Eléggé vegyes az új Thirty Seconds To Mars album fogadtatása

2018/04/18  ·   Lemezbemutató   ·  Simonyi Éva

A lemez április elején jelent meg az Interscope gondozásában, s azoknak, akiknek a rockosabb Mars jön be, nem annyira fekszik a könnyedebb, popos irányzat.

Eléggé vegyes az új Thirty Seconds To Mars album fogadtatása

A Los Angeles-i rockegyüttes már 1998 óta zenél együtt, és bár már átesett néhány tagcserén, a zenekar magja változatlan: Jared Leto énekes, Shannon Leto dobos és Tomo Milicevic gitáros alkotja a 30STM-t (bár Milicevic mostanában egy kis szünetet tart, nem látni koncerteken, és az együttes minden hivatalos platformjáról törölték a hármójukat ábrázoló képeket, és inkább a Leto-testvérpárról szólnak a posztok).

Fotó: Facebook

Albumaik zeneileg igen sokszínűekre sikerülnek, két egyforma stílusút nem találni köztük. A régebbi progresszív metálos- rockos hangzást a 2009-es This Is War album környékén váltották fel a kicsit poposabb irányzattal, majd elkészült a LLFD (Love, Lust, Faith and Dreams, 2013), amely megosztotta azokat, akik a kezdetekről rajongtak értük. A legújabb albumnak egyelőre nem túl jó a fogadtatása az igazán régi rajongók körében, ez valószínűleg annak tudható be, hogy nagyon sokan reménykedtek abban, hogy az együttes visszatér a rockosabb stílushoz.

Az együttes ötödik stúdióalbuma, mely az America címet kapta, április 8-án jött ki az Interscope gondozásában, és már több országban a listák élére tört. Az előkészületeivel már nagyon régóta pörgetik a rajongóikat, de az énekes, Jared Leto színészi munkái miatt kicsit lassabban haladtak az album felvételével, mint ahogyan tervezték. (Leto színészként már Oscar- és Golden Globe-díjat is kapott.)

Az énekes-színész a napokban egyre több posztot tesz fel Instagramjára, amelyekben nyomon követhetjük, hogy keresztül-kasul stoppolja magát Amerikán az új lemez promójaként. Legtöbbször persze a turnébusz veszi fel :)

Fotó: nme.com

Viszont olyan videót is láthattunk már, amelyben egy kávézó előtt énekel csupán egy maroknyi összeverődött embernek, viszont ezt annál profibban teszi: egy egész kórus kíséri őt!

Az albumról már több dalt “kiszivárogtattak” a megjelenést megelőző hónapokban, ezek közül a legismertebb a Walk On Water.

Az együttestől nem szokatlan a hazafias dalszöveg átszőve a hitre és kitartásra való buzdítással. Ezen dalokba igen sokszor helyeznek el himnusz-szerű kórusbetéteket, ezt a This Is War albumon fejlesztették tökélyre, nagyon sok dalt sikerült szinte induló-szerű magasságokba repíteni ezzel a zenei eszközzel. Ez most sem marad el, álljon itt példaként az előbb említett dal:

Az albumot bejelentkezés után meg tudjátok hallgatni Spotifyon.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy...

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Az amerikai Coachella első felvonását 2026. április 10-12. között rendezték meg, és már az első hétvége után uralta a nemzetközi sajtót és a közösségi médiát. A fellépések mellett a meglepetésvendégek, a látványos produkciók és a váratlan pillanatok kerültek a fókuszba. Az alábbi válogatás ezekből a friss...

Lesz még Magyar Köztársaság – korszakzáró Bródy János-koncert

Korszakzáró koncertet tartott április 11-én a Papp László Sportarénában Bródy János. Az Illés és Fonográf zenekarok legendás tagja eljátszotta legnagyobb slágereit, de előkerült a legújabb album néhány dala is. Mindez az országgyűlési választás előestéjén történt, ami különös ízt adott az egész koncertnek.
Új koncertek