20 éves pályafutásának évfordulóját új lemezzel ünnepli Divo

2023/11/28  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Divo-t 2008-ban még Schwartz Dávidként ismerhette meg a nagyérdemű, amikor a We are the world című világslágert egy személyben adta elő az Esti Showder tehetségkutatójában. Aztán hirtelen eltelt 20 év, és új életet kezdett, amelyet zenészként természetesen egy új albummal ünnepelt meg.

Divo Für Anikóval, a duettalbum sajtóbemutatóján

Az Esti Showder után a nagy áttörést 2012-ben a The Voice című tehetségkutató finalistájaként szerezte. Malek Andrea mentoráltjaként szurkolt neki az ország.

Ez évben zenekarával megnyerte a Trilla Díjat az Élőzene versenyén. Dakos Lillával közös duója a Diamond Notes is díjazott lett. 2013-ban- Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztárjában Júdásként láthatta a nagyérdemű Miller Zoltán és Szabó Győző oldalán, majd 2014-ben A Rómeó és Júliában kapott címszerepet. 2015-től egy teljes évadon át játszotta Néró Császárt Várkonyi Mátyás Sztárcsinálók című Rockoperájában. Hazai és külföldi sztárok oldalán is dolgozhatott, olyanokkal, mint az Ace of Base, Caramel, Zalatnay Cini, Delhusa Gjon, Falusi Mariann, Csepregi Éva, Szolnoki Péter, Sterbinszky.

2015-ben alapította meg Szentendre elsőszámú könnyűzenei ének és hangképző stúdióját, ahol színész és énekes növendékeket képez azóta is

2022-ben Louanda Bird Abreu énekesnővel közös formációt hoztak létre Hangok Szárnyán néven. Meditációs és mantrakoncerteket tartanak az ország számos pontján. Amúgy az esti showderben ismerték meg egymást, így ez az év igazán külön évfordulónak számít.

Ami a mantrákat illeti, a Koncert.hu külsős munkatársaként tudósított – többször is – Deva Premal és előadótársai budapesti koncertjéről, és az a megtiszteltetés érte, hogy a tibeti és indiai mantrák éneklésével-énekeltetésével híressé vált énekenő maga ajánlotta a Hangok Szárnyán projektet követői figyelmébe.

2023 nagy változásokat hozott az énekes karrierjében. Für Anikó színművésznő felkérte őt, hogy énekeljen  vele a készülő duett-lemezén. A lemezbemutató 2024. január 25-én lesz az Örkény Színházban, a lemezről bővebben ezen link alatt található infó.

Dakos Lilla zongoraművésszel közös műsoruk a Múzsák Éjszakája is ebben az évben debütált. Koncertsorozatuk a múlt század legnagyobb énekesnőinek dalaival indult útjára.

November 19-én érkezett az im máron Divo nevet viselő előadó vadonatúj stúdióalbuma, a Bűvölő, melyen az énekes saját szerzeményei és közös szerzemények is hallhatók. Szerzőtársai Kovács Péter, Peter Saintone, Sterbinszky és Tempfli Erik voltak. Az album fő témája a szerelem – és annak minden oldala, kiemelve az apró csodák, a barátok és a lelkitársak fontosságát az életben. 

A dátumválasztás sem véletlen, hiszen a művész ezen a napon ünnepelte 34. születésnapját. Számára ez egy igazán örömteli (újjá) születésnap volt – az a kiemelt alkalom, amikor a nyilvánosság előtt is felvállalta önmagát, így végre önazonosan, felszabadultan alkothat és adhat közönségének. Márpedig, ha valaki, akkor ő tud adni. Örülünk, hogy személyesen is megismerhettük, nem csak a nekünk szánt írásai tükrében, mert mindemellett egy igazán hatalmas szívű, remek humorú, kiváló torkú és rendkívül sokoldalú énekes barátságát élvezhetjük, aki nem mellesleg fekete öves Disney-rajongó :)

Ha találkozni szeretnétek vele és csodálatos hangjával, legközelebb Delhusa Gjon Gödör-béli koncertjén tehetitek meg, csütörtökön.

 

 

 

Schwartz Dávid, Divo, Bűvölő, Für Anikó

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek