Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal – Erkel Színház, október 23.

2024/10/26  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Október 23-án tartott nagykoncertet Bródy János az Erkel Színházban. A hazai könnyűzene legendája zenetörténeti tárlatvezetésre invitálta a közönséget a 25 dal előadásával.

Fotó: Tyukodi László, forrás: Bródy János, FB

Bár korábbi, Müpában rendezett koncertje kapcsán megírtuk, hogy a dalszerző-előadó csupán néhány számot változtat a műsoron, mégis minden alkalommal van benne valami új. Ezúttal a kezdőszám, a Tudod én ott voltam hívta fel a figyelmet arra, hogy Bródy János megélt egyet s mást, ez pedig az 1956-os forradalom ünnepén különös jelentőséggel bírt. Természetesen előkerült a legendás Személyi Igazolvány is, melynek pecsétjén láthatjuk, hogy Bródy egy ideig még érvényes és a Tábori fényképet is elővettük, amely emlékeztet minket, hogy

„hiába világos minden tanulság, nem tanul belőle senki sem”.

Ahogy haladt a koncert, dalról dalra éreztük, hogy valóban jelentenek még falamit az akár 50 évvel ezelőtt született dalok is. A Z generáció tagjaként minden hasonló eseményen belegondolok abba, hogy mennyivel mást jelentenek ezek a dalok és dalszövegek nekem, és mást egy Kondratyev-féle ciklust, szocializmust és rendszerváltást már átélt nézőnek, mégis valószínűleg ugyanazt vagy legalábbis nagyon hasonló érzéseink támadnak a sorokat hallgatva. Például olyanok, hogy ezek bizony ugyanazok...

A koncert vége felé elhangzó Szabadnak születtél előtt Bródy János minden alkalommal idézi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának első pontját:

„Minden ember szabadnak született és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván, egymás iránt testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.”

Az idézethez ezúttal hozzátette, hogy ez látszólag nagyon egyszerű, az eltelt évek során azonban valakinek elment az esze, valakinek pedig nincs lelkiismerete... De a közös eszmére továbbra is minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell(ene). Igazát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a csordultig telt Erkel Színház és a percekig tartó álló vastaps.

Itt jegyeznénk meg, hogy megjelent Bródy János és Kocsák Tibor közös muzikomédiája, Képmutatók címmel. A darab Bulgakov drámáján keresztül mutatja be a művész és a hatalmon lévők kapcsolatát. Bár a szerzemény eddig még nem ért meg bemutatót, nagyon reméljük, hogy előbb-utóbb megtalálja az útját. Azt is megjegyeznénk, az egyik nemzeti lap cikkére reflektálva, hogy talán van némi igazság abban, hogy a darab Bródy személye miatt nem került bemutatásra, nem pedig azért mert ne lenne jó vagy Bródy netalán ne tudna értelmes dalt írni...

 

 

Bródy János

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek