A Fall Out Boy meglepetés cédét postázott rajongóinak

2018/02/27  ·   Lemezbemutató   ·  Simonyi Éva

Az együttes megjelentetett néhány eddig még sosem hallott dalt, amiket eredetileg a MANIA című lemezre írtak, de végül nem fejezték be őket- mindezt a legmenőbb módon, ami csak létezik!

Fotó: falloutboy.com

A MANIA című album (eredetileg Mania: A Fall Out Boy LP) 2018 január 19-én jelent meg az amerikai rockegyüttes hetedik lemezeként az Island kiadó gondozásában. Eredetileg azonban 2017 szeptemberére jelentették be az érkezését, de az énekes Patrick Stump úgy nyilatkozott, nem érzi, hogy készen lenne, és nem akar kapkodni, csak hogy tartsa magát egy határidőhöz. Azt mondta, csak úgy szeretne valaha is kiadni egy lemezt, hogy az legalább olyan jó legyen, mint az azt megelőző, így még kért egy kis időt.

Aztán egy Twitter felhasználó feltett egy képet egy postán keresztül érkezett CD-ről, amely a "Frosty And The Nightmare Making Machine" nevű együttes dalait tartalmazza (ami innentől kezdve a kedvenc becenevünk a Fall Out Boy-ra), egyúttal megkérdezte Pete Wentz gitárost, hogy mi a fene ez... (Bár az előadó nem a FOB volt, a lány tudta, hogy az ő kezük van a dologban, hiszen a feladó a MANIA volt, ami ugyebár az új album címe.)

Wentz így válaszolt:

“Amikor elhalasztottuk az új album megjelenését, úgy éreztük, mindenkinek szeretnénk megköszönni a türelmét. Ez 3 olyan dal, ami nem lett befejezve”.

A CD-t állítólag a hírlevélre feliratkozott rajongók kapták meg, de aki nem kapott, az se bánkódjon, meghallgathatja itt, a koncert.hu-n!

Past Life

 

Footprints In The Snow

 

Wrong Side Of Paradise

 

Miután az együttes negyedjére is felkerült a Billboard listák élére (most természetesen a MANIA lemezével), még a Billboard Artist 100-as listájának első helyét is megszerezte. Az új album turnéja sajnos nem érinti Magyarországot, egyelőre még csak az amerikai turné helyszíneit jelentették be, de reménykedjünk egy európai koncertsorozatban is!

 

 

 

Fall Out Boy, akció, ajándék, rajongók

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek