Bélát még mindig ne keressék itt!

2018/04/26  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

2017 novemberében tettük közzé kivonatosan, mi mindenre kaptak állami támogatást a zenészek. Ebben a felsorolásban szerepelt egy félmilliós tétel, amelyre Galla Miklós pályázott sikeresen egy új albummal.

Fotó: Galla Miklós/FB

Galla Miklós a nyolcvanas-kilencvenes években prózai komikusként a L'art pour l'art Társulat és a Holló Színház tagjaként, valamint azóta bemutatott önálló estjein is számos dalt énekelt, majd 2009-ben újra életet lehelt egykori zenekarának számaiba. GM több mint 49 néven számos koncertje volt fiatal zenészekkel, legutóbb három éve lépett fel zenés műsorral.

Az a jó hírünk, hogy alig telt el pár hónap, és máris itt van a Bélát itt ne keressék című album, amelyen legkedvesebb dalait jelentette meg Galla Miklós. A nyolcvanas évek elején a GM49-cel zenészként indult, de a nagyközönség által humoristaként ismert előadó szintetizátorral újra rögzítette régi számait és egy újat is írt.

"Úgy érzem, zenei tevékenységemre a szakma soha nem fordított kellő figyelmet. De ez a meccs még nincs teljesen lejátszva, lehet, hogy majd most. Újra belehabarodtam az elektronikus zenébe és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a régi számaimat újra fel kell venni, kizárólag elektronikus körítésben" - mondta Galla Miklós az MTI-nek.

A dupla CD-t Borza Attilának és Galla Ábelnek ajánlotta.

"Borza Attila a legjobb barátom, évtizedek óta Norvégiában élő szürrealista képzőművész, aki a nyolcvanas évek első felében létezett GM49 dobosa volt és nagyon adok a véleményére. Ábel az unokaöcsém kisfia, akinek szoktam gitározni és énekelni, imádja a régi dalaimat".

A Bélát itt ne keressék a GM49 legsikeresebb száma volt.

"Néhány éve szerveztek egy internetes szavazást zenei újságíróknak, és azt hozták ki, hogy a nyolcvanas évek magyarországi zenei újhullámának harmadik legjobb dala volt. A Top 50-be a Kötöde is bekerült, a 20. helyre".


A címadó dal több formában felkerült Galla mostani anyagára: a második CD-n rajta van a monstre változat, valamint az angol nyelvű verzió, a Please Don't Look For Kevin Here is. Szintén hallható a kiadványon a GM49 számos egykori dala közül az említett Kötöde, a Brékó, brékó!, az Elektromos gyalogos, a Mentők!, a Feljelentem, A gorilla vagy a Gyomrom. A szokatlanul ironikus, abszurd szövegű számokat előadó GM49-nek két kislemez mellett egyetlen albuma jelent meg, az 1985-ös Digitális majális, amely a modern technikáról szóló szintetizátorzene volt.

"Bár a számok túlnyomó többsége a GM49-es korszak terméke, az anyagot a borítón feltüntetett Elektromiklós Gallantológia kifejezéssel jellemezhetjük leginkább. A válogatási elv a számok minősége volt, nem az, hogy mikor keletkezett. Új köntösbe akartam öltöztetni a dalokat, az általam legjobbnak ítélt számaimat. A hangszerelésben segítségemre volt Zsoldos Béla, Barabás Béla és Pacsai Márk" - fejtette ki Galla Miklós.

A zenész-humorista néhol új szövegrészekkel egészítette ki a régi dalokat. A mai fiatalok által már valószínűleg ismeretlen CB-rádiósokról szóló Brékó, brékó!-t az iPhone megemlítésével aktualizálta, a Kötödébe bevette a kardigán szót, az Elektromos gyalogoshoz, valamint a Bélát itt ne keressékhez írt egy másik refrént is. A lemez egyetlen új dala a Konstrukció, amely tisztelgés a Kraftwerk munkássága előtt, ehhez videoklip is készült.

"A német elektronikus zene iránti csodálatom jeleként rögzítettem a La Düsseldorf 1978-as Geld című dalát is magyar szöveggel A pénz a legfőbb úr címmel".

Szintén elkészítette Bobby Darin néhai amerikai énekes-színész egykori sikerdala, a Beyond the Sea magyar változatát, A kék tenger vizént. Ehhez annak idején Bradányi Iván írt szöveget és mások mellett Vámosi János adta elő. Gallát az a változat nyűgözte le, amelyet Kevin Spacey énekelt Darinről készített életrajzi filmjében, A tengeren túlról-ban. Most, hogy a zaklatási botrány miatt az amerikai színész karrierjének gyakorlatilag lőttek, bizonyára felettébb hálás lenne gallának, hogy egyáltalán csak megemlíti a nevét...

De szerepel a CD-n egy Szörényi-Bródy-szerzemény, a Koncz Zsuzsa által ismertté tett Előre nézz, babám is.


A Grund Records által gondozott Galla Miklós dupla CD füzetét az előadó által készített néhány festmény lenyomata díszíti.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek