleraknak a koncertbe. Fikarcnyit sem érződik az előadásukon, hogy közel 70 fok van a színpadon. Hatalmas gratuláció nekik. Így kell ezt csinálni.

A koncert végén hátramegyek a backstagebe, egy régi kedves ismerősöm, Tiszai Vivien már vár – ő az egyik legtehetségesebb hazai dobos lány. És igazi Motörhead fan. Felmegyünk a színpadra, és testközelből csodáljuk meg a hangszereket. Leülünk, és elkezdünk beszélgetni, hogy hamarosan jön maga a rock Nagyapja, a Tanár, az ikon, aki letette a trash metal alapját a világ zenei asztalára.

Izzadunk, izgulunk, és egyszer csak belép Lemmy.

Fekete kalap, fekete sétabot, fehér clipper cipő a lábán, és halad az öltözője felé. Azonnali szívrohamot kapunk. Három méterre ment el mellettünk. Remegünk (és ahogy ezt a cikket íromújra beleremegek, ha belegondolok), és elkezdünk álmodozni, hogy milyen jó lenne egy közös kép az öreggel. Nem szokásom ez a rajongás, de Lemmy – az Lemmy.

Úgy érezzük magunkat, mint amikor az Első Emelet tinirajongói sorfalat álltak Kiki öltözője előtt a 80-as években... Mikkey Dee és Phil Cambell is megérkezik, és végre kimondhatjuk, hogy egy helyen vagyunk a mesterhármassal.

Ahogy beszélgetünk, megbököm Vivient, hogy nézd, Mikkey Dee felénk jön, basszus.

Kedvesen ránk mosolyog, köszön, és azonnal rápattanunk, hogy pár szót váltsunk vele. Udvariasan bemutatkozik, és jó 10 percig ott van velünk, és mindent aláír, amit adunk neki. Közös fotó, és elmegy, de még hátranéz, és közli velünk, hogy a koncert után találkozunk.

Abszurd helyzet.

Phil szintén áthaladna rajtunk, de őt is lestoppoljuk, és hasonlóan barátságos társalgásba kezdünk vele. Aláírás, fotók – és megy tovább. Itt már úgy remegett a lábunk, mintha külön életet élne. Az arcunkat pedig a büszke vigyor formálja amorfra.

Háromból kettő megvan.

Várunk, várunk, de Lemmy csak nem akar kijönni. Lassan kezdődik a koncert, szóval kezdjük feladni az egészet. Koncert után tuti nem lesz ereje ilyenekre... Életem pillanata indul, amikor kijönnek a hermetikusan lezárt öltözőjükből, és haladnak a színpad felé. Micsoda látvány, édes Istenem, ahogy megy Apa, és a színpad elől hallani a több ezres tömeget, ahogy együtt üvöltik: Lemmy-Lemmy!

Gyorsan kifutok a backstageből a fotós árokba, és gyorstüzelő módjára lövöm a képeket, pedig még csak az intro megy, és senki nincs a színpadon. Aztán megjelenik a Főnök, vállán a Rickenbacker 4001, Gibson Thunderbird basszusgitárral. Besétál a mikrofonja elé, és mi mást is mondhatna, mint amit 40 éve mond: We are Motörhead, and we play Rock 'n' Roll!

Amekkora ováció felelt rá, arra nincsenek szavak, de a hangorkánt elnyomja egy még hangosabb másik: a We are Motörhead számmal nyitnak, és a lábdob valósággal kettészeli a belső szerveimet. Itt a setlist, nem fogok egyesével mindegyikről írni, mert két szóban meg tudom fogalmazni: Kurva jó!

We Are Motörhead

Damage Case

Stay Clean

Metropolis

Over the Top

Guitar Solo

The Chase Is Better Than the Catch

Rock It

Lost Woman Blues

Doctor Rock

(Including drum solo)

Orgasmatron

Going to Brazil

Ace of Spades

 ---

Overkill

Phil próbálja átvenni a frontember szerepet, mert szegény Lemmy már nehezen mozdul meg, és nem mellesleg olyan meleg van, hogy Afrikából elindulnak az elefántok Sopron felé. Érces hangja már kicsit öreges (hisz 70 lesz idén) és 40 évet tolt már le a Rock 'n' Roll-ban, szóval van magyarázat rá bőven. 3-4 számonként hátramegy az erősítők mögé, addig vagy irgalmatlan gitárszólót hallunk, vagy Mikkey Dee tol az arcunkba olyan dobszólót, hogy senki ne tudja megkérdőjelezni, ki is a világ legjobb dobosa. De még így is olyan energia áramlik a színpadról, hogy a tömeget egyesével csapja pofán minden hang. Valósággal reng a föld és kiakad a szeizmográf.

A számok között is inkább már Phil beszél, de ez senkit nem érdekel, amíg a Tábornok a 4 húros fegyveren zúz. Az utolsó két szám könnyeket csal a legnagyobb Motörhead fanok szemébe, mert élőben hallani az Ace of Spades és Overkill himnuszokat maga a földi rockparadicsom. Körbenézek a nézőtéren, és örömömben elfelejtem azt is, hogy melyik naprendszerben vagyok.

Ezúttal megbocsájtjuk a koncert rövidségét, mert segészségileg sem bírja már Lemmy, és a trópusi hőség sem tesz jót neki. Maximum 1 órás lehetett az egész, de ez az egy óra maga volt a rock történelmi leckéje mindenki számára. Kijött, megmutatta, ki mihez tartsa magát, és megköszönve a lelkesedést, lementek a színpadról.

Gyorsan futok vissza a backstagebe, és Viviennel összeborulva meséljük egymásnak a látottakat. Ahogy az eufóriában állunk, Mikkey Dee lép oda hozzánk törülközővel a nyakában, és megkérdezi Vivient: Na, milyen voltam? Megmosakszom és jövök vissza.

Atyaég, ez a félisten tényleg komolyan mondta a koncert előtt, hogy találkozunk később. Az, hogy Phil is ott jár-kel mellettünk, már szinte természetesnek vesszük. Kérünk pár sört, majd egyszer csak odajön hozzánk inni és beszélgetni. Kész, végünk van.

Beszélgetünk a koncertről, amit nagyon élveztek, és csak a kurva melegre panaszkodtak (szó szerint idéztem).  Mellénk áll a turnémenedzser ,és Vivien átadja neki a Fehércsíkláz könyvet, hogy vigye be Lemmyhez az öltözőbe, és írassa alá vele. Bónusz kérdésként megkérdezzük, hogy egy közös kép a Mesterrel lehetséges-e, de határozott nem a válasz. Mindenesetre a könyv halad az öltöző felé, és amikor visszakapjuk, ez áll benne: To Vivien, Love, Lemmy. Hát, próbáljuk a vérnyomásunkat a még nem halálos szinten tartani, de egyre nehezebb. Iszogatunk tovább Phillel, néha Mikkey is odajön, amikor elhangzik a varázsszó:

Gyertek be az öltözőbe ott kényelmesebb...

Édes Istenem, épp haladunk Phil Cambell társaságában a Motörhead hermetikusan elzárt öltözőjébe, és ahogy beérünk, a két alabárdosnak csak ennyit mond:

Velem vannak!

Ezt is megéltem, hogy Phil úgy használja a velem szót, hogy engem is beleért!!! Belépünk az öltözőbe, és pizzával, sörrel kínál, és pengetőket ad nekünk. Rám néz, és megkér, hogy menjek át a másik konténerbe, és hívjam át Mikkey Dee-t is.

Eszemfaszommegáll!

Átléptük a valóságot valahol, mert ez tuti nem velem történik. Átjön Mikkey is hozzánk, és elkezdünk úgy beszélgetni, mintha együtt jártunk volna Tordaszélsőhenyingre ministrálni. Mindenről és tényleg emberként. Phil átad nekünk egy névjegykártyát, hogy hívjuk fel holnap, és menjünk el Prágába a koncertjükre. Felírnak a vendéglistára, és arra kérik Vivient, hogy küldje el neki mailen a showreel videóját, amiben dobol.  Összenézünk, és szólok neki, hogy ideje lenne felébrednünk, mert ez már kurvaélet, hogy álom vagy valamilyen kandikamera, és Balázs fog kiugrani valahonnan egy üveg pezsgővel meg egy raklap bájvigyorral. De akkor tuti, hogy azzal a Motörhead-es vibrátorral fogom péppé verni, amit Phil mutatott, hogy van ilyen is.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, de eszembe jutott, hogy egy kisebb lakás árát hagytam az asztalnál, mert ott árválkodik a teljes fotós cuccom őrizetlenül. Kimegyek érte, és fordulnék vissza az öltözőbe, és beszarás: félreállnak a biztonsági hústornyok, hogy be tudjak menni az öltözőbe, amire az van kiírva: MOTÖRHEAD!

Jó fél óra után vissza megyünk a backstage pulthoz inni és beszélgetni, és egyszer csak megjelenik a rockzene utolsó mohikánja, Lemmy Kilmister. Elmegy mellettünk, lassan és öregesen, miközben Viviennel fotózzuk minden lépését. És ami ezután jött, az maga volt a csoda. Lemmy hátrafordul, rám néz, és biccent egyet a fejével mosolyogva: gyere!

Én nézek rá meredten, és vissza intek neki, hogy: Éééén? Mire ő nyomatékosítja, hogy igen, én menjek oda hozzá. Erős férfinak tartom magam, de amikor elé léptem és kézfogással bemutatkoztunk egymásnak, akkor bizony kigurult a könny a szememből. Megfogta a kezem és ennyit mondott:

- Hi, I am Lemmy!

- Hi, Mr. Lemmy, I am Attila.

- Attila the Hun? Good! :)

Ott abban a pillanatban nem létezett nálam boldogabb ember a földön. Lemmy összes testőre hátralépett, és hagytak minket. Vivien közben lőtte a képeket. Átöleltem, és mielőtt mondhattam volna neki, hogy nyomjuk a fuck jelet, Ő már tartotta az ujját.

Annyit álmodtam erről, hogy eljutott hozzá a gondolatom. Vivien szintén odalép mellé, és ebben a pillanatban mind a ketten behúztuk a mesterhármast.  Megfoghattuk azt a kezet, ami érintette a rockzene összes istenét: Hendrixtől egészen Ozzyig, Hetfieldtől Keith Richardsig mindenki megfogta már ezt a kezet. Ez a kéz vitte Jimi Hendrix gitárját! Mélyen belenézhettem a szemébe, amely beszédesebb volt, mint bármelyik könyv, amit kiolvastam az életéről. Abban a tekintetben benne van az őserő és a szeretet és a zene iránti alázat. Na meg persze az az óceán mennyiségű alkohol és cigaretta, miegymás... Ő is a szemembe nézett, megveregette a vállam, jó éjt kívánt, és megköszönte, hogy találkoztunk.

Nem tudok ehhez mit hozzáfűzni.

A Motörhead egy legenda, és olyan emberien és barátságosan viselkedtek velünk, mintha a gyerekük lennénk. Ez a pár óra olyan mélyen belém égett, hogy 10 évig nem fogok tudni másról beszélni. Azóta óránként többször nézem meg a képeket, és próbálom értelmezni az egész helyzetet. Vivien fogalmazta meg a legjobban: "Amit az ember nagyon akar, azt tényleg eléri, akkora ereje van a gondolatnak, hogy behívod végül, amit szeretnél." És ez az egyetlen értelmes magyarázat erre az egészre, mert rajtunk kívül voltak azért még a backstageben olyanok, akik a karjukat adták volna közös képekért.

Így töltöttünk a Motörhead öltözőjében nem tudom mennyi időt, mert az időérzékem teljesen elveszett. Amikor kijöttem, már Guetta bohóckodott a színpadon, és 20 perc múlva vége is lett. Én reggel 7-kor kerültem vízszintesbe, mert végtelen élménybeszámolókat tartottam és csak ittam a söröket mintha kötelező lenne.

Találkoztam az általam egyik legjobban tisztelt zenésszel.

Egy legendával!

Hejj, élet, én mennyire szeretlek téged! Nincs az a lottóötös, amiért ezt az élményt elcserélném.  És mi lett a névjegykártyával és a telefonhívással?

Mindent a maga idejében megtudtok.

Talán...

Motörhead for Life!

 


Képtár

  • Találkozásom Lemmyvel kép 44079
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44080
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44081
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44082
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44083
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44084
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44085
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44086
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44087
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44088
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44089
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44090
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44091
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44092
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44093
  • Találkozásom Lemmyvel kép 44094
 

 

Szólj hozzá!


Sokfaktorost hozol? Már ma belecsapnak az ütősök a Velencei-tónál!

Sokfaktorost hozol? Már ma belecsapnak az ütősök a...

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált a Velencei-tónál: az ingyenes rendezvényre péntektől három napon át várják a közönséget az agárdi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Bezár a Dürer kert

Legalábbis erősen ez a sejtésünk a reggeli lapok átolvasása után: egy hosszadalmas felszámolási folyamat végén Garancsi István érdekeltségébe került az Ajtósi Dürer soron található egykori ELTE-ingatlan, amelyben a Dürer Kert üzemel is – írja a 24.hu.

Tópart, fehér homok, naplemente, parti – a városhatártól egy ugrásra

A Gold Record berkeibe tartozó Dj-k összefogtak azért, hogy hétköznap is meglegyen a nyaralás-feeling... Mindehhez még útlevélre sincs szükség, csak Budakalászig kell eljutni.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek