A Király után is van élet – megjelent Peter Srámek új albuma

2025/03/14  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu,

Peter Srámek 15 felvételből álló, ’Törékeny’ című nagylemezével tér vissza 2025. március 21-én, mely az első a nagysikerű, Fonogram-díjas ’A Király’ filmzenei albuma óta.

A Király után is van élet – megjelent Peter Srámek új albuma

„Egy olyan sikeres lemez után, mint amilyen ’A Király’ volt, nem akartunk lejjebb adni. Egy új hangzást, valami pluszt szerettünk volna, hogy érezzék az emberek, minden évben tudok újat mutatni nekik. Nagyon szép dalok születtek végül, óriási a boldogság. Romantikus énekesnek vallom magam és ezt abszolút lehet hallani a lemezen. Hűséges maradtam Csicsák Norbihoz és Joós Pistihez, akik gyönyörű munkát végeztek” – mesélte a szlovák gyökerű Peter Srámek, aki ezúttal maga is részt vett a dalírás folyamatában.

A kiadványra szerzőként Delhusa Gjon, valamint duettpartnerként Nótár Mary is felkerült egy-egy kollaborációval, utóbbi, az „Érted születtem” Valentin-napkor debütált, és jelenleg is felkapott kategóriában van YouTube- on.

A kakukktojás Horváth Attila és Zámbó Imre szerzeménye, mellyel 1985-ös megszületése óta egyedül az akkori rádióhallgatók találkozhattak, kiadásra pedig most először kerül sor, Peter Srámek verziójában.

A „Lányok” szövegének egésze női nevekből áll, és Péter nem titkolt célja, hogy ha a rajongói meghallják a sajátjukat, még inkább magukénak érezzék a dalt, amit az énekes nőnapi ajándékként ajánlott a hallgatói figyelmébe.

„Nekem a mindenem ez az ünnep. A közönségem 99,9% nőkből áll. Én a nők nélkül, eleve az édesanyám nélkül senki lennék. Nagyon fontos szerepet játszanak az életemben. Ennél jobban nem tudja egy énekes meghálálni és visszaadni azt a szeretetet, amit kap. Így adhatok ajándékot nekik nőnapra” – mondta az előadó.

A gyűjtemény digitálisan már elérhető

Peter Srámek

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek