Beton.Hofi lenullázta magát

2024/03/12  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án jelent meg Beton.Hofi harmadik, 0 című mixtape-je, amely egyben egy trilógia befejező epizódja is. A mixtape dalai élőben először április 13-án Beton.Hofi MVM Dome-os nagykoncertjén szólalnak meg.

A borítót Miki357 fotózta egy legendás római kiránduláson, az utómunka és a tracklist is az ő munkája.

A két Fonogram-díjat és több platinát hozó elődök, comic sins és 2022-es PLAYBÁNIA, illetve a Bagira-éra után viszonylag hosszabb alkotói időszak következett: a "0" egy éven át készült.

A 0-át a szeretteimnek, a barátaimnak és az időközben elhunyt mamámnak dedikálom. A koncepcióm az volt, hogy igyekezzek a bennem lévő érzésekről minél részletesebben, kifejezőbben közvetíteni, anélkül, hogy karakteren kívülre kerülnénk. Talán ennyi emléket, ilyen részletességgel sosem bújtattam el a számokban. Igyekeztem annyi réteget pakolni, hogy a rajongók számára továbbra is megmaradjon a szórakozás és időtálló befejezést kapjanak a korábbi zenéink.

Itt is van a DAY-sorozatnak egy az eddigieknél hosszabb része a DAY 0, és néhol felismerhető, hogy egyes trekkekhez melyik elődök tartoznak. Így, hogy teljes a trilógia kíváncsian várom, milyen playlist-mutációk lesznek, mert innentől az a kirakós is megnyílt.

A kritikus pontokon rengeteg támogatást és szeretetet kaptunk saját közösségünktől és a hallgatóinktól egyaránt. A producer, Chris nevében is mondhatom, hogy talán ez az eddigi leginkább kísérletező, legkomplexebb projekt, amiben életemben részt vettem. Más embernek látom magam a tükörben ahhoz a ponthoz képest, ahogy elkezdtem befejezni és összehúzni ennyi történetet.

Sosem dolgoztam még producerrel ennyire szorosan együtt. Sokat tanultam a zenéről ismét. Az utolsó hetekben már konkrétan technikailag bent éltünk a stúdióban. Olyan volt, mint egy beköltözős hiphop reality természetesen kondi, szoli és mosoda nélkül. A lemez utolsó sorát 00:00-kor vettem fel március 2-án” – mesélte Beton.Hofi.

A kiadvány 18 dalt és két átvezetőt (A MEGOLDÁS INTERLUDE / VEZÉR SKIT) vonultat fel, hangzásvilágáért ANUBII$ (Hegyi Christian) felelt. Rajta kívül a zenéken többek között Hundred Sins, toldyuuso, Dom Beats (Jazzbois) Dan Pinto (Wavy Kollektíva), alprite, Kovács Gerrison, Baba Aziz, Miller Dávid, NoOne és dj bestbars gondolkodott. Néhány szám lemaradt az albumról vagy az utolsó percekben változott, így talán egy deluxe lehetősége is felmerül opcióként a közeljövőben.

Hogy ezek közül hallható lesz-e bármelyik az MVM Dome-ban, az április 13-án kiderül. S mi várható?

"Ez lesz az eddigi legfontosabb show-m, minden létező értelemben.”

Még az órák is megállnak majd :)

TRACKLIST

1. VEZÉREGYÉNISÉG
2. NULLAKÖZÖD X ANUBII$
3. ÓCEÁN X ANUBII$
4. A MEGOLDÁS INTERLUDE
5. KINT VAGYOK A SORON X ANUBII$ FEAT VZS & Pogány Induló
6. INDIÁN X ANUBII$
7. MEGGYFÁN X ANUBII$
8. SOFFIA COPPOLA X ANUBII$
9. TÜKÖRTEREM X ANUBII$
10. FURA ESEMÉNYEK X toldyuuso feat. Pogány Induló
11. MINDEN KUTYA A MENNYBE JUT X toldyuuso feat. Kollár Dea
12. 16 TONNA FEHÉR HÓ feat. KizzaPing69
13. TESI X toldyuuso
14. GUARDA COME DONDOLO feat. Miller Dávid
15. HOLNAP MEGÁLLNAK AZ ÓRÁK X Hundred Sins feat. Dom Beats & Laurie
16. MARGARÉTA
17. DAY 0 X ANUBII$
18. VEZÉR SKIT
19. TORINÓI LÓ FREESTYLE X Hundred Sins
20. LUCYD X toldyuuso

Lejátszási lista itt.

 

Kapcsolódók:

 

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban

 

Mit hallgat szabadidejében Beton.Hofi?

 

 

 

 

 

Beton.Hofi, MVM Dome, 0

 

 

Szólj hozzá!


A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a Harry Potter™: A Kiállítás produkció

A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a...

A világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb vándorkiállítása már több mint 4 millió látogatót bűvölt meg (sic!) – most pedig Magyarországra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Budapestre érkezik zenekarával Alice Cooper lánya

November 11-én a Beasto Blanco intenzív, színházi erejű show-val érkezik az Analog Music Hallba. A zenekar frontvonalában Chuck Garric és Calico Cooper – Alice Cooper és Sheryl Goddard lánya – áll, két előadó, akik együtt teremtik meg a banda látványos, teátrális és súlyos hangzásvilágát.

Ilyen egy józan EXTÁZIS

Három év csend és újratervezés után bongor visszatért – és ezúttal nem bújik semmilyen szerep mögé. Az EXTÁZIS a rapper eddigi legőszintébb, legsebezhetőbb anyaga: egy konceptalbum, ahol a rap, a színház és a pszichoterápia határai elmosódnak.
Új koncertek