A Kraftwerk újrakeveri a befejezett múltat, majd Veszprémben megmutatja, miért lett folyamatos jelen belőle

2026/06/03  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Ötven év után új hangteret kapott a Kraftwerk egyik kulcslemeze. A kultikus zenekar a nyáron Magyarországra érkezik, a VeszprémFesten adnak koncertet (jegyeket csatoltuk).

A Kraftwerk újrakeveri a befejezett múltat, majd Veszprémben megmutatja, miért lett folyamatos jelen belőle

Az eredetileg 1975-ben megjelent Radio-Activity a német együttes pályájának egyik fordulópontja volt: egy album, amelyen a rádióhullámok, a technológia, a kommunikáció és az atomkor egyszerre váltak zenei alapanyaggá. A Kraftwerk ekkor már nem egyszerűen dalokat írt elektronikus hangszerekkel, hanem világot épített – hideg, precíz, mégis különös módon emberi világot.

A Radio-Activity jelentősége éppen abban áll, hogy a zenekar a rockzene hagyományos eszközei helyett atmoszférában, ismétlődésben, gépies ritmusokban és mesterséges hangszínekben gondolkodott. Ma, amikor az elektronikus zene mindenhol jelen van, könnyű megfeledkezni róla, mennyire radikálisnak számított ez 1975-ben. A Kraftwerk zenéje később a synth-pop, a techno, a house, az electro és a hiphop fejlődésére is hatott, a Radio-Activity pedig fontos állomása lett ennek a hosszú történetnek.

Az album jubileumi kiadása 2026. május 15-én jelent meg újra, LP-n és Blu-rayen is. Utóbbi különlegessége, hogy a lemezt Dolby Atmos hangzásra keverték, vagyis a Kraftwerk minimalista, mégis rétegzett elektronikája ezúttal térben is új életet kap. Egy ilyen zenénél ez nem puszta formátumfrissítés: a formáció mindig is a hangok elhelyezésével, a ritmusok szerkezetével és a gépi pontosság érzékiségével dolgozott.

A tracklistet végignézve feltűnő, hogy a Kraftwerk már 1975-ben ugyanazokkal a témákkal foglalkozott, amelyek ma is körülvesznek minket: jelek, hálózatok, kommunikáció, energia és technológia. Emiatt öregedett ilyen jól a lemez.

A Radio-Activity kulcsdalai

  • Radioactivity – a Kraftwerk első nagy nemzetközi slágerei közé tartozik, amely egyszerre játszik a rádiózás és a radioaktivitás kettős jelentésével. Az eredetileg technológiai témájú dal koncertverziója szövegét a csernobili és fukusimai katasztrófák után átírták, és fokozatosan az atomenergia veszélyeire figyelmeztető himnusszá alakult.
  • Radioland – a rádiózás romantikájának elektronikus megidézése.
  • Airwaves – az album egyik legdallamosabb tétele szintén a rádiózás varázsáról szól.
  • Antenna – a kommunikáció témáját továbbvivő minimalista darab.
  • Ohm Sweet Ohm – a lemez szinte meditatív lezárása.

A jubileumi újrakiadás külön aktualitást ad annak, hogy a Kraftwerk nyáron Magyarországon is fellép. A zenekar 2026. július 17-én a VeszprémFest vendége lesz, ahol a közönség élőben találkozhat azzal az életművel, amely öt évtizede folyamatosan hat a popzenére.

Kraftwerk, VeszpérmFest

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek