Tino Piontek, azaz Purple Disco Machine (képünkön) 2027. április 30-án jelenteti meg negyedik stúdióalbumát COSMOTROPIA címmel. Az új lemez egyik fontos inspirációját azok az előadók jelentik, akiket gyerekkorában a szülei hallgattak: Pink Floyd, Alan Parsons, Jean-Michel Jarre, Vangelis és Kraftwerk. Ehhez társult a francia, olasz és német diszkó alaposabb felfedezése, és ebből a meglehetősen gazdag családfából nőtt ki a COSMOTROPIA hetvenes-nyolcvanas éveket idéző, kozmikus diszkóval és space rockkal kevert világa.
A történet azért érdekesebb egy szokásos „ezeket az előadókat hallgattam sokat az új lemez készítése közben” felsorolásnál, mert a pszichológusokat és zenekutatókat régóta foglalkoztatja, milyen mélyen befolyásolja későbbi ízlésünket az a zenei környezet, amelyben felnövünk. Az egyik legegyszerűbb magyarázat az úgynevezett puszta jelenléti hatás. Robert Zajonc pszichológus kutatásai szerint hajlamosak vagyunk pozitívabban viszonyulni ahhoz, amivel sokszor találkozunk, és ezt a jelenséget később zenével végzett vizsgálatokban is sikerült kimutatni. Gyerekként ehhez még csak különösebben rajonganunk sem kell apánk Pink Floyd-lemezeiért vagy anyánk kedvenc slágereiért: az ismételten hallott dallamok, ritmusok és hangzások egyszerűen ismerőssé válnak. A zenénél ehhez ráadásul személyes emlékek társulnak. Egy dalhoz hozzátapadhat egy lakás, egy autóút, egy nyaralás vagy akár egy teljes korszak hangulata. A zene így nem pusztán azért lehet ismerős húsz-harminc évvel később, mert sokszor hallottuk, hanem azért is, mert emberekhez és élményekhez kötődik.
Kamaszkorban mindez valamelyest háttérbe szorulhat. Ekkor már egyre fontosabb, hogy mi választjuk meg, mit hallgatunk: belépnek a barátok, a kortárs zenei kultúra és az önálló identitás kialakítása. A szülők ízlése pedig akár olyasmivé is válhat, amitől éppen szeretnénk megkülönböztetni magunkat. Ettől azonban a korábban hallott zene nem tűnik el nyomtalanul. A kutatások szerint a kamaszkor és a fiatal felnőttkor zenéi különösen erős nyomot hagynak az emlékezetben. A szakirodalom ezt „reminiscence bumpnak” nevezi: életünk bizonyos időszakaiból aránytalanul sok, erős érzelmekkel összekapcsolódó zenei emléket őrzünk. Egy több mint 4800 résztvevővel, 102 országban végzett vizsgálat arra jutott, hogy ez a jelenség kultúrákon és műfajokon átívelően is megfigyelhető.
A Cornell Egyetem kutatói még egy lépéssel tovább mentek. Vizsgálatukban annak nyomait is megtalálták, hogy nemcsak a saját fiatalkorunk zenéihez kötődhetünk különösen erősen, hanem a szüleink generációjának zenéihez is. A jelenséget „cascading reminiscence bumps” néven írták le: leegyszerűsítve olyan, mintha a zenei emlékezet bizonyos elemei egyik generációról a másikra is továbbadódnának. Azok a dalok tehát, amelyek otthon szóltak, akkor is velünk maradhatnak, ha eredetileg nem mi tettük fel őket.
A közös zenehallgatásnak ráadásul a családi kapcsolatokhoz is lehet köze. Az Arizonai Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen összefüggés van a gyerekkori és kamaszkori közös zenei élmények, valamint a későbbi szülő-gyerek kapcsolat között. Azok a fiatal felnőttek, akik korábban többet hallgattak együtt zenét, zenéltek vagy jártak koncertre a szüleikkel, jobb minőségű kapcsolatról számoltak be velük. A kutatás természetesen nem azt állítja, hogy néhány közösen meghallgatott lemez automatikusan boldogabb családot eredményez, azt viszont jelzi, hogy a közös zenei élmény a kapcsolat egyik tartós eleme lehet.
Purple Disco Machine esetében tehát a Pink Floyd, Alan Parsons, Jean-Michel Jarre, Vangelis és Kraftwerk nem egyszerűen gondosan összeválogatott zenei referenciák. Ezek azok az előadók, akik Piontek körül már jóval azelőtt szóltak, hogy Purple Disco Machine egyáltalán létezett volna. Most pedig évtizedekkel később a hatásuk megjelenik a saját zenéjében. A COSMOTROPIA ettől még nem retrólemeznek készül. Az előadó pályája eddig is nagyrészt arról szólt, hogyan lehet a diszkó múltjából úgy építkezni, hogy az eredmény mai klubokban és fesztiválokon működjön. Ezúttal azonban a hetvenes és nyolcvanas évek kozmikus diszkója és space rockja felé is elindult, vagyis valamivel mélyebbre ásott a saját zenei előtörténetében.
Az első ízelítőt már meg is mutatta belőle. A brit énekes-dalszerző MEEK közreműködésével készült Test My Luck a nyolcvanas évek diszkó-rockos hangulatát keveri mai pophangzással. MEEK korábban többek között Rita Ora, Martin Garrix, Alan Walker és R3HAB számára írt dalokat, az utóbbi időben pedig saját előadóként is egyre nagyobb figyelmet kap.
A COSMOTROPIA megjelenését 2027 őszén európai turné követi, amelyen Purple Disco Machine zenekarral, vokalistákkal és táncosokkal kiegészülve lép majd színpadra. A németországi állomásokat már bejelentették, további európai dátumokat későbbre ígérnek, így egyelőre az is nyitott kérdés, hogy a producer – aki az elmúlt négy évben négyszer is járt Magyarországon – visszatér-e hozzánk az új műsorral.
A történetnek pedig van egy érdekes, fordított olvasata is: Purple Disco Machine ma már maga is annak a zenének a része, amelyet egy következő generáció készen kap otthon. Aki gyerekként a szülei mellett hallja a Hypnotizedot vagy a Dopamine-t, talán évtizedek múlva fedezi fel, mennyi minden maradt meg benne abból, ami valaha csak úgy szólt körülötte...
Szólj hozzá!