Zalatnay 70 – a szakmabeli lelkesedése duplán számít

2018/02/24  ·   Koncertbeszámoló   ·  Schwartz Dávid

Tegnap hoztuk a szomorú hírt, hogy elhunyt az egyik legnépszerűbb magyar szövegíró, Halmágyi Sándor. Ő szerezte többek között Cini "Hol jár az eszem..." című dalát. Ez a dal is elhangzott a legendás énekesnő 70. születésnapja alkalmából rendezett koncerten, ahonnan Schwartz Dávid – szintén zenész :) – hozott beszámolót.

Zalatnay 70 – a szakmabeli lelkesedése duplán számít

Cinit négy évvel ezelőtt volt alkalmam személyesen megismerni. Előtte léphettem fel egy rendezvényen, ami számomra hatalmas megtiszteltetésnek számított, hiszen mindig is imádtam a dalait, szinte mindegyiket ismerem, hála édesanyámnak, aki maga is nagy rajongója.

Végtelenül kedves és közvetlen volt velem, amikor félve odamentem hozzá bemutatkozni. Egy évre rá jótékonysági estet szerveztem egy gyermekkórház javára, és gondoltam, megkérdezem őt, eljönne-e énekelni. Önzetlenül és szerényen elfogadta a meghívásomat. Szapora szívverések közepette konferáltam őt fel a szentendrei közönségnek, s ahogy arra számítani lehetett: fiatalok és idősek együtt énekelték a dalait. Ebből is látszik, hogy élő legendának számít telített szakmánkban. Az őt ért nehézségek ellenére büszkén talpra állt, és hiába tépázta őt a sors, nem felejtette el, miért is annyira csodás ez az énekesi pálya. Továbbra is  – mindent elsöprő alázattal – a közönségért él. Ezek után együtt is volt alkalmunk énekelni, és mondhatni, mára nagyon jó barátomnak is nevezhetem. Amikor meghívást kaptam tőle a február 5-i Zalatnay 70-re, boldogan mondtam igent.

Édesanyámmal két tiszteletjegy büszke tulajdonosaként léptünk be az Erkel Színház falai közé, ahol jelen volt a szakma krémje: zenészek, énekesek, színészek, közéleti személyiségek és természetesen a hűséges rajongók. Ahogy az erkélyről figyeltük, a nézőtér csak telt és telt, mígnem alig maradt pár üres szék.

Az estét Dévényi Tibor nyitotta: egy igazán személyes, megnyitóval konferálta fel Cinit, ezután a függöny felgördült. Látványos színpadkép, gyönyörű fények és nagy zenekar belépőjére sétált be a Művésznő, és szinte messziről is látható volt a megilletődöttsége, a telt ház közönségét látván ami újra fogadta itt – mert, ugye, ezen a színpadon söpört be számos elismerést a Táncdalfesztiválok idején. Később az átvezető szövegekben el is mondta, mennyi szép emlék köti őt ehhez a helyhez. Közvetlenül mesélt, ezáltal is egy igazán meghitt atmoszférát teremtve a közönséggel, betekintést adva a kulisszatitkokba. Pillanatok alatt rántotta közel magához az embereket, ettől az egész este családias hangulatban telt. (Itt jegyezném meg, hogy volt alkalmam az Erkel falai között fellépni, és nem kis lámpalázzal jár ennyi ember előtt alkotni. Profizmus és szenvedély sütött a dalokból, Cini jelenlétéből – nem váletlenül.)

A dalok – remek ívet alkotva, a legszélesebb palettán – Cini által gondosan kiválogatva kerültek elénk, a közkedvelt slágerektől az LGT világon át, képekkel és videó-montázsokkal tarkítva, ami valóban frenetikussá varázsolta az egész estét. Az Énekesnő nem egyszer elérzékenyült, hiszen ezt a koncertet édesanyja emlékére álmodta meg. Azt gondolom, méltán lehet rá büszke odafentről. Sokszor éreztem a koncert alatt, hogy futkos a hátamon a hideg, máskor pedig együtt énekeltünk vele teli torokból. Minden elfogultság nélkül – mint zenész és mint hallgatóság – azt mondhatom, lenyűgözött a profizmusa, de még inkább az, hogy nem felejtette el, honnan jött. Áradt belőle az alázat, mindenféle sallang és manír nélkül. Sokan tanulhatnának tőle. Örök emlék marad számomra ez az este, ezúton is szeretnék gratulálni neki, illetve minden közreműködőnek. Örömzene volt a javából.

Köszönöm az élményt!


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek