30 éve bossanovázik a Pixies

2020/06/30  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

1990-ben jelent meg a Pixies "Bossanova" című lemeze – az évfordulót a kultikus formáció egy egészen különleges kiadással ünnepli meg. Idén felléptek volna nálunk is, az ismert okok miatt a koncertet 2021. szeptember elsejére tették át.

30 éve bossanovázik a  Pixies

Augusztus 7-én a 4AD kiadó egy limitált kiadású vörös vinylt jelentet majd meg az eredetileg hozzá tartozó 16 oldalas füzettel együtt, ami korábban csak az eredeti brit nyomattal volt elérhető.

Az 1990-ben megjelent albumon a zenekar folytatta a Gil Nortonnal közös munkát, miután második korongjukon, a "Doolittle"-ön igazán sikeresnek bizonyult az együttműködés; ezúttal Boston helyett Los Angeles-ben rögzítették az anyagot (a "Blown Away" című dal kivételével, melyet 1989-es európai turnéjuk során, Berlinben vettek fel).

A "Bossanova" a Pixies zenei palettájának újabb színeibe enged betekintést. Mose Allison jazz és blues zongorista előtti tisztelgésül helyet kapott rajta az "Allison" című dal, illetve most először egy feldolgozás is felkerülhetett egy Pixies albumra, a The Surfstones "Cecilia Ann" című szerzeménye formájában, de tökéletes példa a változatosságra a "Velouria" és a "Dig for Fire" is. Egy kicsit előtérbe kerültek a surf- és space rock hatások, a sci-fi tematika pedig a szövegekben és a borítón is visszaköszön.

 

Pixies, Bossanova, évforduló, vinyl, halasztott koncert

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek