16 éve nem írtak új dalokat – ma megjelent a KFT új albuma

2024/04/26  ·   Lemezbemutató   ·  Lenti Barnabás

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez.

Fotó: Nerpel Nikoletta

Te vagy az, aki kell!

Még mit nem!

Hangzott a párbeszéd, amelyet véletlenül a KFT zenekar egyik tagja is meghallott. Ki gondolta volna, hogy ennek egészen komoly következményei lesznek? :)

Az persze nem tudjuk, hogy a párbeszéd mennyire volt valós, az viszont biztos, hogy jön, jön, jön az új EP, melynek már emlegetett első dalát a zenekar egy ideje a koncerteken is játsza, például a januári Big Band műsornak is része volt.

A korongról a "Te vagy az, aki kell" című felvételt már korábban megismerhettük. A slágergyanús trackhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip.

Az albumon további öt szám lesz hallható: Hideg ország, Buszvezető, Az időutazó, Ez a helyzet aktuális, Valahogy nem az én napom.

Márton András szerint a dalok változatosan képviselik a KFT szellemiségét, ennek oka pedig talán az is lehet, hogy az együttes 16 éve (!!!) nem írt új dalokat.

A megjelenés formája még körvonalazódik... A digitális térbe biztosan kikerülnek, ám,  ahogy a zenekar kifejtette a rádiós beszélgetés során, a CD napja már leáldozott. Az emberek általában csak a traffipax kijátszására (hatástalan, urban legend), vagy éppen poháralátétnek, esetleg cserepes növények alá használják őket.

A KFT június 20-án izgalmas koncertre készül: együtt lépnek fel a Pál Utcai Fiúkkal a Budapest Parkban. A véletlen úgy hozta, hogy eddig fesztiválokon is szinte alig találkoztak, most azonban közös blokkok is lesznek a műsorban. A KFT-vel ezen az estén fellép Gábor Andor UFO, Lengyelfi Eszter és a Vintage Dolls énekes trió is.

Aki pedig korábban és önállóan szeretné látni-hallami őket, a Káposztásmegyeri majálison – természetesen május elsején – alkalma lesz rá, a koncert 18.00 órakor kezdődik és ingyenes.

Szerintünk április 26. azért a zenekar napja :)

 

 

KFT

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek