Egy rejtett dal is szerepel a Junkies jubiláló albumán

2018/08/24  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Visszatérő albumának jubileumát ünnepli a Junkies, melynek apropóján speciális koncertet ad a Barba Negra Trackben szeptember 1-jén a zenekar. A vendégzenészekkel kiegészülő bulin a hamarosan 20 esztendős Tabu című lemez összes dala elhangzik majd, beleértve azt a „rejtett nótát”, melyről csak kevesen tudják, hogy az eredeti kiadványon szerepel.

Egy rejtett dal is szerepel a Junkies jubiláló albumán

Különleges koncertre készül szeptember 1-jén a Junkies. Hamarosan 20 éves lesz a banda történetének egyik legfontosabb albuma, amit egy egyszeri, speciális bulival ünnepelnek meg a Barba Negra Track-ben a zenészek. A jövőre negyedszázados csapat karrierje szempontjából a Tabu című kiadvány mindenképp mérföldkőnek számít, ez volt ugyanis az a sikerlemez, mellyel a 90-es évek végén válságba jutott zenekar ismét reflektorfénybe került.

„Az 1997-es Nihil című lemez megjelenése után nagyon intenzíven turnézott a zenekar, aminek az lett az eredménye, hogy annyira elegünk lett egymásból, hogy hónapokig nem is beszéltünk. El is indult a pletyka, hogy feloszlottunk, a rajongók pedig teljesen bepánikoltak, hogy nem lesz többé Junkies” – magyarázza Szekeres András, a banda frontembere. „1999-ben a Tabu című lemezzel tértünk vissza, akkor már Somogyi József nélkül, új dobossal. Több csere után egyébként 8 évvel ezelőtt találtuk meg Keresztes Viktort, azóta ő dobol a zenekarban.”

A nagy visszatérést követően a Junkies népszerűsége még inkább megugrott: a Tabu megjelenésének évében már a Sziget nagyszínpadán zúzott a csapat, mára pedig kétségtelenül a hazai klubok és fesztiválok egyik legkedveltebb bandája lett. A zenekar eddig összesen 12 albumot jelentetett meg, melyek közül a ’99-es korong még mindig nagy közönségkedvencnek számít, úgy is, hogy a többségnek valószínűleg sejtelme sincs arról, hogy az eredeti kiadványon egy rejtett dal is szerepel.

„Már mi magunk is elfelejtettük, hogy rákerült a Tabura egy olyan dal, amit stúdiózás közben, véletlenül vettünk fel. A Hooligans menedzsere, Maszler László emlékeztetett rá, akiről kiderült, hogy nagy Junkies rajongó és ez volt az első CD, amit magának vásárolt” – mondja Szekeres. „Az Oasis Talk tonight című daláról van szó egyébként, amit felvétel előtt, bemelegítésként énekelgettem a stúdióban. Nem is vettem észre, hogy közben már forog a magnó.”

Az énekes azt mondja, csak nagyon kevesen jöttek rá, hogy végül ez a nóta is felkerült a korongra. Akinek megvan az eredeti kiadvány, bármikor leellenőrizheti: csak el kell indítani a CD-t, és ez első számot visszafelé tekerve előkerül a rejtett dal. Szeptember 1-jén, a Tabu20 névre keresztelt jubileumi bulin, ahol a legnagyobb slágerei mellett a legendás album összes dalát bemutatja a zenekar, az Oasis Talk Tonight című szerzeménye is elhangzik majd, melyre Szekeres András előadásában Junkies koncerten még nem volt példa azelőtt.

 

Junkies, új album, Tabu, Talk Tonight

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek